Délmagyar logó

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -4°C | 3°C Még több cikk.

Előny a hazai pálya?

Ma 18 órakor a bajnokság legfontosabb mérkőzését játssza hazai pályán a Pick Szeged a címvédő Veszprémmel. Ha Mezeiék az újszegedi sportcsarnokban is olyan lendületesen és összeszedetten, s főleg felszabadultan játszanak, mint az elmúlt szombaton, akkor nagy lépést tehetnek a végső győzelem felé. Ezt tudják a Tisza-parti kézilabdások is.
Egyet bizton állíthatunk: ekkora tömeg már régen volt az újszegedi sportcsarnokban, mint amekkora lesz a ma 18 órakor kezdődő Pick Szeged–MKB Veszprém bajnoki döntő második mérkőzésén. Ennek megállapításához nem kellett különleges képesség, hiszen már hétfőn az első órában elkapkodták az ülőhelyeket. Tegnap az állókból is, mint Kiss Tamásné pénztáros elmondta lapunknak, mindössze másfélszáz maradt. Ma 16 órakor kinyit a csarnok pénztára, hogy azok is kapjanak belépőt, akik esetleg eddig lemaradtak. Minden esetre itt lesznek a Veszprém törzsszurkolói is, de egészen biztosan a hazai drukkerek sokkal aktívabbak és lelkesebbek lesznek. Ismerve a Pick-játékosok hozzáállását lesz is miért...

– Aki szegedinek érzi magát, azt egészen biztosan ott látjuk a csarnokban. A sérülésem ellenére én is vállalom a játékot, hiszen szüksége van a csapatnak mindenkire – mondta elszántan Bendó Csaba, akinek a térde még mindig bedagad és kék-zöld színekben játszik.

Sajnos a Pick Szegedben Ratko Djurkovicsra nem számíthat Vladan Matics edző. A vádlijában bekövetkezett izomszakadás hosszabb gyógyulást kíván. Szerencsére a Daniel Andjelkovics vírusos betegségének jót tett a veszprémi siker, mint a győzelem után megfogalmazta: „A mérkőzés alatt is beteg voltam, de amikor kiharcoltuk a győzelmet, elmúlt minden bajom!" Sutka Norbert a veszprémi összecsapás előtt még húzódásra panaszkodott, de miután jól mutatkozott be a bajnok otthonában már el is múlt a sérülése.

Bajusz százezer

Tegnap délben tárgyalta a Magyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága a Veszprémben piros lappal kiállított Bajusz Sándor ügyét. A bizottság a játékvezetők megsértése miatt százezer forintos büntetést rótt ki a Pick Szeged átlövőjére.  
– Egy kicsit tartok ettől a mérkőzéstől, hiszen az első meccsen szerzett meglepetésszerű győzelmünk után tőlünk a siker folytatását várja mindenki – aggodalmaskodott Vladan Matics, majd így folytatta: – Szombaton úgy mentünk el Veszprémbe, hogy játszunk egy jó mérkőzést. Megteszünk mindent a pályán, de ha kikapunk, akkor sincs nagy baj, hiszen már megszereztük a Bajnokok Ligájában való indulásra a jogot. Most azonban más a helyzet: az esélyesség nehogy görcsössé tegye a játékunkat. Ráadásul négyezer szurkoló előtt sem szabad veszítenünk. Egy biztos: a Veszprém az előzőnél sokkal motiváltabb lesz. De ezzel nekünk nem kell foglalkoznunk: hajtanunk, küzdenünk kell, s akkor lehet utána ünnepelni ismét. Bízom a játékosokban, a szegedi drukkerekben és a sportszerűségben.

Lele Ambrus ügyvezető elnöknek is rendkívül mozgalmasak most a napjai: hétfőn Bécsben volt tegnap pedig már Budapesten az MKSZ-ben tárgyalt. Többek között ott volt Bajusz Sándor fegyelmi tárgyalásán is. Szerencsére a piros lappal kiállított játékos ma pályára léphet.

– Nem értem, miért nem tudják a játékosok fegyelmezetten elviselni a játékvezetők ítéleteit, hiszen a szövegeléssel semmit nem érnek el - mondta a sportvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Távozik Peresztegi Nagy Ákos a Szeviép-Szegedtől

Tegnap este jelentette be a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának vezetése, hogy… Tovább olvasom