Hát, íme. Elérkeztünk a rettegett kétéves kori dackorszakhoz. Mi tagadás: jó lenne holnap úgy ébredni, hogy megint a korábban már megismert kisgyereket ölelhetem magamhoz, nem pedig egy miniatűr méregzsákot.
Egy kicsit, nagy jó nagyon megkésve köszöntök minden anyukát, nagymamát, keresztmamit és "anya barátnőjét". Nehéz anyák napjáról írni, hiszen ezt a napot inkább érzi az ember...
Amikor először láttam meg Richárdunkat, rá kellett jönnöm: a gyomorégésnek tényleg van valami köze ahhoz, hogy lesz-e haja a babának. A mi gyönyörű fiunk később, a hajhullás idejére sem kopaszodott meg, mivel folyamatosan nőtt az új. Nem is gondoltam, hog
Sziasztok! Amikor Richárdunk beteg, az mindig megviseli az egész családot. Mert rossz látni, hogy kókadt, sápadt, egy helyben ül és nem hajlandó se inni se enni. Pár praktikát szeretnék megosztani veletek, hátha ti is tudjátok hasznosítani. Ugyanakkor ha
Nálunk úgy alakultak a dolgok, hogy előre tudtuk: a kisfiunk másfél éves kora körül bölcsibe megy. Sok mindenre nem voltunk felkészülve jó és rossz értelemben egyaránt.
Mielőtt Richárdunk megszületett, a "mindenből a legszebbet, legjobbat" -elv vezérelt. Ezt nem sokkal a születése után a "lehetőségeinkhez képest mindenből a legszebbet, legjobbat" váltotta fel. Leginkább a pelenkánál.
Néha úgy érzem, a másállapot nem csak kilenc hónapra szól. (És ehhez semmi köze a rajtam ragadt plusz kilóknak). Az életem már soha nem lesz olyan, mint rég, igaz nem is sírom vissza. De van egy-két dolog ami váratlanul ért.