Délmagyar logó

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Címvédés nélkül is boldog Márton Anita - Fontos lépést tett az újabb olimpiai érem felé

Két Európa-bajnoki címe után ezúttal bronzérmes lett Márton Anita a fedett pályás kontinensviadalon, de a szegedi súlylökő így is boldogan mesélt a glasgow-i viadalról, hiszen sérülése után mérföldkőnek számító lökéssel tért vissza a nemzetközi porondra.
Amikor Márton Anita meglátta a glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokság súlylökő döntőjében, hogy kereken 19 méteres eredményt ért el a harmadik sorozatban, óriási kő esett le a szívéről. Szinte hallani lehetett ezt a közvetítésben. Látni biztosan, hiszen széles mosollyal rázta az öklét a szegedi klasszis. Televízión nézve is érezhető volt, hogy mennyire felszabadult lett ettől, még ha később nem is sikerült javítania, és így nem is tudta megvédeni a címét. Bronzérmes lett, amire sokan nem biztos, hogy felkapják a fejüket, pedig később úgy is beszélhetünk erről a teljesítményről, mint pályafutása egyik legfontosabb eredményéről. Féléves térdsérülését követően ugyanis nemzetközi porondon ez a lökés adott újra önbizalmat a rengeteg kihagyás, fájdalom, küzdelem és kemény munka után.

– Remek érzés volt látni, hogy egy 19-essel kezdődő szám jelenik meg a kivetítőn. Nem ez az egyéni legjobb eredményem, de most ez a lökés és ez a bronzérem is nagyon boldoggá tesz – kezdte a beszélgetést Márton Anita. – Az idei szezonom nem volt olyan stabil, mint az elmúlt évek fedett pályás idényei, és az Európa-bajnokság selejtezője is nyögvenyelős volt. Valahogy nem tudtam elég jól mozogni, egy idő után görcsössé is váltam ettől. A döntőre már mentálisan előre tudtam lépni, és túllendültem ezen.
Jó úton jár. Márton Anita fontos sikerként könyveli el bronzérmét. Fotó: MTI
Jó úton jár. Márton Anita fontos sikerként könyveli el bronzérmét. Fotó: MTI
A békéscsabai színekben versenyző, de Szegeden élő és edző olimpiai bronzérmes súlylökő korábban is hangsúlyozta: fizikálisan erősebbnek érzi magát, mint a világbajnoki győzelme előtt, csak a technikáján kell javítani. Az eredményből is érezhető, hogy továbbra is lesz munka a finomhangolással, de úgy tűnik, Márton Anitát ez még inkább motiválja.

– Edzőm, Eperjesi László azt mondta, hogy ha a 19 méteres lökésemnél magasabbra lökök, akár 40–50 centiméterrel is jobb eredményt érek el. Az a lökés ugyanis nagyon erős volt, de sajnos elég lapos, így hamarabb földet ért a golyó. Ezt viszont nem úgy élem meg, mintha bennem maradt volna a harmadik Európa-bajnoki arany, nem is vagyok szomorú. Ez a 19 méteres lökés ugyanis az első és nagyon fontos lépés lehet Tokió felé. Ilyen hosszú kényszerszünet után az olimpiáig újra fel kell építenem magam, és ez az eredmény visszaigazolja, hogy jó úton járok – nyilatkozta lelkesen Márton Anita.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak úgy röpködtek a gólok a megyei IV. osztály hétvégi fordulójában

Tovább olvasom