Rövidhírek

2022.05.19. 10:41

Hatóanyagokat nyernek ki a mezőgazdasági hulladékból

Fenntartható módon, a környezeti terhelést csökkentve fejlesztenek ki új készítményeket a Alzheimer-kór ellen a szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei számos külföldi partnerrel együttműködve. Céljuk a bioaktív természetes hatóanyagok hasznosulása az új népegészségügyi kihívások elleni termékfejlesztésben. 

Természetes, nagy hozzáadott értékű bioaktív hatóanyagokat nyernek ki ipari mennyiségben a mezőgazdasági, elsősorban gyógynövény hulladékból és biomasszából a szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei, akik mindezt új, Alzheimer-kór el­­leni gyógyszerjelöltek és innova­tív étrend-kiegészítő, valamint speciális gyógyászati célra szánt tápszerek kifejlesztéséhez használják fel. Mindezt a kis- és középvállalkozások nemzetkö­­zi együttműködését elősegítő pályázati kiíráson elnyert 69 millió forint segítségével valósítják meg, együttműködve a román HOFIGAL, az INCDCP-ICECHIM és az USAMV szakembereivel. 

A szegedi cég lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderült, hogy tavaly január elseje óta dolgoznak együtt a külföldi szakemberekkel. A projekt nagyban támaszkodik a partnereik előzetes fejlesztéseire, hiszen a HOFIGAL SA vezető szerepet játszik a gyógynövényalapú gyógyszerek és étrend-kiegészítők kifejlesztéséhez szükséges innovációban, a Román Kémiai és Petrolkémiai Intézet (ICECHIM) és a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) pedig élen jár a természetes hatóanyagok elválasztása, kinyerése és azok élelmiszer- és vegyipari felhasználása területén. Ugyanakkor a szegedi Pharmacoidea előzetes gyógyszerfejlesztési projektjei során komplex hatóanyag-tesztelési rendszert fejlesztett ki a neurodegeneráció legújabb célpontjain ható vegyületek tesztelésére, új gyógyszerjelöltek felfedezésére. 

A szegedi cég közleményében azt írta, hogy a fogyasztók nagy tömegei számára a gyógyszerek mellett az innovatív, tudományosan igazolt hatású gyógynövény-összetevők hatékonyan szolgálhatják a mentális egészség javítását, ezáltal is csökkentve a krónikus, de­­generatív betegségekre, így az Alzheimer-kórra jutó egészségügyi kiadásokat. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!