Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

A jamaicai válogatott is gratulált a St. Mihály női labdarúgóinak, akik az idei célt teljesítették

A célt idén teljesítették Újoncként sikerült kiharcolni az NB I-ben maradást a St. Mihály női labdarúgócsapatának. Hódi Mihály együttese kettős győzelemmel zárta az osztályozót, így jövőre is a legjobbak között szerepelhetnek.
6–1 itthon, 4–1 idegenben. Azaz két győzelem az osztályozón, így simán harcolta ki az NB I-es tagságot, azaz hosszabbította meg a szereplését a legjobbak között a St. Mihály női labdarúgócsapata. Nem volt kérdés, hogy ki a jobb, simán győzte le a Mol Vidi FC-t.

– Mi már a bajnokság közben is az osztályozóra készültünk – kezdte csapata értékelését a vezetőedző, Hódi  Mihály –, én többször is megnéztem a leendő ellenfelünket, így alaposan feltérképeztük őket. Nem ért semmi meglepetés, mindkét meccsen a mi akaratunk érvényesült. Újoncok voltunk, így nem is lehetett más a célunk, mint a bennmaradás kiharcolása, amit végül az osztályozón teljesítettünk. Bravúr lett volna, ha simán maradunk bent, ettől még most messze voltunk, de azon dolgozunk, hogy jövőre jobbak és erősebbek legyünk.

A St. Mihály kerete hétfőtől pihenőt kapott. Július 9-én lát majd munkához a csapat. Addig azonban a vezetőség
sem tétlenkedik, azon dolgozik, hogy kialakítsa a 2019– 2020-as keretet. – Hosszú volt a szezon, megmondom őszintén, hogy én is elfáradtam. Két hétig mindenki pihenhet, a harmadik hétre azonban már  edzéstervet kaptak a játékosok, hogy ne kelljen az alapoktól kezdeni a felkészülést. Mi nem pihenünk, dolgozunk a jövő évi csapaton, játékosokkal tárgyalunk. Egyelőre még nem tudok nevekkel szolgálni, de lesznek új légiósaink, új magyar futballistáink. 
Hódi Mihály méltán lehet boldog, hogy a St. Mihály női csapata továbbra is az NB I-ben szerepel. FOTÓ: KARNOK CSABA
Hódi Mihály méltán lehet boldog, hogy a St. Mihály női csapata továbbra is az NB I-ben szerepel. FOTÓ: KARNOK CSABA
Magyarországról egyetlen női labdarúgó szerepel a franciaországi női labdarúgó-világbajnokságon, méghozzá a St. Mi hály középpályása, a jamaicai Marlo Sweatman. A nagy kérdés, hogy jövőre is szegedi mezben szerepel? – 2020-ig szerződés köti hozzánk, így biztos, hogy nálunk marad. Nagyon jól érzi magát Szegeden, a vébé alatt is tartjuk vele a kapcsolatot. A sikeres osztályozó után pedig a jamaicai válogatott egy videóüzenetben gratulált nekünk, ami nagyon jólesett a csapatnak.

A St. Mihály eddig Makón játszotta a hazai meccseit. Az ősztől visszatérnek Szegedre, megmutathatják magukat a város labdarúgást szerető közönségének. 

– Jó lesz persze visszatérni, és az új szegedi labdarúgó-arénában játszani. Sokat fejlődtünk ebben az évben, az egész idény alatt mértük a játékosokat. Az ősszel még 230 passzunk volt egy meccs alatt, ez tavaszra már 450-re nőtt. Mindenben javultunk, a sprintek számában, a futásban, a megnyert párharcokban. Két dologban viszont nem: a lőtt és a kapott gólok mában. Ez volt a legnagyobb problémánk. Azon dolgozunk a stábbal, hogy a következő szezonban ez jobb legyen. Remek közösség alakult ki, többször is voltunk csapatépítésen, együtt néztük meg a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatának egyik bajnokiját, hogy a lányok lássák, milyen egy élcsapat. Fontos az összetartás, talán ennek is volt köszönhető, hogy az osztályozót magabiztosan zártuk, és maradtunk továbbra is NB I-esek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vízitelepi élményeire szívesen emlékszik vissza Vajda Attila, aki egészen más hajóra cserélte kenuját - Dunaújvárosban

A vízitelepi élményeire szívesen emlékszik vissza Vajda Attila, aki egészen más hajóra cserélte kenuját - Dunaújvárosban
Az NKM Szeged hamarosan megünnepli a Felső Tisza-parti vízitelep 60. születésnapját. Az eseménnyel… Tovább olvasom