Szerdán játsszák a nyolcaddöntőket a megyei csapatok

2022.04.06. 10:37

Hétközi kupaforduló

Munkatársunktól

Három hete a bajnokságban döntetlent játszott egymással a Bordány és a Mórahalom, most a kupában játszanak. Fotó: Karnok Csaba

A nyolcaddöntőkkel folytatódik a magyar kupa megyei selejtezője, minden párosítást szerdán 17 órától játszanak le. 

 

A legjobb tizenhat csapat közé egy megyei IV. osztályú, a Tisza–Maros csoportot vezető Maros Menti UFC, valamint három megyei III.-as csapat is eljutott. Közülük kettő éppen egymás ellen játszik majd, az Ásotthalom ugyanis a Csongrádot fogadja, a két csapat októberi bajnokija nem kevesebb, mint tizenkét gólt hozott, ám végül a megyei III.-ban jelenleg listavezető csongrádiak 7–5-re nyertek. 

 

Három helyszínen is két megyei I.-es csapat találkozik, ezek közül három hete a Bordány már fogadta egyszer a Mórahalmot, akkor 2–2-es döntetlent játszottak egymással. A DAFC legutóbb megnehezítette az SZVSE dolgát hazai pályán, most viszont idegenben játszik a bajnokesélyessel. 
A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, amennyiben döntetlent hozna a 90 perc, úgy azonnal tizenegyesek döntenek arról, melyik csapat jut be a legjobb nyolc közé. 

 

A megyei magyar kupa 3. fordulójának programja, ma 17 óra: Ásotthalom–Csongrád, SZVSE–DAFC Szeged, UTC–Tiszasziget, Bordány–Mórahalom, St. Mihály–Székkutas, Öttömös–Csengele, Zákányszék–Szentesi Kinizsi, MUFC-Duocor–Deszk. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában