Szeged

2022.06.15. 11:40

Vállalkozó családanya lett az új elnök

Láncátadó ünnepséget tartott a napokban a Rotary Klub Szeged Dóm a Szálka Halászcsárda és Rendezvényházban. Az eseményen a leköszönő el­­nök, Markó László évértékelő beszéde után jelképesen átadta láncát a klub új elnökének, Radnóti-Márton Beatrixnak, aki az ünnepségen azt mondta, már gyermekkora óta kíséri a „rotarys életérzés”. 

Édesapja is rotarys, és a nagymamája is sokat jótékonykodott, ebben a szellemiségben nőtt fel. Tanulmányait a szegedi jogi karon végezte, de tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Dániában is. 

Svájcban már 25 évesen egy nagy cég projektmenedzsere volt, amelynek köszönhetően bejárta a világot. 11 éve indította el vállalkozását, a EuropeFace modellügynökséget. Két gyermek édesanyja, valamint a szegedi Rotaract és a Rotary Klub Szeged Dóm alapító tagja. 

Radnóti-Márton Beatrix tervei között szerepel a Rotary Gumikacsafutam rendezvények fenntartása. Továbbá szeretne olyan üléseket szervezni, ahol van gyereksarok, így miközben a szülők tárgyalnak, a gyerekek tudnak játszani. 

Természetesen jótékonysági rendezvények is helyet kapnak elnöki koncepciójában: lesz él­ményséta, vacsoraest, árverés, csatlakozni szeretne a Rotary Adventhez, de karácsonykor kü­­lön is szeretne ajándékozni a klubbal. 

A jótékonysági programok összes bevételét a nagy sikerű Gift of Life program támogatására fordítja a klub. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!