Sport

2021.07.23. 10:58

Motiváltan látnak munkához

Lehengerlő teljesítménnyel, a legjobb bajnokcsapatként jutott fel az előző idény végén a Levendula Hotel Algyő női kézilabdacsapata a másodosztályba, az NB I./B-be. Farkas József kerete kialakult, az együttes pedig belevágott a felkészülésbe a közelgő idényre.

T. A.

A legjobbak közé érnének. Farkas József csapata felsőházért küzd az NB I./B-ben. Archív Fotó: Frank Yvette

Otthoni munkával indult a bajnoki rákészülés a Levendula Hotel Algyő női kézilabdacsapatának játékosai számára: a két hét intenzív programnak lassan a végére érnek, és hétfőtől újra a pályán készülhetnek a közelgő másodosztályú szezonra.Farkas József tanítványai egészen elképesztő szezon után harcolták ki a feljutást az NB I./B Keleti csoportjába, ugyanis úgy lettek bajnokok az NB II. Délkeleti divíziójában, hogy a 20 lejátszott mérkőzésükből mindössze egyszer veszítettek. Érdekesség, és a tabellátra rápillantva láthatjuk, a Csongrád-Csanád megyei csapatok kiválóan szerepeltek, ugyanis a bajnok Levendula Hotel Algyő mögött 8 ponttal ezüstérmesként a Hódmezővásárhelyi LKC, míg a harmadik helyen a K. Szeged SE végzett.

A legjobbak közé érnének. Farkas József csapata felsőházért küzd az NB I./B-ben.
Archív Fotó: Frank Yvette

– Rendkívül vártuk ezt az évet, hiszen a tavalyi szezonban mindennap ezért küzdöttünk, ezzel keltünk, és ezzel feküdtünk – utalt az előző idényre az együttes közösségi oldalán a sikeredző, Farkas József.

– Természetesen az állóképesség fejlesztése a fő cél az első periódusban. Örülök, hogy sikerült a magot egyben tartanunk, és ehhez tudtunk további játékosokkal erősíteni – tért ki a részletekre.

A tréner hozzátette, ebben a szezonban változik a bajnokság lebonyolítási rendszere. 18 mérkőzés vár a csapatokra az alapszakaszban február végéig, majd újabb 10 meccs következik a nyugati ágról érkező, velük egy házba jutó csapatokkal, ez dönti majd el a helyezések sorsát.

– Küzdünk, hogy a felső házba, a legjobbak közé kerüljünk, végig ez kell, hogy a szemünk előtt lebegjen. Rengeteg munka és annál is több munka vár ránk – foglalta össze röviden a célokat Farkas József a klub közösségi oldalán, ahol megemlítik, edzőmérkőzéseik időpontjairól és helyszíneiről később tájékoztatják a szurkolókat. Az algyőiektől távozott Törökné-Aradi Edina, Kölcze Gabriella (kapusok), és Ladics Vivien, valamint új játékosok is érkeztek Gadányi Maja (Kozármisleny), Szalma Zita (Dunaújváros), Simon Armilla (Érd), Zsikó Zsanett és Miklós Kitti (mindketten PC Trade Szegedi NKE) és Németh Imola (NEKA) személyében.

A Levendula Hotel Algyő NB I./B-s kerete

Kapusok: Dobó Mónika, Gadányi Maja, Szalma Zita, Gyovai Sára. Balszélsők: Szepesi Ivett, Aracsi Vivien.

Átlövök: Csáki Zsófia, Gercsó Dóra, Olha Nikolayenko, Farkas Kata. Irányítók: Ilyés Lilla, Vass Víta, Zsikó Zsanett, Németh Imola.

Jobbszélsők: Lovistyék Kitti, Zsilák Katalin, Miklós Kitti.

Beállók: Rózsa Veronika, Vér Vivien, Balázs Anna, Boros Anna Klaudia, Simon Armilla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!