Sport

2019.05.31. 18:20

Férfi kézilabda BL - Nagy László szeretne maradandót alkotni Kölnben

A 38 éves jobbátlövő úgy fogalmazott, egyelőre nem érzi, hogy pályafutása befejezése miatt más lenne ez a négyes döntő, mint a két, a három, vagy a négy évvel ezelőtti volt.

Az idény végén visszavonuló Nagy László  szeretne maradandót alkotni a Telekom Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében.


A 38 éves jobbátlövő a németországi torna pénteki sajtóbeszélgetésén úgy fogalmazott, egyelőre nem érzi, hogy pályafutása befejezése miatt más lenne ez a négyes döntő, mint a két, a három, vagy a négy évvel ezelőtti volt.

    

A cél továbbra is ugyanaz: valami maradandót alkotni veszprémi színekben. A feladat adott, és csak rajtunk múlik, mit tudunk produkálni a hétvégén. Még nincs bennem, hogy ezek lesznek az utolsó meccseim, sőt inkább extramotivációt érzek, mert jó lenne szépen búcsúzni"

- nyilatkozta a 209-szeres válogatott játékos.

    

Hozzátette, annak is örül, hogy karrierje utolsó hétvégéjét olyan környezetben töltheti, ahol a legjobb kézilabdázók veszik körül.

    

A szombati elődöntőben a Veszprém a lengyel Vive Kielcével játszik 15.15-től, majd a macedón Vardar Szkopje a spanyol Barcelonával találkozik 18 órától.

    

Nagy László felidézte, hogy az előző idényben, illetve a mostani szezon elején a svéd Ljubomir Vranjes irányításával keveset edzettek, és azt sem feltétlenül jól, ezért nem volt részük sok sikerben. Az októberben kinevezett spanyol David Davis azonban kézbe vette a csapatot fizikálisan és mentálisan, illetve támadásban és védekezésben is.

    

Rengeteg edzés van mögöttünk, és szerintem ez látszik a játék képén a meccseken. Kialakult egy erős közösség, egy olyan jó öltözői hangulat, ami az előző szezonban nem volt jellemző. Kétségeink voltak az edzővel kapcsolatban, ezért elveszítettük a magabiztosságunkat, mostanra viszont mindenki visszanyerte az önbizalmát"

- magyarázta a jobbátlövő.

    

Nagy László elárulta, óriási bizonyítási vágy volt bennünk a tavaly elveszített bajnoki címük visszaszerzése kapcsán, és nagyon örülnek neki, hogy ez meggyőző játékkal sikerült, hiszen a múlt héten jobbnak bizonyultak a nagy rivális Szegednél a két mérkőzésből álló párharcban.

    

A Barcelona színeiben kétszeres BL-győztes Nagy László úgy fogalmazott, az elődöntőben mellettük kell szólnia a közelmúltbeli mérkőzések tapasztalatainak, eredményeinek. Szerinte a meccsek alakulása nagy önbizalmat adhat nekik, és ha ezt a pályán is meg tudják mutatni szombaton, akkor van esélyük, hogy egy-két góllal legyőzzék a Kielcét.

    

Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert ismerjük Talant Dujshebaev vezetőedzőt, és tudjuk, hogy valamit biztosan ki fog találni a játék valamelyik szakaszára. Ha ezt át tudjuk vészelni, sikerrel vívhatjuk meg a találkozót. Igyekszünk mindenre felkészülni"

- tette hozzá.

    

Az irányító Lékai Máté is felidézte, hogy hullámzóan alakult számukra a szezon, "voltunk nagyon mélyen is és voltunk fent is, de remélem, a csúcsot még nem értük el, és az még csak most hétvégén következik".

    

Elárulta, hogy a nagy hőség miatt sokat kivett belőlük a vasárnapi szegedi mérkőzés, de mindannyian tudják, hogy a szezon utolsó két meccse vár rájuk Kölnben, és "ezt már fél lábon is ki kell bírni".

    

Lékai szerint a torna egyik résztvevőjét sem lehet esélyesnek nevezni, idén is mind a négy csapat megnyerheti a BL-t, és a Veszprémen kívül a másik háromnak ez már sikerült is legalább egyszer.

    

A Kielce nagyon jó csapat, nagyon jó játékosokkal és jó edzővel, ráadásul szinte az összes sérültjük felépült, köztük Alex Dujshebaev és Luka Cindric, akik talán a legfontosabb tagjai a keretnek"

- vélekedett.

    

A lengyel bajnokcsapat a BL egyik favoritjának kikiáltott francia Paris Saint-Germainnel szemben jutott tovább a negyeddöntőből, miután a hazai tízgólos győzelmet követően idegenben "csak" kilenccel kapott ki.

    

Lékai elárulta, számára nem volt akkora meglepetés a Kielce sikere, az viszont igen, hogy az első meccsen tíz góllal tudott nyerni.

    

"Én mindig is tudtam, hogy ha mindenki egészséges, akkor a Kielce remek csapat. Óriási csatára számítok" - mondta.

    

A Veszprém és a Vive Kielce az idény első szakaszában azonos csoportban szerepelt: a magyar csapat szeptember 15-én házigazdaként 29-27-re, március 2-án idegenben 36-35-re győzött.

    

A 134-szeres válogatott játékos elmondta, a felkészülés során igyekeztek felhasználni a második egymás elleni mérkőzésüket, a lengyelek PSG elleni meccseit, valamint a Wisla Plock elleni bajnoki döntőjük felvételeit, de felhívta a figyelmet, hogy minden mérkőzés más, és minden csapat máshogy játszik minden ellenféllel szemben.

    

A veszprémiek az elmúlt hónapokban szinte minden rangadójuk második félidejében kiválóan teljesítettek. Lékai szerint ehhez nagyon jó kapusteljesítményre van szükségük, amire alapozva könnyű gólokat lőhetnek. A védekezésük a második félidőben még inkább javul, ez azért lehetséges, mert jó állapotban van a csapat fizikálisan is, mentálisan is.

    

"Talán mondhatjuk, hogy most vagyunk a legjobb állapotban az egész szezonban. Kisebb-nagyobb problémái szinte mindenkinek vannak, az idény végén előfordulnak fájdalmak, de mindenki oda fogja tenni magát az utolsó vérig" - szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!