Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Címvédőként utazhatnak Szolnokra: ismét a legjobb lehet a Szedeák U20-as csapata

Csütörtöktől vasárnapig rendezik a Morgen Ferdinánd fiú U20-as bajnokság nyolcas döntőjét Szolnokon. A Naturtex-SZTE-Szedeák korosztályos csapata tavaly megnyerte a bajnokságot, a szegedi fiatalok pedig ezúttal is ott lesznek a döntőben - céljuk pedig az, hogy megismételjék az előző évi szereplést.
Húsz győzelemmel és öt vereséggel a második helyen zárta az alapszakaszt a Naturtex-SZTE-Szedeák U20-as csapata, ezzel idén is kivívta a jogot, hogy ott legyen a korosztály nyolcas döntőjében. Ebben komoly szerepe van a hazai pályán nyújtott teljesítménynek, hiszen a Szedeák két éve nem kapott ki hazai pályán, idén is mind a tizenhárom hazai meccsét megnyerte. 

Csütörtöktől viszont minden eldől az U20-asok idényével kapcsolatban: négy napon át Szolnokon csatáznak a korosztály legjobbjai a bajnoki címért, amelyet az előző szezonban a Naturtex szerzett meg. A gárda keretében nagy változás nem történt, Révész Ádám kiöregedett a korosztályból, míg Meleg Károly már az Óbudai Kaszásokat erősíti: éppen azt a csapatot, amellyel a csoportküzdelmeket kezdi a Szedeák csütörtökön.

– Év elején szerettünk volna ismét eljutni a nyolcas döntőbe, legnagyobb örömömre ezt igen hamar megszerezte a társaság, hiszen négy fordulóval a vége előtt már bebiztosítottuk a helyünket, büszke vagyok a fiúkra – kezdte Kiss Zsolt, a Szedeák U20-as csapatának edzője. 
Aranyérem reményében.  A Szedeák U20-asai újabb remek eredményre törekednek a szolnoki döntőben. Fotó: Karnok Csaba
Aranyérem reményében. A Szedeák U20-asai újabb remek eredményre törekednek a szolnoki döntőben. Fotó: Karnok Csaba
– Öt meccset kell játszanunk négy nap alatt, ez nagyon igénybe veheti majd a srácokat. A fiúk nevében azt ígérhetem, 12 oroszlánként fogunk küzdeni minden mérkőzésen. Négy túlkorossal fogunk utazni, de csak három léphet pályára. Nagyon sokat jelentett a felnőttek tavalyi szurkolása is, biztos vagyok benne, hogy ez is megkettőzi az erejüket – utalt Kiss Zsolt arra, hogy a vasárnapi helyosztókon már a klub felnőttjei is biztatják a csapatot.
A lebonyolítás értelmében a két négyes csoport első két helyezettje játszhat az érmes helyekért, a harmadik és negyedik helyezettek pedig az ötödik helyért. A helyosztókat vasárnap 9 órától rendezik.

A Szedeák utazó kerete: Mike János, Kerpel-Fronius Gáspár, Balogh Szilárd, Kass Ferenc, Bonifert Bendegúz, Cvijin Patrik, Szatmári Zsombor, Mayer Ákos, Tráser Nándor, Varga Ákos, Goldring Bence, Polányi Kristóf,
 Káposzta Kristóf, Gardi Ádám. Edzők: Kiss Zsolt, Simándi Árpád.

Várakozás
Mike János: – A felnőttmeccsek miatt keveset tudtunk együtt edzeni, de ez tavaly is így volt. A többiek nevében is mondhatom, címvédésért utazunk Szolnokra. Érettebbek lettünk tavalyhoz képest. Centerposzton vékonyabbak vagyunk, de egész évben így játszottunk. Azt a játékot kell hoznunk, amit a szezon során eddig mutattunk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belgrádban és Érden bokszoltak, érmekkel jöttek haza a vásárhelyiek

Belgrádban és Érden bokszoltak, érmekkel jöttek haza a vásárhelyiek
A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág hódmezővásárhelyi és hazai hírnevét.… Tovább olvasom