Rövidhírek

2022.05.06. 14:53

Járda is épül Bökényben

Szabó Imre

Hamarosan újabb beruházással növelik a Magyarcsanádhoz tartozó, de a falutól bő négy kilométerre lévő külterületi lakóterületen, Bökényen élők komfortérzetét: 10 milliós központi támogatással járda épül – tájékoztatta lapunkat a falu polgármestere, Farkas János. 

Bökényben mindössze egy, a töltéssel párhuzamosan futó utca és kéttucatnyi ház van, ám jelenleg ezek mindegyike lakott. A hely ugyanis, mint a csend szigete, egyre népszerűbb, sokan költöznek ide annak ellenére is, hogy nincs vezetékes ivóvíz, sem vezetékes gázszolgáltatás. 

Sokáig a közlekedés sem volt egyszerű: csak útalap volt, amelyet a helybeliek toldozgattak-foldozgattak az elmúlt évtizedekben. Végül, mint megírtuk, a magyarcsanádi önkormányzat 43 millió forintot nyert az út felújítására tavaly; a munkát a kivitelező Fehér és Fehér Kft. novemberben kezdte, és a két ünnep között fejezte be. E mellé épül hamarosan járda is. Farkas János elmondta, jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik. A járda 70 centiméter széles lesz, és a helyszínen öntött betonból készül majd, elvezet egészen a temetőig. A munka május közepén-végén indulhat. 

A polgármester azt is elmondta: egy járda felújítása még idén a falu belterületén is várható. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!