Délmagyar logó

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 1°C | 17°C Még több cikk.

A szezonban már másodszor lett gólvadász Hatvani József, az SZVSE játékosa

Rovatunkban az elmúlt futballhétvége legjobb Csongrád megyei gólszerzőjét mutatjuk be. Hatvani József (27), az SZVSE támadója a megyei I. osztály 12. fordulójában öt gólt szerzett a Szőreg ellen 7-0-ra megnyert mérkőzésen.
Ebben a szezonban másodszor lett a hétvége gólvágója az SZVSE támadója, Hatvani József. A Zsombón szerzett „négyese" után ezúttal öt találat kellett ehhez a címhez: csapata hét góljából komoly részt vállalt, hiszen még egy gólpasszt is kiosztott Rózsának.

– Nehezebb mérkőzésre számítottunk, így meglepő volt számunkra is, hogy ilyen simán nyertünk – mondta Hatvani. – Volt három rosszabb meccsünk, talán az edzőváltás is összefüggésbe hozható ezzel. Major László az elmúlt héten kezdte el a munkát velünk, de az ásotthalmi mérkőzés előtt is ismert volt, hogy ő lesz és mit szeretne.

Hatvani az öt góljából négyet az első, egyet a második félidőben szerzett.

– Rögtön a középkezdés után, az első percben a szőregiek rövid passzát csíptem el, és kijátszott helyzet után lőttem a kapuba – emlékezett vissza a csatár. – A következőnél a második hullámban érkeztem, a lövésem után a labda kipattant, de ezt elértem, és a kapust kicselezve lőttem a hálóba. Jött a számomra legkedvesebb gól: a beadott labdát külsővel átvettem, majd belsővel emeltem el a kapus mellett. A negyediknél kisodródva eltaláltam a hosszú sarkot, végül pedig ziccerben, egy az egyben a kapus mellett gurítottam a hálóba.

Hatvani 11 meccsen 17 találatnál jár.

– Célom a 29 gólos egyéni csúcs, a csapattal pedig a dobogó. Ebben az osztályban bárki képes bárkit legyőzni – tette hozzá végül Hatvani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kupa- és bajnoki siker kosárlabdában, első vereség futsalban

Jöjjenek a második és harmadik vonal eredményei. Tovább olvasom