Ópusztaszer a kivétel, tartanak a 4. hullámtól

2021.07.03. 20:00

Jöhetnek a nyári rendezvények

A koronavírus-járvány lecsengésével a településekre újra visszatér az élet, egymást követik a közösségi rendezvények, bár akad olyan falu, például Ópusztaszer, ahol az egyre többet emlegetett negyedik hullám miatt nem mernek vállalkozni ilyenekre.

Az emberek a koronavírus-járvány elmúltával, vagy inkább lecsengésével ismét részt ve­hetnek olyan közösségi eseményeken, ahol találkozhatnak barátaikkal, ismerőseikkel, aki­­ket eddig elzárt tőlük a be­tegségtől való félelem és a szigorítások. A Kisteleki járásban is beindult az élet.

Balástyán megtarthatták végre a Katona Szonja szobrászművész alkotta Trianon-­emlékmű avatását, amely a békediktátum 101. évfordulójára, június 4-re esett, és alig több mint 1 hét múlva, június 13-án már az Antal-napi búcsúban találkozhattak egymással a helybeliek. – Nyáron már nem lesz több eseményünk, a szeptember közepi falunapokra készülünk – mondta Ujvári László polgármester.

Csengelén ma tartják a fa­lunapot, amelyen a gyerekek és a felnőttek is találhatnak kikapcsolódást ígérő progra­mot – utána az augusztus 14-i Lada-BMW-találkozó jön –, és ugyanez érvényes, bár nem a Kisteleki járáshoz tartozik, a tápéi tarhonyafesztiválra, falunapra, amelyet a helyi művelődési házban és az udvarán rendeznek.

Pusztaszeren és Kisteleken nem hagyomány a falunap, utóbbinál – tudtuk meg Domonics János alpolgármestertől – község korában sem volt az. A járási székhelyen a városi gyermeknap volt a pandémia utáni első közösségi esemény, majd következnek koncertek, például jú­­lius 16-án a vásártéren, és szeptember 26-án az Ismerős Arcok. Pusztaszeren július 24-én sakkversenyt tartanak a tornacsarnokban, majd következik –

Kistelekhez hasonlóan – augusztus 20., államalapító Szent István királyunk és az új kenyér ünnepe.

Bakson július 10-én rendezik a falunappótlót, amelyen 9-től 13 óráig családi, 13-tól 17 óráig egészségügyi programok várják a falubelieket. – A nyitást, a vírus elmúltát először az Aranykor Idősek Klubjában ünnepeltük pörköltes összejövetellel – közölte Búza Zsolt polgármester. Ópusztaszer ve­­zetője, Makra József viszont kijelentette: egyre többet emlegetik azt, hogy lesz 4. hullám, ezért a rövidesen tartandó piac­átadón kívül nem rendeznek semmit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!