Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 27°C Még több cikk.

Focika

"Először sírtam volna, bánattal keveredő szégyenemben."
Aztán már gúnyosan nevetni sem volt kedvem. Mintha agyonütöttek volna, úgy szálltam be az autóba péntek este fél tizenegy után, és csak bámultam kifelé a szélvédőn. Aztán jött két éjjel és két nappal, amely elég volt a gondolkodásra.

Nem értettem, miért bíztam még mindig a magyar válogatottban. Abban a csapatban, amelyben a meghatározóknak mondott játékosok az orosz bajnokság utolsó előtti, a holland első osztály 13. helyezett, a német Bundesliga II. sereghajtó, illetve második együttesénél (nem) kapnak szerepet hétről hétre. Nagy álom, hogy honfitársunk mondjuk Swansea-, Aston Villa-, Hull-, Fiorentina-, Udinese-, netán Getafe-, Espanyol- vagy Levante-szintű klubnál játsszon – lehetőleg rendszeresen a kezdőben? Úgy tűnik, igen.

Azt sem értettem, Egervári Sándor miért nem mondott le már a romániai szégyen után. A csapat motivációjával nagyon komoly probléma volt akkor – ahogy ezúttal is.

És akkor a motiváció: azt sem értettem, hogy ha azt ígérjük, megpróbáljuk megakadályozni a hollandok nyugodt építkezését, és ott leszünk a sarkukban, hogy érezzék, mi is itt vagyunk, akkor miért csak az 55. percben kapta az első sárgát magyar játékos? Az agyonrúgás nem, ám a kellemetlenkedés, a kellő agresszivitás engedett és demoralizáló.

Nem értem, a magyar játékosok mit értenek profizmus alatt? Azt, hogy a helyszínről küldök magamról fotót? Hogy közvetlenül a meccs előtt még „fenn vagyok" a közösségi hálón, és onnan üzengetek, posztolok, megosztok?

Szóval elgondolkodtam. Így tett Egervári is – na de a többiek? Azok, akiknek bármilyen szerepe is van a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében? Vajon ők is elgondolkodtak? Hallom is, hogy ezek után minek ide stadion meg fejlesztés meg tao-pénz. Ezzel csak az a baj, hogy nem a jelenlegi válogatott miatt van szükség ezekre, hanem az én fiam, a te, az ő, a mi gyerekeink miatt. Na, például erre nem gondoltak a válogatott tagjai, amikor gól után nyolcadszor is közepet kezdtek. Milyen példaképek ők? Ezek után kiknek a példaképei ők?

Amit ők csináltak, az nem futball volt. Csak focika. Pontosan az, amit én csinálok egy héten egyszer a veteránbajnokságban. Ingyen, sőt még én fizetek érte.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. pumpusek 2013. október 15. 18:03
    „Kedves Józsi!
    Majdnem mindennél egyetértettem, de úgy gondolom, hogy péntekenként egyik pályán, egyik csapatól sem lehet látni olyan lélektelen játékot, mint ezektől.”
  • 25. fszabi2009 2013. október 14. 21:06
    „Roxpeeeer merreeeeee vagy moooost???”
  • 24. bömi 2013. október 14. 20:15
    „23. queenmargareth1:Képzeld nem csak itt és neked mondtam.Érdekes máshol belátták hogy ez nem volt ferr vicc és törték is az oldalról.Gondolkozz el lehet eléd kellene egy tükröt tartani.De te se gondolod komolyan hogy az több száz idi.ta aki még megosztotta mindel tudok beszélni.Ne légy cinikus!Nem kell leállni az országnak csak egy kicsit kellene odafigyelni egymásra hogy ne bántsuk meg.Tudod normális helyen így működik.Persze én is használok fekete humort, <moderálva>.”
  • 23. queenmargareth1 2013. október 14. 19:28
    „22:nem ismersz.egy cikk és poén alapján ítélsz.Szóval, ne oktass ki abból, kinek mit kellene tudnia Egerváriról.A facebook-on még mindig jár mindenféle verzióban. Légyszíves tedd ott is közzé fájdalmas észrevételed, hátha leáll érted az ország.Aztán nézz utána azoknak, hogy te is kit ítélsz el.
    <moderálva> Mert még ezt is kinézem.
    Fogadjunk, hogy hallottál Sőt biztos használtál is fekete humort!”
  • 22. bömi 2013. október 14. 16:58
    „20. queenmargareth1:Csupa szív ember lehetsz.Lehet a két dolog között különbséget kellene tenni.Ezek után csak hasonlót tudok neked és is kívánni, már mint a családodról szoló vicceket.DE!!!!!Nem kívánok ilyet mert legalább ennyi külömbség van köztünk.Akkor mond már meg mi a lényeg?Szerinted neki ez hogy esik ha olvasta valahol?Szorult beléd egy kis együttérzés vagy emberiség?Mert ha igen akkor nem sok.Látom a fideszt utálod esetleg lehet tudni kivel szimpatizálsz?”
  • 21. Wacky 2013. október 14. 16:17
    „19. zapi 2013.10.14. 15:32
    félreértettél!
    én csak arra mutattam rá hogy nem kell futballstadion ahhoz hogy jó képességű focistáink legyenek!

    tudod ha azt a pénzt amit a stadionok létesítésére fordítanak, inkább a feltörekvő nemzedék tudásának gyarapítására használnák, akkor nem lenne gond a focival, mert fejlődne, valamint sok más sportág is kellő fejlesztési pénzekhez jutna, mert valljuk be tele van a magyar sport kiváló tehetségekkel akikre méltán büszkék lehetünk mert hihetetlen sikereket érnek el a világ számos pontján évről-évre!”
  • 20. queenmargareth1 2013. október 14. 16:11
    „18. bömi 2013.10.14. 15:30
    poén.Igen, nem tudtam, hogy meghalt...mint, azt sem, hogy készítette fel a csapatot.Neki az fájhat, hogy meghalt a felesége, nekem meg az, amit nem tettek.tőlem káromolhatsz, de nem ez volt a lényeg.Sajnálom, nem fogok mea culpázni.”
  • 19. zapi 2013. október 14. 15:32
    „17-nek
    Minek ide stadion?
    Valóban,minek?
    Egy normális uszoda sincs,nemhogy egy stadion?
    Vagy egy normális sprtcsarnok?
    Pol Pot megye fővárosában csak kockakövek,meg élményfürdők vannak.
    Meg panelproliknak lidlik,pennyk.
    A gyerekeknek meg éjjelnappal tecsók,hadd tudja megvenni a napi innivalót.....
    Foci meg Pol Pot megyén kívül,márha NB-s szintűről beszélünk.
    És itt is vannak ám edző géniuszok,ugye?”
  • 18. bömi 2013. október 14. 15:30
    „14. queenmargareth1:Gratulálok a beszólások összegyűjtésébe.A legjobb az mikor Egervárit ébreszti a felesége főleg azért mert a felesége két éve meghalt.Az is egy <moderálva> aki kitalálta ezt és az is aki megosztja az oldalakon. Gondolom ilyenkor dagad a mell és kihúzod magad.Ennyi egy <moderálva> ami itt van az országba nincs még egy.De most lehet azzal jönni hogy nem tudtam hogy már nem él de ez nagy vigasz lehet annak aki elvesztette hozzátartozóját és léptem nyomon ezt a "viccet" olvassa.Még titok se volt mert több helyen le is nyilatkozta.Én tegnap ott kapcsoltam el <moderálva> klub műsorát mikor ez elhangzot de szerintem a csatornát is törlöm.”
  • 17. Wacky 2013. október 14. 14:01
    „13. B.b.c 2013.10.14. 12:56
    csak 1re válaszolj!
    megmondanád nekem, hogy mihez kell stadion??
    attól nem lesz jobb teljesítmény!! érdekes a szegény gyerekek akik a parton a homokban mezitláb tolják, simán levernék bármelyik mai válogatott "futballszárunkat"...
    ide ész, tudás, alázat, odafigyelés, na meg a foci iránti tisztelet és szeretet kell(ene)!!
    én úgy látom ezek nagy része hiányzik... szóval stadion NEM kell!! az akkor kell majd ha már értékes foci produkál a válogatott nem 1, nem is 2 hanem folyamatosan több meccsen keresztül változatlan sikereket felmutatva!!
    ez nem lottó hogy a szerencsében kell bízni, ez futball ahol a stratégia és a tudás, és még megannyi más szerepet játszik ahhoz hogy egy ütőképes csapat álljon fel bármilyen másik csapat ellen, legyen az egy gyenge vagy egy nagyon erős!
    de amíg képtelenek a pontos labdakezelésre, -átvételre, addig ne várjon senki semmit!
    szégyen!”
  • 16. queenmargareth1 2013. október 14. 13:27
    „https://www.facebook.com/photo.php?fbid=627029370681853&set=a.624670177584439.1073741825.624656614252462&type=1&theater

    most már mosolyoghat:)”
  • 15. MW2012 2013. október 14. 13:26
    „Az a szörnyű, hogy ezek a játékosok külföldi bajnokságokban vitézkedn(én)ek, és az a jó, hogy az ottani tulajdonosok zsebéből lopják ki a kenyérre valót. Ahogy Józsi helyesen írta, nulla szintű csapatok tartalék játékosai adják a válogatottunk gerincét. Remélem ez már csak a keddi mérkőzésre lesz igaz, utána nem. De a legszörnyűbb, hogy ezek közül a vitézek közül legtöbben végigjárták a korosztályos válogatottakat, kérdezhetnénk: hát akkor ki játsszon, ha nem ők ??!! A helyzet az, hogy ennyit tudunk, de... ezt az eredményt Dzsudzsák, Hajnal, Vanczák (stb.) nélkül is elértük volna. Új alapokra kellene helyezni a labdarúgást, ennek az akadálya viszont az, hogy a hazai bajnokságban másodosztályú portugál, spanyol, és sokadosztályú trinidad-i, észt, szerb, román, brazil, meg miegyéb játékosok csalják a focit néhány száz néző előtt. Zsákutcába került a magyar labdarúgás. (Viszont szép és drága stadionjaink lesznek)”
  • 14. queenmargareth1 2013. október 14. 13:21
    „https://www.facebook.com/photo.php?fbid=205575266289742&set=a.108925545954715.12723.100005118101379&type=1
    Lázadó+

    A legdurvább és legviccesebb beszólások a 8-1 után

    Lemaradt róla, mint Devecseri a térfélcseréről (Facebook)

    A magyar válogatott kedvenc csokija: After Eight. (Facebook)

    Most lett igazán látványsportág Magyarországon a futball. (ismeretlen szerző)

    Legalább feledtetni tudtuk a románok elleni kudarcot. (444.hu)

    Hollandia jobban teljesít. (Facebook)

    A magyar válogatott hollandi neve: Van De Minek. (Facebook)

    Egervárit reggel felébreszti a felesége: Sanyikám, keljél, már 9 van! - Mi? Még
    egyet kaptunk? (ismeretlen szerző)

    8 óra duma, 8 óra pihenés, 8 gól a szórakozás (Facebook)

    Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni... (Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója)

    Hogy nem szakad rá az égbolt erre a Vági nevű bukott ÁPV-vezérigazgatóra!" (Deutsch Tamás EP-képviselő az MLSZ főtitkárról)

    Mi az hogy nyolc év? Nyolc gól! Ami megtörtént a futballban ugyanaz fog történni ezzel a kormánnyal is. Akarni nem elég, tudni is kell" (Gyurcsány Ferenc)

    Ti nem álltok helyt soha, sehol. És ebből vagytok milliomosok. (Bayer Zsolt)

    Végül egy vers a sportblog.hu-ról:

    Amszterdamból hazafelé
    Azon gondolkodám:
    Meg tud nekem bocsátani
    Szégyent látott hazám?

    Mit mondhatnék? Ennyi gólra
    Sehol sincsen mentség.
    Rúgtunk volna még, de ma sem
    Nekünk volt szerencsénk.

    Jutott eszembe számtalan
    Csel, trükk és gondolat,
    Mindahányszor Robben épp a
    Kapunk felé szaladt.

    A reptérre így toppanék:
    Szitok, harag helyett
    Szótlanul, mint a hal, mit a
    Dagály partra vetett...
    Fénykép: Lázadó A legdurvább és legviccesebb beszólások a 8-1 után Lemaradt róla, mint Devecseri a térfélcseréről (Facebook) A magyar válogatott kedvenc csokija: After Eight. (Facebook) Most lett igazán látványsportág Magyarországon a futball. (ismeretlen szerző) Legalább feledtetni tudtuk a románok elleni kudarcot. (444.hu) Hollandia jobban teljesít. (Facebook) A magyar válogatott hollandi neve: Van De Minek. (Facebook) Egervárit reggel felébreszti a felesége: Sanyikám, keljél, már 9 van! - Mi? Még egyet kaptunk? (ismeretlen szerző) 8 óra duma, 8 óra pihenés, 8 gól a szórakozás (Facebook) Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni... (Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója) Hogy nem szakad rá az égbolt erre a Vági nevű bukott ÁPV-vezérigazgatóra!" (Deutsch Tamás EP-képviselő az MLSZ főtitkárról) Mi az hogy nyolc év? Nyolc gól! Ami megtörtént a futballban ugyanaz fog történni ezzel a kormánnyal is. Akarni nem elég, tudni is kell" (Gyurcsány Ferenc) Ti nem álltok helyt soha, sehol. És ebből vagytok milliomosok. (Bayer Zsolt) Végül egy vers a sportblog.hu-ról: Amszterdamból hazafelé Azon gondolkodám: Meg tud nekem bocsátani Szégyent látott hazám? Mit mondhatnék? Ennyi gólra Sehol sincsen mentség. Rúgtunk volna még, de ma sem Nekünk volt szerencsénk. Jutott eszembe számtalan Csel, trükk és gondolat, Mindahányszor Robben épp a Kapunk felé szaladt. A reptérre így toppanék: Szitok, harag helyett Szótlanul, mint a hal, mit a Dagály partra vetett...”
  • 13. B.b.c 2013. október 14. 12:56
    „Észre kellene venni az összefüggést a magyar foci (tetsz-) halott állapota és a közt, hogy nem fordítottunk elég figyelmet, energiát, pénz rá. Az utóbbiak nélkül mit várhatunk? Az a szomorú, hogy a magyar foci sem képes önszerveződni,(ahogyan tegnap az ATV-ben is elhangzott), mint ahogyan sok minden más sem. Nézzük meg, nem működött funkciójának megfelelően pl. a PSZÁF, Nemzeti Bank, de a bíróságok sem, de még a "piacgazdaság" sem. Mitől lenne más az MLSZ? Mindig a hatalomnak kell beavatkoznia, helyes irányba terelni? (Ha a épp´ olyan hatalom van, amely ismeri a helyes utat.) 25-30 éve a törökök sehol nem voltak fociban. Oda-vissza agyonvertük őket. Aztán elkezdtek egy folyamatot, melyben külföldi SZAKEMBEREKET(!) szerződtettek az utánpótlás neveléshez. Stadionokat építettek. Ma Európa élvonalába tartoznak. Mi szegediek látjuk, hogy itt még rosszabb a helyzet, mint általában. Talán lehetne itt is a Grosics Akadémia. A helyi hatalom ellenére nem megy. Az Egyházmegye az MLSZ-szel 2,2 Milliárdért szándékozik stadiont és kulturális központot építeni. Érdekes egybeesés, hogy az Agóra éppen ennyiért épült. (Plussz a telek mindkét esetben) Amit már a kezdettől fogva nem tudnak kitölteni értelmes tartalommal. És agórákból országszerte nem "egyszerre "ennyi" (idézet 1. számú hsz.-ből.), hanem sokkal több épült. Egyébként a 3500 fős stadi nem a "falunak", hanem a Puskás Akadémiának épül, ahol időnként nemzetközi utánpótlás tornákat is rendeznek.”
  • 12. ponty1205 2013. október 14. 12:00
    „József! Ne sírj! Nyugodj meg, nem kell mellre szívni! Ha legközelebb írsz valamit, ne használj annyi személyes névmást, nem kell minden mondatba beleírni, hogy ŐK, ŐK, ŐK, hiszen az írás elejétől fogva tudjuk, kiderül, kiről szól a szöveg.

    Ezt írta 444.hu...

    Emberek, higgadjunk már le egy kicsit!

    Értem én, hogy a magyar lélek ilyen, azonnal neki állunk busongani, ha alkalmat találunk rá, legyen az bármennyire indokoltalan is. Volt egy meccs Hollandiában, aludtunk rá egyet, vegyünk már észre a pozítvumokat is, a kutyamindenit.

    1. A hollandok elleni itthoni 1-4 és a kinti 8-1 összevetésben egy góllal bizony jobb, mint Jugoszlávok elleni 1997-es 7-1 és 0-5. Márpedig az pótselejtezős teljesítmény volt. És az - bár kell hozzá egy csipetnyi szerencse - még most is meglehet.

    2. Európa-klasszisunk, Dzsudzsák Balázs őrzi remek formáját, Budapesten és Amszterdamban is betalált a félelmetes hírű hollandoknak 11-esből. És ahogy kidobta azt a puszit a gólja után, az azt mutatja, hogy megvan benne a kellő csibészség, ami ehhez a játékhoz elengedhetetlen. Nem lennénk az andorrai védők helyében.

    3. Feledtettük a románok elleni kudarcot.

    4. Lehet itt stadionozni, dehát kérem szépen, azok még nem készültek el. Kinek állna érdekében, ha egy jó szereplésnek köszönhetően a legkiválóbb magyar játékosokat elvinnék külföldre, a világszínvonalú stadionjainkban pedig harmadosztályú idegenlégiósok játszanának.

    5. A 2014-es világbajnokság helyszíne, Brazília igencsak messze van. Rettentő költség lenne a teljes csapat, és az ilyenkor óhatatlanul hozzájuk csapodó slepp utaztatása, elszállásolása. Arról nem beszélve, hogy jó ideig távol maradna az így védtelenné váló hazájától a miniszterelnök is. A következő világbajnokság Oroszországban van, márpedig a Kelet a mi igazi terepünk.

    6. Lesz majd olimpia Rióban, ott legalább ennyire elpicsázzuk a hollandokat abban a sportban, amiben mi vagyunk a császárok. Már ha a béna holland férfiak egyáltalán eljutnak oda.

    7. A következő selejtezőt mindannyian nulla ponttal kezdjük.

    8. Átadtunk a múltnak egy több mint százéves rekordot.

    +1 Besütizve mi még a pályára sem találtunk volna ki, nemhogy a labdába képesek lettünk volna belefejelni. Ráadásul gólt szerezni. Mindegy is, melyik kapuba.”
  • 11. Krampampuli 2013. október 14. 11:39
    „ELÜTÉS

    1) Ezek a tömegsportok sosem fognak olyan tömegeket megmozgatni mint a foci. Magyarország erős focikultúrával rendelkező ország az embereknek igénye van rá és ez mindig nagyobb is lesz a mint a vizilabda vagy kézilabda.
    .
    .
    .”
  • 10. Krampampuli 2013. október 14. 11:36
    „9. theseus 2013.10.14. 11:02

    1) Ezek nem tömegsportok sosem fognak olyan tömegeket megmozgatni mint a foci. Magyarország erős focikultúrával rendelkező ország az embereknek igénye van rá és ez mindig nagyobb is lesz a mint a vizilabda vagy kézilabda.
    2) Elég drága játék akkor. A FORMA1 is csak egy jópofa játék... :D
    3) "A súlyos vereség oka nyilván a rossz taktika volt" biztos vagy abban, hogy jó taktikával ez a holland válogatott legyőzhető lett volna? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Taktika volt és lehet, hogy jó is. De a játékosok ezt nem tudták megvalósítani. Ami tudás és akarat kérdése csak. Ha a vezető nem tudja kellőképpen a játékosokat motiválni és a vállalásokat teljesíteni lemond.”
  • 9. theseus 2013. október 14. 11:02
    „Mádi Úr!
    1) Vigasztalódjon azzal, hogy más sportágakban viszont tényleg jók vagyunk. Vizilabdában vagy kézilabdában fordított eredmény szokott lenni, ha egyáltalán játszik egymással a két csapat, mert abban meg ők nincsenek velünk egy súlycsoportban, és így ki sem jutnak a nagy tornákra - sok más futbalnemzettel együtt.
    2) Egyébként végső soron az egész csak játék, szórakoztatás, nem vérre megy. És tényleg szép gólokat láthattunk, még akkor is, ha mi kaptuk őket - bár egy elkeseredett szurkolónak ez nem vigasz.
    3) Ami Egervári lemondását illeti, a románok után még javított az észtek ellen. Talán éppen az volt a hiba, hogy azt képzelte, majd itt is olyan jól mehet a góllövés, miután az észtek meg pariban tudtak maradni a hollandokkal. A súlyos vereség oka nyilván a rossz taktika volt: csak bunkerfocival lett volna esélyünk az ikszre, vagy a szoros eredményre, a kinyílt csapatnak könnyedén lőtték a gólokat a hollandok.”
  • 8. Krampampuli 2013. október 14. 10:50
    „5. marigold 2013.10.14. 09:30

    Akkor válaszolok helyette:

    1. "(merthogy a foci alapból mégiscsak egy játék lenne,nem?) " igen. Akkor ha nyerünk minek örülni is elvégre csak egy játék nem? Sőt akkor ezek szerint szerinted akár mindenféle sportágnál teljesen feleslegesek az érzelmek hisz "csak" egy játék?

    2. Azért amiért nyilatkozta is. Az elvárásokat nem tudta teljesíteni ezt mint az MLSZ-el mind a lakossággal szemben sőt valószínűleg saját magával szemben sem. Korrekt gerinces döntés volt. Japán állomásfőnök miért mond le ha késik a vonat ő még annyira sem tehet róla... Bár többen felvállalnák kudarcukat ma Magyarországon...

    Kedves Mádi Úr! Szélsőséges érzelmektől mentes a valóságtól nem elrugaszkodott objektív írás volt. Én köszönöm...”
  • 7. mivan? 2013. október 14. 10:05
    „6. Szerintem csak klinikai halott. Újra kéne éleszteni. Csak nem tudjuk hogyan.”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hova tűnt Damon Hill? Hova tűnt a Pick-védekezés?

Kilencedik bajnoki meccsét is megnyerte a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az NB I-ben. Juan Carlos Pastor alakulata 36–30-ra diadalmaskodott a Gyöngyös ellen. Tovább olvasom