Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Fodor Rajmund, Molnár Tamás és Győri Eszter is világbajnok lett - ez a vb a vízilabda ünnepe volt

Helyi sportlegendákat bemutató sorozatunkat rendhagyó módon folytatjuk, egykori legendák aktuális eredményei kerülnek terítékre, hiszen a hazai rendezésű masters vízilabda-világbajnokságon saját korosztályában az egykori női világbajnokokat felvonultató Budakalász, és az egykori férfi olimpiai bajnokokkal felálló Millennium is aranyérmes lett.
Az ötkarikás játékokon két aranyérmet is szerző Fodor Rajmund számára különösen fontos volt az esemény, hiszen a szegedi legenda nemcsak magának szerzett örökre szóló élményt a szerepléssel, hanem gyermekeinek is.

– Ők még nem láttak ennyi ember előtt és ilyen körítés mellett játszani, itt jöttek rá igazán, milyen nagy dolgokat vittünk véghez, és mekkora szeretetet kapunk hazánk sportkedvelőitől – mondta Fodor Rajmund. – Nekem úgy tűnt az érdeklődésből, hogy ha háromszor nagyobb lett volna a lelátó, akkor az is csordultig megtelik. Vasárnap este 22 óráig tartott minden eredményhirdetés, de végig maradt mindenki, számomra ez hihetetlen volt. Csodálatos lezárása ez a pályafutásunknak, bár ki tudja, három év múlva masters Eb-t rendez Budapest...

A szintén szegedi, háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás sem zárkózik el a folytatástól.

– Komoly szervezést igényel rendszeresen ilyen versenyeken indulni, de nem lenne rossz. Ez az esemény a vízilabda ünnepe volt. Még akkor is, ha mutattunk be bakikat, amelyeken mi magunk is jókat nevettünk. A fej még mindig tudta, mit kell tenni, de a test néha nem engedelmeskedett. A közönség az első perctől az utolsóig fantasztikus volt, és bár elmaradtak a szoros meccsek, gyönyörű gólokkal tudtuk szórakoztatni őket – véli Molnár Tamás.

A női mezőnyben Győri Eszter is az aranyérmes Budakalász tagja volt. A szentesi pólós Brávik Fruzsinával fotózkodott, nem véletlenül: utóbbi játékos az ifjúságiak, Győri pedig a legkisebb gyerekek edzéseit vezényli a Kurca-parton.

– Számomra sokat jelent ez az aranyérem, hiszen voltam ugyan válogatott, de felnőtt-világeseményre nem jutottam ki. Álmomban sem gondoltam, hogy a mesters vb ennyi embert megmozgat, néhány felnőtt- vb-n sincsenek ennyien. Megismételhetetlen volt a hangulat, szerencsés vagyok, hogy a részese lehettem – véli Győri.

Örömjáték. Fodor Rajmund, Győri Eszter (a második képen balra) és Molnár Tamás (a harmadik képen balra) is ódákat zengett a masters vb-ről, életük  nagy élménye volt. Fotók: MTI, Győri Eszter

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egykori válogatottak léptek fel Csengelén - Legendák futballoztak

Egykori válogatottak léptek fel Csengelén - Legendák futballoztak
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Csengelén a sportnapokat. Tovább olvasom