Szentes

2022.05.21. 13:00

Megérkezett az első mentett gólya

Megérkezett az első gólyafióka a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítványhoz: Királyhegyesről kértek segítséget civilek egy fészekből kiesett madárnak. Az akkor alig néhány napos fióka ugyan sérülés nélkül megúszta, de ezzel együtt is hatalmas kihívás a megmentése. 
Mint azt Nagy Tímea, a szentesi szervezet vezetője lapunknak elmondta: rendkívül gyorsan érkezett a fuvarfelajánlás, Kozma Szabolcs indult az apró madárért. Szerencsére kitűnő az állapota, jó étvággyal és önállóan eszik. 

A legfontosabb feladat a megfelelő külső hőmérséklet biztosítása. A bekerülő fiókák némelyike még teljesen kopasz, az egyik legnagyobb kihívás pótolni az anyamadár testmelegét. Ehhez nagy szükségük lenne egy hűtő-fűtő inkubátorra, anélkül egyelőre infralámpával, melegvizes palackokkal dolgoznak. Ráadásul az aszályos, csapadékmentes hónapokban a hő-­guta is fenyegeti a fokozottan védett fehér gólyát. Előző nyáron huszonhárom, zömében kiszáradt, a folyadékhiánytól legyengült egyedet gondoztak a szentesiek. 

Tavaly nyáron két hétig nem fogadtak új mentvényeket, miután a bent lévők száma elérte a kétszázat. Idén csak május első három hetében 84 új példány került hozzájuk. Nagy Tímea hangsúlyozta: az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád megyei elnöke, Gémes László segítségével 1 millió forint értékű új röpdék épülnek, így idén nem tartanak a bezárástól. Emellett az Agrár­minisztérium pályázati támogatásával is további röpdékkel, rókáknak szánt, betonaljzatú kifutóval bővülnek. Újításként hamarosan inkubátort helyeznek el az alapítvány bejáratánál, az ellátásra váró mentvényeket abban helyezhetik majd el megtalálóik. 

Nagy Tímea hangsúlyozta azt is, hogy különös tekintettel a madárinfluenzára, sajnos galambokat egyelőre nem fogadhatnak. De a többi állatot is kizárólag lyuggatott, lezárt dobozban. A 06-30-633-2900- as ügyeleti számuk 24 órán át hívható, ám a fogadási rendhez igazodva veszik át a madarakat, vadállatokat. Utóbbiak havi ellátmánya egy 300 literes fagyasztót tölt meg, a nemrégiben tönkrement helyett nagy segítség lenne egy máshol feleslegessé vált hűtő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!