Pusztaszer

2022.04.19. 12:30

Pótolják a táncházat

A koronavírus-járvány decemberről tavaszra halasztotta a moldvai táncházat, amelyet a hétvégén rendeznek meg Pusztaszeren. A sportcsarnokba várják az érdeklődőket.

Munkatársunktól

A Magyar falu programban, a kistelepülési önkormányzati rendezvények támogatása című projektben 1 millió forintot nyert a pusztaszeri önkormányzat, amelyet dekorációkra költöttek, illetve moldvai táncházat szerettek volna tartani advent 3., az örömhöz kötődő vasárnapján. De a koronavírus-járvány miatt ezt el kellett halasztani – tudtuk meg Szabó Zsófia közművelődési referenstől. 

Az eseményt szombaton 18 órától pótolják a falu központjában lévő, 2018-ban avatott sportcsarnokban. 

Az említett évben, majd 2019-ben is rendeztek ott táncházat a szegedi Cuháré Táncműhely szervezésében a Korinda zenekar fellépésével, és ezek fergeteges sikert arattak a helyiek körében. 

Az évszakváltás miatt Tavaszi zsongás címmel szervezzük meg a táncházat a Szélműves zenekar közreműködésével. Ráhangolódásként a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola tanulói adnak ízelítőt a moldvai táncokból, a felkészítő tanár és a táncház alatt táncot tanít az országosan is ismert és jegyzett táncpedagógus és táncművész, Simoncsics Pál, aki rendszeresen foglalkozik a pusztaszeri gyerekekkel – mondta Szabó Zsófia. Hozzátette, a rendezvényen büféasztal üzemel majd, amelyre meleg pogácsát, hideg üdítőt elfogadnak a szervezők, a belépés egyébként ingyenes. 

Településünkön sajnos nem működik sem gyerekekből, fiatalokból, sem felnőttekből verbuválódott önálló együttes, de a táncok, a mulatságok népszerűek – fűzte hozzá. 

A főszereplő Szélműves zenekarról érdemes tudni, hogy rutinos nép- és katona­zenészekből verbuválódott és meghatározó koncert- és táncházzenekarrá nőtte ki magát Szegeden és vonzáskörzetében. A különleges hangszer-összeállítás és a különböző zenei stílusokban gyűjtött tapasztalatok adják a zenekar esszenciáját. 

Muzsikájuk magva a moldvai csángó népzene, de koncertjeiken megszólalnak az erdélyi, román és zsidó zene dallamai is. Táncházaikon a hangszerelésnek, előadásmódnak és a moldvai népzene sajátos erejének köszönhetően olyan energiák szabadulnak fel, amelyek a laikus és rutinos néptáncos közönséget is táncra késztetik. Biztos így lesz Pusztaszeren is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában