Szeged

2021.06.17. 11:23

Könnyen érthető kommunikációval segítenek majd

Az SZTE Gyógypedagógus-­képző Intézetében működő, egyetemi oktatókból, hallgatókból, gyógypedagógiai köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusokból és tapasztalati szakértőkből álló 30 fős munkacsoport másfél éve vesz részt egy, a könnyen érthető kommunikáció hazai elterjesztését segítő program kidolgozásában és megvalósításában a kormány támogatásával.

Ami a mozgássérültek számára az akadálymentes épület, az az értelmi sérült emberek számára a könnyen érthető kommunikáció – mondta Horváth Péter László, a munkacsoport vezetője.

– Az értelmileg akadályozott emberek nehezen értik azokat az információkat, melyek körbevesznek minket. A programban ezen üzeneteket az ő képességeikhez illeszkedően formáljuk át

– részletezte.

A program több pilléren nyugszik. Az érintett, általános iskolás korosztály számára létrehoztak egy 550 elemes, könnyen értelmezhető képtárat, amely nagyban megkönnyíti a kerettantervben szereplő, elvont fogalmak megértését számukra. A középiskolásokat célzó képtár kidolgozása jelenleg zajlik, a vásárhelyi Kozmutza Flóra EGYMI fiataljain tesztelik majd. Emellett hamarosan megnyílik az SZTE Gyógypedagógus-képző Intézetében hazánk első könnyen érthető információs központja, ahol mindenekelőtt az értelmileg akadályozott felnőtteket segítik majd.

A számukra nehezen értelmezhető hivatalos dokumentumokat, cikkeket, recepteket, egyéb szövegeket fogalmazzák át könnyebben érthető formába, emellett megismertetik a módszert gyógypedagógusokkal és a célcsoport tagjaival. A távlati célok között szerepel, hogy Ausztria, Németország és Svédország mintájára országszerte létesüljenek hasonló intézmények a mintegy 70 ezer hazai értelmileg akadályozott ember segítéséért.

Nagyban megkönnyíti a kerettantervben szereplő, elvont fogalmak megértését.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!