Ivanhoe - egy ember a Holdról

Többen kérdezték már tőlem, hogy találkoztam-e a börtönben olyanokkal, akik lelkiismereti meggyőződésük, illetve politikai okok miatt ültek. Voltak ilyenek, de hozzá kell tennem: mi köztörvényesek voltunk, közénk ritkán kerültek ilyen elítéltek. De voltak
A szerencsejáték tiltott dolog volt a börtönben, ennek ellenére virágzott a Börtön Totó. Ezt ugyanúgy játszottuk, mint kint, azzal a különbséggel, hogy nem 13+1 meccs volt a tét, hanem csak 8. Többnyire magyar csapatokat vettünk be a játékba.
Már írtam, hogy első fokon a bíróság halálra ítélt, mert megöltem két embert. Amikor a bíró kimondta az ítéletet, megnyugodtam. Előtte, amikor hónapokig egyedül voltam a zárkámban és ezerszer lepörgött előttem, amit tettem, nagyon feszült voltam. Szinte h