Délmagyar logó

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 33°C Még több cikk.

ATSK-érmek

Egymás után két fontos versenyen vettek részt az ATSK Szeged utánpótláskorú asztaliteniszezői: Szekszárdon az újonc magyar bajnokságon, Cegléden az újonc és serdülő kelet-magyarországi ranglistaversenyen álltak asztalhoz.
A magyar bajnokság a lányok versenyével kezdődött, Sztanó Krisztina és Tóth Nóra egyaránt szépen szerepelt, Tóth a negyeddöntőig jutott. Másnap a hatfős fiú delegációból hárman jutottak a főtáblára. A bravúr nem jött össze, hiszen Krizsán László, Szabó Imre és Tubak Dániel is döntő szettben kapott ki a 16 közé jutásért.

Cegléden már az éremszerzés is sikerült, mindkét szegedi lány versenyző felállhatott a dobogóra a korosztályos versenyben: Sztanó második, Tóth harmadik lett. Az idősebbek között is jól szerepeltek, főtáblára jutottak. A fiúk közül négyen a serdülőversenyben is indultak, ahol Tubak 16 közé jutott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi AK: helyük van az NB I-ben

A négy osztályozómérkőzésen négy győzelmet aratva maradt a női labdarúgó NB I-ben a Szegedi AK együttese. Tovább olvasom