Elrajtolt a szezon

2021.08.23. 13:33

Döntetlennel nyitott a Csengele Székkutason

Újra pattogott a labda a megyei másodosztály futballpályáin, amelynek első fordulójában alaposan rálépett a gázpedálra az FK Szeged.

T.A.

A 14 induló csapat közül mindössze kettő nem lépett pályára a hétvégén, ugyanis a Balástya–Üllés mérkőzés a vendégek problémái miatt el­maradt.

Komoly párharcra volt kilátás a megyei első osztályból ki­­esett, egyelőre sok hiányzóval felálló Székkutas és a Csengele között, a csapatok pedig nem is okoztak csalódást a kilátogató nézőknek, izgalmas, fordulatos 3–3-as döntetlent láthattak a szurkolók. Sokat futva, remekül játszott a Csengele, amelynek soraiban Barta Mihály válaszolt Szabó Imre korábban megszerzett góljára egy remek centerezés után, majd egy komikus szituáció végén Bódi talált be, így 2–1-es székkutasi vezetés állt az eredményjelzőn a félidőben. A fordulás után aztán a Székkutas a 47. percben értékesített egy büntetőt, de a Csengele Szalai Boldizsár duplájával visszajött a meccsbe, így alakult ki a sokgólos, 3–3-as döntetlen.

Nem hozott ennyi találatot a Mártély–Tömörkény mérkőzés, amelyen bár mindkét fél előtt akadtak komoly helyzetek, be­rúgni azokat nem sikerült, így egy, a játék képe alapján tipikus egygólos meccsen született 0–0-s iksz.

Győzelemmel kezdte meg a szezont a Sándorfalva: Ku­­rucsai András legénysége Törköly góljával múlta felül a St. Mihályt.

A Mindszent az FK Szegeddel találkozott, és gyorsan egy nem várt problémába ütközött, ugyanis Bartucz Sándornak már 8 perc után le kellett cserélnie Hortobágyit, ez pedig borította az előzetes elképzeléseit. A szegediek nagy elánnal kezdtek, amelyet végig megtartottak a mérkőzésen. A Csanytelek egy szorosabb első játékrész után a második félidőre felőrölte az elfáradó Szegedi Pázsit SE-t, a szép gólokat hozó találkozó 6–2-es hazai győzelemmel zárult. Az újonc Szegvár parádésan kezdett a kilátogató 150 néző előtt hazai pályán, hatékony játékkal verte meg a Zákányszék együttesét 6–1-re a nyitófordulóban.

Székkutas–Csengele 3–3 (2–1)

Székkutas, 50 néző. Vezette: Mucsi Zsolt (Szalai, Szabó) – közepesen.

Székkutas: Beke – Varga P., Kis Á., Csorba P. (Tóth Cs., 59.), Kis D., Szikszai, Daraki, Bódi (Udvari, 68.), Gyöngyösi, Szabó I. (Ádász, 84.), Kabódi.

Edző: Kormányos Antal.

Csengele: Mindák – Lesták, Pigniczki, Dorogi (Pekurár, 82.), Nagy T., Barta M., Novák, Tóth Sz., Bosánszki, Bárkányi, Szalai B. Játékos-edző: Bosánszki Mihály.

Gólszerzők: Szabó I. (9.), Bódi (39.), Varga P. (47., 11-esből), ill. Barta M. (24.), Szalai B. (64., 70., az elsőt 11-esből).

Kiállítva: Lesták (93., Csengele). Jók: Szabó I., Bódi, ill. Szalai B., Barta M.

Kormányos Antal: – Hajtós, küzdős mérkőzés volt, amelyen kicsit úgy érezzük, 2 pontot kiengedtünk a kezünkből. Ettől eltekintve a találkozó összképét nézve úgy érzem, hogy az ellenfelünk is rászolgált az 1 pontra, de ha azt nézzük, hogy két góllal vezettünk, akkor fájó a döntetlen. Kun-Szabó Tibor (szakmai igazgató): – Értékes 2 pontot hagytunk Székkutason.

Mártély 0 – Tömörkény 0

Hódmezővásárhely, 50 néző. Vezette: Mígh Tamás (Fodor, Szűcs).

Mártély: Papp D. – Bacsa, Jesenszki, Meszlényi (Kristó), Borbás Zs. (Sörös), Magyar L., Borbás Á., Brizik-Bodrogi I., Nagy G., Kovács A., Juhász G.

Játékos-edző: Brizik-Bodrogi István.

Tömörkény: Sallai Sz. – Ferenczi, Bugyi, Pozsár K., Patyi, Szeri, Boldog, Gulyás, Forgó, Losonczi, Juhász K. Edző: Sallai Róbert.

Jók: Papp D., Magyar L., Kovács A., ill. Pozsár K.

Szegvár 6 (4) – Zákányszék 1 (1)

Szegvár, 150 néző. Vezette: Szalai.

Szegvár: Bihari G. – Szabó J., Kelemen D. (Szűcs), Bihari D., Piti, Bánfi (Terbán), Puhala, Bihari T., Nana (Széll), Rácz Z. (Bereczki), Vigh. Edző: Bagi Endre.

Zákányszék: Ótott-Kovács – Tanács (Papp N.), Dani, Venczel, Bakó (Borbás), Bende (Danicsipak), Mityók, Fodor, Jójárt (Sebők), Trója, Seress. Játékos-edző: Kuti Ákos. Gólszerzők: Bihari (10.), Nana (22., 11-esből), Piti (38., 39.), Bereczki (65.), Vigh (81.), ill. Fodor (35.).

Jók: mindenki, ill. Trója.

Csanytelek 6 (2) – Szegedi Pázsit SE 2 (1)

Csanytelek, 100 néző. Vezette: Kőhalmi Attila (Kócsó, Nagy).

Csanytelek: Boda – Nagy B., Urbán (Gyöngyösi), Faragó K., Bartus R., Nagy I., Lévai, Kurucz (Gémes), Magyar J. (Papp D.), Forgó, Kósa.

Játékos-edző: Forgó Tamás.

Szegedi Pázsit SE: Berta – Csíkos, Ludányi, Hegedűs (Török), Elek, Tóth Z. (Tóth G.), Fábián M. (Gyukics), Tihanyi, Szeles, Márkus, Csonka. Edző: Arató Tamás.

Gólszerzők: Nagy I. (7., 77., 86.), Bartus R. (42., 56.), Papp D. (88.), ill. Csonka (23., 11-esből), Elek (90.). Jók: Nagy I., Bartus R., Magyar J., Lévai , ill. senki.

Mindszent 1 (1) – FK szeged 4 (3)

Mindszent, 150 néző. Vezette: Kádár Németh (Pap, Nagy).

Mindszent: Kovács T. (Kosztolányi) – Galambos, Gémes (Szőke), Bartyik, Ménesi, Hortobágyi (Tódor), Csikós, Csatlós, Bartucz M. (Homoki), Tóth L., Rakozov (Mucsi). Edző: Bartucz Sándor.

FK Szeged: Pluhár – Bárkányi, Mucsi, Csuka, Hegyesi P. (Szélpál), Hegyesi B., Lengyel (Nikolényi), Dóra, Martinkovics (Tóth G.), Bürgés (Harasztos), Szabó P. (Farkas R.). Edző: Herczeg Gábor. Gólszerzők: Csatlós (28.), ill. Dóra (11., 36.), Hegyesi B. (39.), Hegyesi P. (79.). Jók: Ménesi, ill. Dóra, Hegyesi B., Hegyesi P., Csuka, Bárkányi.

Sándorfalva 1 (1) – St. Mihály 0 (0)

Sándorfalva, 150 néző. Vezette: Dobó Attila (Soós, Nagy).

Sándorfalva: Tóth S. – Kádár-Német, Borgulya, Csikós, Huszka (Tóth A.), Tápai (Kalapács), Horváth A., Tóth T. (Szanka R.), Törköly, Szanka Á. (Farkas J.), Bárkányi. Edző: Kurucsai András.

St. Mihály FC: Vér – Csobán R., Csobán K., Bacsa, Huszár, Kovács B., Olajos, Hufnágel (Mészáros), Antal, Klippel, Fábián-Saleh. Edző: Lehota István. Gólszerző: Törköly (26.). Jók: Csikós, Törköly, Bárkányi, Borgulya, ill. Vér.

A 2. forduló programja

Szombat, 17.30: FK Szeged–Székkutas, Szegvár–Mártély. Vasárnap, 15.30: Szegedi Pázsit SE–Zákányszék, 17.30: Üllés–Sándorfalva, St. Mihály–Csanytelek, Tömörkény–Mindszent, 18.30: Csengele–Balástya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!