Szeged és környéke

12 éve
Szeged - Egy szegedi és egy sándorfalvi orvos úgy határozott, elindulnak a jövő januári Budapest–Bamako-ralin. A hajdani csoporttársak egy átalakított Toyota kisbusszal teszik meg a 8760 kilométer hosszú kalandos útvonalat Európán és Afrikán keresztül. A szegény afrikai településeken adományokat osztanak majd szét a rászoruló gyerekek között.
12 éve
Szeged - Újra sorban állnak az emberek a gázártámogatással kapcsolatba hozható papírjaikkal az államkincstárnál – tegnap délelőtt az utolsók a Széchenyi téren várakoztak. Eltúlzott bürokráciát gyanítottunk először, majd kiderült: az emberek maguktól gyülekeznek. A kincstár szerint senki se hívta őket.
12 éve
Szeged - Hol mérnek a legpontosabban? Erre a kérdésre kerestük a választ szegedi élelmiszerboltokban. Mindenhol tíz deka párizsit és tizenöt deka sajtot kértünk, majd a mérleg mutatóját vizslattuk.
12 éve
Szeged - Szerdán reggel kezdődik Török Márk fegyelmi tárgyalása. Az EHÖK-elnök minden érdeklődőt meghívott az eseményre. Az egyetem Keczer Gabriella sajtószóvivő útján visszautasította a politikai támadás vádját.
12 éve
Szeged - Közös filmet készített a szegedi Palánk történetéről Szincsok György szerkesztő-riporter és dr. Horváth Ferenc régész, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgató-helyettese.
12 éve
Szeged - Későn ébredt az újszegedi Fábián József. Jogerős az építési engedély, már építi a város a háza sarkán az új körforgalmat, ő pedig most kért szakértőt, hogy ezt megakadályozza. Az általa kért szakvélemény szerint az átépítés miatt nagyobb lesz zaj, más szakvélemény szerint nem.
12 éve
Szeged - Szeged nemzetközi kapcsolatrendszerének formálásában a gazdasági kamarák, az egyetem és más intézmények mellett civil szerveztek is részt vesznek. Akad olyan egyesület a városban, amely több mint 25 éve alakult.
12 éve
Szeged - Mikulás-csomag-nézőben voltunk a szegedi élelmiszer-áruházakban: mennyibe kerülnek és mit rejtenek a celofánzacskók? A legolcsóbbakat kerestük, amikről kiderült, még ezek is nagyon drágák.
Szponzorált tartalom
Lottózni otthon is lehet – biztonságos lottózási ötletek otthonra – #lottózzotthon
Szijjártó Péter nem érti a Magyarországot támadó külföldi politikusokat (videó)
A miniszter szerint világos, hogy akik most a magyar jogállamiságot féltik, azok nem olvasták el a koronavírus-törvény szövegét.
Elmarad a Forma-1-es Kanadai Nagydíj is
Június 14-én tartották volna.
Harry és Meghan nonprofit médiavállalkozást indít
A királyi feladatokról lemondó és Los Angeles-be költöző házaspár új brandje filmes és televíziós produkciókkal is foglalkozik majd.
Online mutatta be első regényét
Tegnap jelent meg első regénye a szegedi Pap Évának. Az író a vírushelyzetre tekintettel online mutatta be a Szabadkán játszódó romantikus írását.
Huszonötmillió, a légi közlekedéshez kapcsolódó állás került veszélybe
A legtöbb, 11,2 millió állás Ázsia-Óceániában került veszélybe, mert a térségben sok állam a turizmusra támaszkodik.
Százéves német szabóság is átállt a maszkok gyártására
A színes nyakkendőiről híres műhelyt elárasztják a megrendelések, amióta két héttel ezelőtt átállt a maszkok varratására.