Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson -3°C | 10°C Még több cikk.

Bella szerint Djukicsnak nincs visszaút

A Pick Szeged vezetése egy hete jelentette be, hogy Dragan Djukics vezetőedző május 31-éig irányítja a kétszeres magyar bajnok férfi kézilabdacsapat munkáját. A szegedi szurkolók között hatalmas a felháborodás az ügy miatt. Bella Árpád ügyvezetővel beszélgettünk a döntés hátteréről.
– A népszerűségi indexe a szurkolók körében az elmúlt héten alaposan visszaesett.
– Aki ebbe a pozícióba beül, az tisztában van azzal, hogy ez lesz a sorsa. De nem az a fontos számomra, hogy a népszerűségi indexem hova tendál, a csapat, a Pick Szeged érdekét képviselem mindenhol. Az viszont természetesen érdekel, hogy a Djukics-ügy kicsapta a biztosítékot a szurkolóknál.

– Miért van ügy?
– Jó kérdés! Először az időpontokat említeném. 2009. november 1-jén szerződést írt alá Dragan Djukics kérésére és megfogalmazásában a Pick Szeged és a tréner. Ezt a szerződést ő állította össze – ebben szerepelt egy időpont, 2010. április 1. Ez azt mondja ki, hogy előtte lehet a jövő évi fizetéséről tárgyalni, utána viszont csak nagy pénzek kifizetése mellett lehet módosítani a szerződésén. A következő dátum 2010. március 12.: az elnökség felkért az ügyvezetői poszt betöltésére, vázolták a következő szezon lehetőségeit, illetve a keret kialakítását. Elindultak az egyeztetések a trénerrel, hogy miként nézzen ki a jövő Pick Szegedének kerete. Március 29-én megkaptam a vezetőségtől írásban, hogy az edzővel együtt milyen pénzkeret áll a rendelkezésünkre a 2010/2011-es szezonban. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az edzői fizetés a személyi jellegű kiadások 20 százaléka. Ekkor leültünk Djukiccsal egyeztetni. Március 30.: ajánlatott tettünk Djukicsnak, ez egy módosított ajánlat, ezt nagy felháborodással fogadta. Március 31.: Djukics válasza a következő volt, vállalja a szegedi edzőséget, eredeti szerződése szerinti fizetése, mínusz ezer euró, plusz a szezon végén egy összegben 12 ezer euróért. Tehát nem engedett semmit. Ezen a napon, a válasza után megkapta a felmondólevelét, azzal a kitétellel, hogy tárgyaljunk a jövőről, mert Dragan Djukics kiváló munkát végez, akár maradhatna is, csak engedjen.

Dragan Djukicsnak nincs visszaút. Fotó: Karnok Csaba
Dragan Djukicsnak nincs visszaút.
Fotó: Karnok Csaba

– Mi volt a válasza a trénernek?
– Csak az ügyvédje jelenlétében tárgyal tovább.

– Djukics azt nyilatkozta, hogy áprilisban nem egyeztettek vele. Ebből mi igaz?
– Az első héten azt válaszolta, hogy nem ér rá, mert edzést kell tartania. A következő héten az ügyvédje nem ért rá, majd az angol válogatottal tréningezett. Azóta egyszer mondta, hogy kellene beszélnünk, ekkor én éppen az egyik játékossal tárgyaltam egy étteremben. Vártam, hogy az ő állítása szerint hivatalosan keres majd. Érdekes, hogy a csapat több edzését is megnéztem, ahol többször beszélgettünk, de egyszer sem tette fel a kérdést, hogy akkor mi lesz, esetleg egyeztessünk hivatalosan a jövőjéről.

– A szurkolók körében felmerült, hogy vállalják az edző bérezéséből adódó különbözetet.
– Ez egy szimpatikus lépés, abban a formában azonban nem valósulhat meg, hogy továbbra is a szerződésben szereplő összeg szerepel. Kíváncsi lennék, hogy a gépjárművet, a háromszobás lakását fizették volna-e a drukkerek, mert ez is jár Djukicsnak a fizetése mellett.

– Mit szól a tréner nyilatkozataihoz?
– Volt közöttünk egy egyezség, amelynek értelmében nem mondunk semmit a szerződés módosításáról, ehhez képest a Szeged VTV-ben a közelmúltban a vezetőséget bírálta. Amennyiben Bella Árpádot bírálja, azt még elfogadom, hiszen néhány nap alatt nem tudtam bizonyítani, hogy jó vagy rossz vezető vagyok-e. Azok az emberek viszont, akik Szeged kézilabdájáért, a jövőért, köztük az ő fizetésének az előteremtéséért dolgoznak, nem érdemelték meg, hogy ilyen szavakkal illesse őket. Még ha ezek a bírálatok esetleg jogosak is, semmiképpen nem kellene a nyilvánosság elé tárni. A vezetőség azt várta volna el az edzőtől, hogy egymás között, személyesen tisztázzák a nézeteltéréseket. Ez nem történt meg.

Bella Árpád ügyvezető keresi új az edzőt. Fotó: Karnok Csaba
Bella Árpád ügyvezető keresi az új edzőt.
Fotó: Karnok Csaba

– Ki lesz az edző? Lesz új tréner?
– Dragan Djukics szakmai kvalitását elismerem, a szegedi kézilabdáért viszont engednie kellett volna, ezt nem tette, ezért nekünk lépnünk kellett. Vele a tárgyalásokat befejeztük. Nem titok: más edzőkkel is kapcsolatban állunk, de ezek a beszélgetések, tárgyalások még javában tartanak, semmi sem dőlt el.

– Ami a szurkolókat leginkább foglalkoztatja, hogy milyen lesz a jövő évi csapat?
– Tárgyalásban állunk több jelenlegi játékosunkkal. Képben vannak magyar és külföldi kézilabdások is, akik úgy gondolom, hogy erősítést jelentenek majd. Célunk jövőre is a fináléba kerülés a magyar bajnokságban, a BL-ben a 16 közé szeretnénk jutni.

– Hogyan tervezi a jövőt?
– A szegedi kézilabda 49 év után nem szűnhet meg, azért dolgozunk a munkatársaimmal, hogy a klub jól működjön. Felelőtlen gazdasági döntésekkel nem veszélyeztethetjük a jövőnket, a működésünket. Ez az elvem, és ehhez a munkám során mindig ragaszkodom majd.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. eldorádó 2010. május 06. 21:40
    „gazdasági válság van, ébredjetek fel!”
  • 44. insideman 2010. május 06. 00:17
    „Uraim..miért kell havi kb 10.000 euróért Djukic? jó edző elismerem. De! Imre Vili havi kb harmadáért elválallta vna..max 3 légios és ugy is megvan a bajnoki 2 hely.
    Viszont vki nem mond igazat,ha igazak a hírek akkor Bella Árpi sumák volt..de őt mint tudjuk a háttérből mozgatják. Első a klub érdek és hajrá szeged.”
  • 43. xene@freemail.hu 2010. május 05. 19:45
    „Közben már ide is kikerült külön hírbe, hogy Skala távozik Kecskemétről....”
  • 42. Atipapa 2010. május 05. 18:07
    „Ha már így alakult az edző sorsa... kis érdekesség!

    http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezilabda-skaliczki-laszlo-tavozik-kecskemetrol-lapertesules-2027514/”
  • 41. frakk 2010. május 05. 17:53
    „Logar! kimaradt a Fidesz gyalázása !!
    Az hogy engem piszkálsz meg nem is érdekes :))”
  • 40. Logaritmus 2010. május 05. 17:38
    „38. hozzászólás frakk: te miért írsz folyamatosan királyi többesben? "Igazolhatunk jobb játékosokat...jobb csapatunk legyen."

    A Pick csapata a tiéd? Tetté bele pénzt”
  • 39. valakiszegedről 2010. május 05. 17:23
    „Buday... Más sem hiányozna. Már Imre Vilinél is sokan meggondolták volna a meccsrejárást, így meg... Remélem, ez csak egy rossz vicc.”
  • 38. frakk 2010. május 05. 17:20
    „Uraim! eldöntött tény , hogy nálunk a Veszprém az első csapat. Tehát a második helyért megy a nagy vitatkozás.
    Kb 500-1000 millió Ft kellene ahhoz hogy egy nagyság renddel jobb csapatunk legyen. Azaz leelőzzük a Veszprémet. Megéri ez a nagy erőráfordítás, anyagi áldozat?? Nem.!!! Igazolhatunk jobb játékosokat, de erre a szintre elvileg ők is jók ha felfújják néha magukat. Nevelni , igazolni is lehetne fiatal srácokat. Van olyan 15 éves srác a ifiknél akit már nagyon figyel a Veszprém, és csak idő kérdése mikor viszi el. Kimagasló a tudása, alkata, és ha eljön az idő nem tudják itt tartani, mivel nem kötnek vele szerződést a Pick részéről. Pedig már most itt lehetne marasztalni egy jó szerződéssel kicsi pénzért.”
  • 37. xene@freemail.hu 2010. május 05. 16:59
    „Lemgo.....”
  • 36. xene@freemail.hu 2010. május 05. 16:59
    „Még annyit Djukic védelmében.....hogy kézilabdában sajnos elég telített a pálya....nincs sok jó csapat, ami magas színvonalon űzi ezt a sportágat! Nem kell feltétlenül abból kiindulni, hogy valaki sz*r edző, mert nem irányította mondjuk a német Lembot vagy a spanyol Aragont.

    Pár csapat, válogatott aminek az edzője volt (nem teljes a lista):
    * Jordánia nemzeti válogatottjának vezetőedzője
    * Macedónia nemzeti válogatottjának vezetőedzője
    * Svájc nemzeti válogatottjának vezetőedzője
    * Nagy-Britannia nemzeti válogatottjának vezetőedzője 2009. június 10. óta
    * Crvena Zvezda (szerb) férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője
    * Kolubara (szerb) férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője
    * Vardar Szkopje (macedón) férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője
    * Madeira Andebol SAD (portugál) férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője
    * Pick Szeged férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője: 2001-2003; 2009. október 25. - 2010. május 31.”
  • 35. xene@freemail.hu 2010. május 05. 16:54
    „28. hozzászólás CsBalogh 2010.05.05. 14:27
    Bocs, de Dragan novemberben vette át a kispadot Matictól.....tehát 1 éve sincs itt.
    Még 1 hónapot levonhatsz az ausztriai EB miatt is, ami januárban volt.
    Abban igazad van, hogy nem valami Ciudad Realokat, meg Barcelonákat edzett korábban, de mondd meg, hogy mely korábbi edző tette ezt??? Szerintem egyik sem!!!
    6-7 hónap alatt nem lehet csodát művelni. Tényleg voltak olyan meccsek ahol keményen megizzadt a Pick.
    Ha jönne egy új edző, szerinted az ezüstnél jobbat elérne? Ez a maximum, ami a csapatban van....
    meg esetleg kupában 1 mérkőzésen lehet csodát művelni....”
  • 34. frakk 2010. május 05. 15:56
    „Buday lesz az edző, Ti még nem tudjátok?? Már 80% ban megegyezés született. Jelenleg nincs csapata, és kívánkozik vissza Szegedre. Ő vállalja legolcsóbban.”
  • 33. sadesa01 2010. május 05. 15:32
    „igaza van Gilberto-nak-kovács is a képben”
  • 32. Gilberto 2010. május 05. 15:23
    „Es meg egy nev lemaradt. Igaz mar oktoberben a lehetseges jelöltek között volt. Kovacs Peter”
  • 31. sadesa01 2010. május 05. 15:21
    „Skaliczki sem olcsó edző(csak megjegyzem) kecskeméten megvonta a város a röplabdások támogatásának jelentős részét amikor odakerült edzőnek...”
  • 30. Gilberto 2010. május 05. 15:18
    „Most hallgattam a 88-at. Az edzöjelöltek: Buday, Skaliczki, esetleg valami külföldi. Imre Vilmos mar nemet mondott. Erdekes lesz. Szamomra nevetseges ez az egesz huzavona.”
  • 29. kjoc 2010. május 05. 15:13
    „Előre leszögezem nem értek a kézilabdához,de nagyon kiváncsi vagyok a jövő szezonbeli névsorra!?Ha ennyire nincs lóvé milyen szintű játékosokkal menetel a csapat a BL-ben,meg a bajnokságban?Mert ugye bár mennyire is fáj,pénz nélkül klasszis játékosokat és klasszis edzőt igazolni nem lehet egyszerű,nélkülük pedig nem nagyon megy...”
  • 28. CsBalogh 2010. május 05. 14:27
    „Kedves Mindenki!

    Maximálisan egyetértek Bella döntéseivel, mert ez az edző igazából semmit nem ért el ennél a csapatnál (nem nyert létfontosságú mérkőzéseket és még a kicsik ellen is megszenvedtünk ha nem kaptunk ki) erről a teljesítményről nem csak a játékosok tehetnek, lassan itt dolgozik egy éve mással lettünk volna ennyire elnézők?Már rég kikezdtétek volna ki ez a Djukic hogy mindenki pártfogolja? Tény NEM ÉRT EL SEMMIT A SZEGEDDEL.Ja és a Angol válogatott szerintem nem a világ élvonalába tartozik és egy darabig nem is lesz ott.Egyszerűen azt is a pénzért vállalta el mert nem kell máshová.És előtte hol volt a nagy mester Djukic edző? Csupa alacsonyabb szintű csapatoknál mint a PICK. Mindenkinek jobb lesz ha minél hamarabb elmegy és nem rombol tovább,ha építeni nem tudott.HAJRÁ SZEGED HAJRÁ BELLA”
  • 27. Yossarian 2010. május 05. 13:59
    „ja, és Bella Árpád TAKARODJ!!!”
  • 26. Yossarian 2010. május 05. 13:55
    „és akkor most a jövő csapatát a Bella rakja össze?!? ez az egész egy agyrém.
    itt lenne az ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
    mit keres ez a lúzer Bella Pick vezetésében? kinek az ötlete volt, hogy ő legyen az ügyvezető? és mire jó, hogy egy ilyen senki irányítja a klubot?”
45 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hagi a Puskás Akadémián

Gheorghe Hagi, a román futball élő legendája, aki tavaly futballakadémiát alapított szülőhelyén, a… Tovább olvasom