Sport

2008.09.23. 12:38

Elhunyt Illovszky Rudolf, a magyar foci legendás alakja

A magyar labdarúgás legendás alakja, akinek neve összefonódott klubjával, a Vasassal, kedden hajnalban 86 évesen elhunyt.

Kedden kora reggel, életének 87. évében elhunyt Illovszky Rudolf, a Vasas futballistája majd vezetője, háromszoros válogatott labdarúgó, volt szövetségi kapitány. A legendás Rudi bácsit a Vasas Sport Club, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a XIII. kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Illovszky Rudolf 1922-ben született Budapesten. 1933-ban, az MTK játékosaként kezdte pályafutását, majd nem sokkal később a Vasashoz került, s az angyalföldi klubhoz haláláig hű maradt.

Tizenöt éven keresztül (1941-1956) szerepelt az élvonalban a piros-kék gárda tagjaként, s ez idő alatt 270 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Villámgyors balszélsőként évtizedekig volt vezéregyénisége a csapatnak. Három alkalommal pályára lépett a magyar válogatottban is.

Még játékosként edzői képesítést szerzett, s trénerként is a Vasasban kezdett dolgozni. 1960 és 1977 között négyszer nyert bajnokságot (1961, '62, '65 és '77-ben), háromszor Közép Európai Kupát és 1986-ban Magyar Kupa-győzelemre vezette csapatát. Élvonalbeli edzőként 445 NB I -es mérkőzésen ült a kispadon. Külföldön is jelentős sikereket ért el a görög Pireusz és az osztrák Admira Wacker szakvezetőjeként.

Két időszakban volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, előbb 1966-67-ben, majd 1971 és 1974 között. Összesen 29 mérkőzésen irányította a nemzeti tizenegyet. Vezetése alatt a magyar válogatott ezüstérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián.

Nyugdíjazása után a Vasas több felkérésének is eleget tett. Kezdetben edzőként, majd utánpótlás-vezetőként, később elnöki tanácsadóként és szakosztályvezetőként is dolgozott. Munkája során mindig arra törekedett, hogy lehetőséget adjon a fiatal, tehetséges labdarúgóknak. 1996-ban a XIII. kerület díszpolgárává választották, 2002-ben róla nevezték el a Fáy utcai stadiont. Tavaly a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozatával tüntette ki Sólyom László államfő.

Illovszky Rudolfot múlt héten szállították kórházba tüdőgyulladás miatt, állapota azonban nem javult, sőt, egyre rosszabbra fordult, és a legendás sportember kedd hajnalban hunyt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!