Sport PRINT

2017.06.29. 12:43

Alpesi sí: Lindsey Vonn elárulta régóta dédelgetett tervét

Az olimpiai és világbajnok sportoló szívesen versenyezne férfiak ellen.

Lindsey Vonn, az alpesi sí jelenlegi egyik legnagyobb sztárja szívesen versenyezne férfiak ellen.

Az olimpiai és világbajnok sportoló szerdán egy női golfverseny felvezető rendezvényén beszélt régóta dédelgetett tervéről.

Mint mondta, az utóbbi években rendszeresen edzett férfiakkal, s a tréningeken mindig úgy érezte, hogy fel tudja venni velük a versenyt, ezért is kíváncsi arra, hogy éles helyzetben mire menne a férfi mezőny tagjai ellen.

Vonn azt is elárulta, hogy edzői idén tavasszal beszéltek már egy ilyen verseny lehetőségéről a nemzetközi szövetség illetékeseivel, s ezek alapján nincs esély arra, hogy hivatalos viadalt rendezzenek. Így szerinte az lehet reális, hogy egy bemutató versenyt bonyolítsanak le férfiak és nők részvételével.

A rendkívül sérülékeny, 32 éves amerikai síző világbajnokságokon és olimpiákon viszonylag kevés sikert ért el: 2010-ben lesiklásban nyert az ötkarikás játékokon, s mindkét vb-címét (lesiklás, szuper-óriásműlesiklás) 2009-ben szerezte. A világkupa-sorozatban ugyanakkor 77 versenyt nyert meg eddig, s ezzel csúcstartó.

Címkék#alpesi sí

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!