Tokió 2020

2021.07.23. 12:48

Oszaka gyújtotta meg az olimpiai lángot, hivatalosan is megnyitották a tokiói játékokat

Hivatalosan is megkezdődött a XXXII. nyári olimpia Tokióban. A vendégeket lelkes japánok fogadták a stadion előtt, a mieink 143. helyen vonultak be, a majdnem négyórás ünnepség végén Oszaka Naoimi gyújtotta meg az olimpiai lángot.

INTEGETŐ JAPÁNOK FOGADTÁK A VENDÉGEKET

A nagy hőség ellenére már délelőtt szép számban gyülekeztek a japán emberek az Olimpiai Stadion körül, abban a reményben, hogy majd lencsevégre kaphatnak egy-egy ismert sportolót vagy megnyitón fellépő sztárt.

Ahogy a minket szállító transzferbusz kora este megközelítette a 2019-ben átadott, 68 ezer férőhelyes létesítményt, a helyiek lelkesen integetve fogadta minket. A buszból leszállva többen is „Üdvözlünk Tokióban!” felkiáltással köszöntötték a média képviselőit. Koronavírus-járvány ide vagy oda, a stadion előterében már igazán színes forgatag verődött össze, a japán gyerekek érdeklődéssel figyelték a világ különböző pontjáról érkezőket.

A már megszokott átvizsgáláson átjutva szokatlan kép tárult a szemünk elé, szurkolók híján az újságírók fotózkodtak a lemenő nap fényében ideális háttérként szolgáló stadionnal vagy éppen az előtte felállított ötkarikával. A közvélemény kutatások folyamatosan azt hirdették, hogy az ázsiai ország lakossága elutasítja a rendezést, ehhez képest a helyszínen egészen más hangulat áradt felénk. Azt sem lehet elhallgatni, hogy azért kritikus hangok is jelen voltak, egy idősebb japán hölgy például azt kiabálta, hogy az olimpia öl.

Megjöttek a magyarok! (Fotó: AFP)

CSEH LÁSZLÓ ÉS MOHAMED AIDA VEZÉRLETÉVEL 143. HELYEN VONULTAK BE A MIEINK

Ugyan a megnyitó előtti napon kirúgták a korábban a holokauszton viccelődő igazgatót, a műsoron mindez nem látszódott meg. A stadion küzdőterén a napot és a Fudzsi hegyet idézték meg egy hatalmas díszlettel, amely méltó körítést adott az eseménynek. A helyi idő szerint este nyolckor kezdődő megnyitó alatt többször is hangsúlyozták az egyik fő üzenetet, az összefogást, amely különösen lényeges a mostani időkben. Az eseményt nézők nélkül rendezték, az újságírókon kívül még egy szektor telt meg a hivatalos személyekkel, valamint a szponzorok képviselőivel.

Ahogy arról előzetesen hírt adtak, az ünnepség történetében először minden országból egy-egy férfi és női sportoló vitte a zászlót. A bevonulók sorát a hagyomány szerint Görögország indította, majd jött a menekültek csapata. A mieink a japán ABC szerinti 143. helyen érkeztek. A zászlót a magyar rekorderként hetedik olimpiáján szereplő vívó, Mohamed Aida, valamint a négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó, az olimpia után visszavonuló Cseh László vitték. A felvonulók között cselgáncsozókat, női kézilabdázókat, női vízilabdásokat láthattunk, de a teniszező Fucsovics Márton is feltűnt, miközben a kamera a tapsoló Gyurta Dánielt, a NOB sportolói bizottságának tagját mutatta.

A NOB tájékoztatása szerint mintegy 6000 sportoló és sportvezető, 900 meghívott vendég, valamint 3500 újságíró és tévés vett részt a megnyitón, bár az is igaz, hogy előbbiek közül sokan nem maradtak a küzdőtéren, hanem miután megtették a kötelező félkörüket, elhagyták a stadiont. A végén jött az amerikaiak és a franciák nagyobb számú küldöttsége, majd utolsóként a házigazda Japán, amely nagy tapsot kapott a jelenlévőktől.

A megnyitóünnepség után nem sokkal Orbán Viktor miniszterelnök is megosztott egy, a magyar csapatot buzdító videót:

Oszaka Naomi a lánggal (Fotó: Getty Images)

 

OSZAKA NAOMI GYÚJTOTTA MEG A LÁNGOT

„Gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt”: idézték fel az olimpiai mozgalom közelmúltban kibővített jelszavát. Ugyancsak lejátszották a legidősebb élő olimpiai bajnok, az ötszörös győztes Keleti Ágnesről szóló filmet, melyben bemutatták, mi mindennek volt a szemtanúja az elmúlt évszázadban. A következő jelenet igen látványos volt, 1824 drón formázott a stadion felett egy földgömböt, miközben felcsendült John Lennon slágere, az Imagine.

A hivatalos beszédek során – érdekesség, hogy először tartotta két olimpia érmes –Thomas Bach NOB-elnök köszönetet mondott a japánoknak, amiért a jelenlegi helyzetben is megrendezik a játékokat, amelyet a remény szimbólumának nevezett. Ezt követően Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta az olimpiát.

A műsor legötletesebb előadásában eljátszották a sportágakat ábrázoló 50 piktogramot, majd egy videóban mutatták be a helyszíneket. Majd megérkezett az olimpia láng, amely eredetileg 2020 márciusában futott be Japánba, de a halasztás miatt csak egy évvel később indult 121 napos és mind a 47 prefektúrát felölelő útjára. Az utolsó lépéseket a japánok teniszcsillaga, Oszaka Naomi kezében tette meg a szétnyíló Fudzsin, hogy aztán a végén meggyújtsa a megújuló energiával működő fukusimai erőműből hozott hidrogént égető lángot.

A majdnem négyórás ünnepség látványos tűzijátékkal zárult, szombattól már teljesen a sportolók lesznek főszerepben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!