Hódmezővásárhely és környéke

14 éve
Korom András
Az év elején kétezer aláírást gyűjtött két vásárhelyi asszony a távhődíjemelés miatt. Most mindketten úgy látják, jól döntött nemrég a vásárhelyi közgyűlés, amikor elhatározta: megveszi a Távfűtő Kft. magántulajdonban lévő részét is. Konczné Varga Sára és Sziládi Ibolya is bízik abban, hogy így nem drágul majd a távfűtés, de továbbra is figyelik majd a díjakat.
14 éve
Jancsi és Juliska-mesekártyákkal kezdődött a mindszenti Nagy Mihály gyűjtőszenvedélye. A gyufacímkék, a bélyegek után pedig áttért a fényképezésre. Több mint 30 év alatt jó néhány ezer fotót készített, egyebek mellett a Mindszenten zajló eseményekről. Talán nincs is olyan program, ahol a 78 éves Mihály bácsi ne lenne jelen.
14 éve
Korom András
A szegedi Miasszonyunk nővéreknél tanult tanítónőnek, de csak érettségit szerezhetett az államosítás miatt Horváth Istvánné nyugalmazott vásárhelyi gimnáziumi tanár. Aki nyugdíjasként verseket, novellákat ír, s egyházi énekeket komponál.
14 éve
Korom András
Teljesítette célját, megtartotta huszonnégy órás előadását a magyar történelemről a vásárhelyi Koller Zsolt. Világcsúcskísérletéről videofilm készült, ezt elküldik a Guinness Rekordok Könyvét gondozó intézménynek, azt azonban még nem tudni, hogy ezzel bekerül-e Koller a kötetbe. Előadás közben még éjjel is volt húsz-huszonöt hallgatója.
14 éve
Hannoverben jártak a közelmúltban a Mindszenti Alapfokú Művészeti Iskola zenész és néptáncos diákjai.
14 éve
Kormos Tamás
Egyoldalúan felbontotta a mártélyi polgárőrökkel kötött szerződést Lázár János vásárhelyi polgármester, mondván, nem akarnak többé százezreket fizetni az egyesületnek. Eddig a mártélyi polgárőrök felügyeltek a városi önkormányzathoz tartozó üdülőterület biztonságára is, ám erre mostantól nem tart igényt Vásárhely. A polgárőrök vezetője azt mondta, hogy átlagosan havi hatezret kaptak Vásárhelytől.
14 éve
Megyénkben nem volt füttyszó az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezéseken. Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Csongrádon kitüntetéseket, díszpolgári okleveleket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából, Makón a szónok – egykori politikai fogoly – a mának élés és a pénzimádat diktatúrájáról beszélt.
14 éve
Korom András
Véletlenül lett kémia–fizika szakos tanár, de végül huszonnyolc évig igazgatta azt az iskolát, ahová fiatalon felvették. A vásárhelyi Nagyillés Mihályt nemrégiben köszöntötték 70. születésnapján. Az ő nevéhez fűződik a természetjárás és a tájékozódási futás vásárhelyi meghonosítása is.
14 éve
A Guinness és a Magyar Tudományos Akadémia képviselője sem volt ott Koller Zsolt Vásárhelyen élő amatőr író és történelmi előadó huszonnégy órás történelmi előadásának péntek délutáni kezdetekor. Pedig az előadó, mint mondta, számított rájuk.
14 éve
Az új nemzedék 2006 nevű programról, valamint a vásárhelyi szervezet céljairól tartott tegnap délután sajtótájékoztatót Vásárhelyen Sulyok Róbert, a Fidelitas Csongrád megyei választmányának elnöke és Szél István, a vásárhelyi szervezet vezetője.
szponzorált tartalom
Egy aláíráson is bukhat a teljes örökség
szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Huszonöt év után csoportkörben a Ferencváros
A Ferencváros 25 év után feljutott a sorozat főtáblájára.
ITM államtitkár: az idén 102 milliárd forintból 207 útfelújítási projekt valósulhat meg
2010 és 2019 között több mint hatezer kilométernyi közút újult meg 755 milliárd forintból.
Porosenko is megfertőződött
A volt ukrán elnök otthon kezelteti magát.
Donald Trump újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra
A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
Trianon-kislexikon jelent meg
Trianon-kislexikon A-tól Z-ig című kiadvány célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében.
Fucsovics Márton párosban is továbbjutott
A magyar éljátékos oldalán a brit Cameron Norrie-val három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai duót.