Rövidhírek

2021.09.13. 20:01

Elhozták a pontokat

Munkatársunktól

Újonchoz utazott az idegenben eddig remeklő Hódmezővásárhelyi FC a labdarúgó NB III. Közép csoportjának 7. körében. A vásárhelyi csapat a Gerjeni SK-hoz látogatott, és jó szokását megtartva ismét nyert, 3-2-re múlta felül a Tolna megyeieket.

Lassan félelmetes hírnévre tesz szert a Hódmezővásárhelyi FC, ha az idegenbeli bajnoki mérkőzésekről van szó idén az NB III. Közép csoportjában. Koncz Zsolt együttese eddig négyszer vendégeskedett a kiírás során, és mind a négy alkalommal három ponttal távozott.

Ezúttal az újonc Gerjeni SK volt az ellenfél, és Molnár Ádin révén gyorsan magához is ragadta az előnyt a vendégcsapat, majd később egy szögletvariáció után már 2-0-ra vezetett szintén a fiatal támadó góljával.

Ezután valamelyest kiengedett a HFC, így a házigazda szépített, de gyorsan visszavette a megnyugtató kétgólos előnyt Koncz Zsolt legénysége, amely a harmadik gólját egy remek kontratámadás után szerezte meg Molnár Ádin, aki így triplázott.

A gerjeniek még egyszer betaláltak, így 3-2-es állásnál izgalmas végjátékra volt kilátás.Azonban a Hódmezővásárhely jól állta a sarat, és egygólos győzelmével megőrizte százszázalékos idegenbeli bajnoki mérlegét.

Koncz Zsolt: – Úgy gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a jobbik csapat nyert. Hamarabb le kellett volna zárnunk a meccset, így a végén egy kicsit izgulni kellett, de úgy érzem, hogy megérdemelten vittük el a három pontot.

Gerjeni SK–Hódmezővásárhelyi FC 2-3 (1-3)

Labdarúgó NB III., Közép csoport, 7. forduló. Gerjen, 100 néző.

Vezette: Szalai László (Gyürüsi, Farkas G.).

Gerjeni SK: Genzler – Paget (Pap M., 56.), Erdélyi, Buzás, Dombi (Kófiás, 70.), Héhn (Blatt, 56.), Steinbach, Harnos, Hanol, Királyházi (Kuti, 56.), Major.

Vezetőedző: Buzás Attila.

Hódmezővásárhelyi FC: Weszelovszky – Ondrejó (Gyüre, 68.), Németh K. (Tapiska, 68.), Bata (Molnár B., 87.), Molnár Á., Mezei, Bány, Kiss K. (Gyürki, 79.), Antman, Orosz, Hegedűs (Zahorán, 87.). Vezetőedző: Koncz Zsolt.

Gólszerzők: Héhn, Steinbach ill., Molnár Á. (7., 16., 40.).

Kiállítva: Orosz (80.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!