Elhunyt Puhl Sándor

2021.05.21. 17:25

Az MLSZ saját halottjának tekinti a világhírű magyar játékvezetőt

65 éves korában elhunyt a világhírű magyar játékvezető, Puhl Sándor, akit karrierje során négy alkalommal választottak meg a világ legjobb labdarúgó-játékvezetőjének.

V. P.

1994. július 17., Egyesült Államok, Pasadena, Rose Bowl stadion. Brazília–Olaszország 0-0, tizenegyesekkel 3-2. Ez volt az a világbajnoki döntő, amelyet Puhl Sándor vezetett le. A 65 éves korában csütörtökön elhunyt játékvezető három évvel később a Borussia Dortmund–Juventus (3-1) Bajnokok Ligája-döntőt vezethette, ugyanennek a két csapatnak pedig 1993-ban az UEFA-kupa-­döntőben is fújt.

Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének 1994 és 1997 között, illetve adta át neki az ezért járó aranysípot.1984-ben vezette első mérkőzését az NB I.-ben (Vasas–Csepel, 3-0), és egészen 2000-ig aktív volt az itthoni élvonalban. Ha aktív játékvezetőként nem is, de ellenőrként volt szerencsém látni 2013 júniusában a Szeged 2011–Kisvárda-mérkőzésen dolgozni: odaadással végezte a munkáját egy NB II.-es osztályozón is, ugyanúgy, mint egy világbajnoki döntőben.

Puhl Sándor – aki Eger és Emőd város díszpolgára volt – 2002 és 2007 között tagja volt a FIFA játékvezetői bizottságának, 2010 óta pedig az MLSZ játékvezető-bizottságának az alelnökeként dolgozott. A játékvezetőt az MLSZ saját halottjának tekinti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!