Sport

2010.05.19. 22:58

Bundabotrány - A Debrecen BL-meccseit vizsgálják

A német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).

Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága "a Debrecen legalább nyolc játékosát" kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A FAKT szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják.

Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője ugyanakkor a dpa német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit nem tud erről az ügyről. Az UEFA-t egyelőre nem sikerült elérnie a német hírügynökségnek.

A magyar bajnok Debrecen története során először szerepelhetett a BL főtábláján, ahol ugyanakkor nyeretlen maradt a Fiorentina, az Olympique Lyon és az FC Liverpool ellenében. A selejtezőben a svéd Kalmar, az észt Levadia Tallinn és a bolgár Levszki Szófia volt a csapat ellenfele.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!