Marad a számlák átjárhatósága

2021.06.25. 06:00

Év végéig kedvező szabályok a Szép-kártyánál

A SZÉP-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok pedig az év végéig fennmaradnak.

– Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a SZÉP-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig – mondta Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, az átjárhatóság lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható.

A kormány április 22-től kezdődően megfelezte a SZÉP-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék.

Az egyik legújabb döntés értelmében a kedvező adóteher év végéig fennmarad, vagyis a SZÉP-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

A kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhe­­tő keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben ad­ható támogatás: a szálláshelyre 400, a vendéglátásra 265, a sza­­badidőre 135 ezer forint. És mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik SZÉP-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

Ha például a munkáltató az első félévben adott dolgozójának 200 ezer forintot a szálláshely alszámlára, akkor nincs akadálya annak, hogy a második félévben is adjon ugyanennyit. Ha a munkavállaló 100 ezer forint összegben kapott szabadidő alszámlára támogatást az első félévben, majd a másodikban új munkáltatója lesz, akkor annak sincs akadálya, hogy onnan kap­­jon 135 ezer forintot.

– A SZÉP-kártya kedvező adószabályai egyrészt a cégeknél hagynak 50 milliárd forintot, másrészt mintegy egymillió munkavállaló pihenését biztosítják – összegzett az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!