Sport

2013.10.31. 13:07

A nemzetközi szereplés a Honvéd célja 4 új játékosával

Sikerült minőségi, kellő tapasztalattal rendelkező futballistákat szereznünk - mondta Marco Rossi vezetőedző.

A Budapest Honvéd négy külföldi labdarúgót igazolt az elmúlt két hónapban, s velük a nemzetközi kupaszereplés elérése a célja.

A Bozsik Stadionban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, a kispestiek elsősorban a támadó szekciót erősítették meg két-két csatár és középpályás megszerzésével, ebben egy Olaszországban már évek óta tevékenykedő, de Magyarországon most megjelenő menedzseriroda és sportmarketing cég segítette az egyesületet.

George F. Hemingway klubtulajdonos elmondta, az eddig Olaszországban légióskodó 23 éves szenegáli csatár, Ayub Daud és a szintén 23 esztendős, 32-szeres válogatott panamai középpályás, Anibal Godoy egyaránt hároméves szerződést írt alá.

A 29 éves jobboldali középpályás, a kameruni Thomas Job ugyancsak Olaszországból érkezett, ő év végéig kötelezte el magát a Honvédhoz, amelynek azonban további másfél éves opciója van a futballista játékjogára. A negyedik igazolás a 29 esztendős, 26-szoros kolumbiai válogatott Edixon Perea volt, aki hétvégén győztes góllal debütált a listavezető Videoton vendégeként.

"Sikerült minőségi, kellő tapasztalattal rendelkező futballistákat szereznünk, akik azonnali segítséget jelentenek" - mondta Marco Rossi vezetőedző, aki külön kiemelte, hogy senkinek sincs biztos helye a kezdőcsapatban, ez a versenyhelyzet pedig nagyon jót tesz a magyar fiataloknak is, mert ilyen szituációval még nem szembesültek, s ez szolgálja a fejlődésüket.

Hemingway az idei célokat illetően úgy fogalmazott, hogy mint minden idényben, ezúttal is azt szeretné, ha a csapat kijutna a nemzetközi kupaporondra. Hangsúlyozta, ez az idén különösen nehéz, mert öt-hat rivális klub közül kellene kiemelkednie a Honvédnak.

A Budapest Honvéd 12 forduló után - a gyengébb rajt ellenére - húsz pontjával a negyedik a tabellán úgy, hogy legutóbbi négy bajnokiját megnyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!