Sport

2019.08.03. 23:02

Froome szeretné megnyerni a 2020-as Tour de France-ot

A jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny megnyerésére készül a négyszeres győztes Chris Froome, aki júniusban hatalmasat bukott.

MTI

A 34 éves brit sportoló először nyilatkozott azt követően, hogy június 12-én az idei Tourra készülve szenvedett balesetet a Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon: 54 kilométeres óránkénti sebességgel száguldva lefelé a nagy szélben nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, valamint a jobb könyökét, illetve több bordáját is.


"Mindent annak fogok alárendelni, hogy legalább olyan, vagy még jobb állapotban legyek ott a 2020-as Tour rajtjánál, amilyenben idén voltam" - jelentette ki csapata, az Ineos Twitterén közzétett interjúban Froome.


A hétszeres Grand Tour-győztes kerekes azt mondta, sérülései a vártnál gyorsabban gyógyulnak, a műtétét végző orvos pedig azt mondta, semmi akadálya, hogy teljesen felépüljön.


"Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy nem sérültem meg komolyabban" - nyilatkozott a négy Tour-sikere mellett egy Giro d'Italia- és két Vuelta-diadallal rendelkező versenyző.

My Road to Recovery

Special thanks to the phenomenal support from ">@TeamINEOS, the EMS team, surgeons, doctors, nurses and physios for getting me this far.

Goal set, the start line of ">#TDF2020 awaits... https://t.co/QGqTPw8Bu7

— Chris Froome (@chrisfroome) ">August 3, 2019

A balesetre visszaemlékezve megjegyezte, a bukás után az első kérdése az volt, felépül-e az idei Tour rajtjára.


"Ezt kérdezgetve feküdtem a földön, de a csapat velem lévő tagjai azonnal közölték, felejtsem el. Azt mondták, nem megyek sehova, maradjak nyugton, amíg meg nem érkezik a segítség" - mesélte a kerékpáros, akit előbb roanne-i kórházba szállítottak, majd később mentőhelikopterrel St. Étienne-be vittek, ott műtötték meg, s egy ideig az intenzív osztályon ápoltak.


Froome azóta már elkezdte a fizioterápiát, múlt héten videóban tette közzé, amint szobabiciklin ül és egy lábbal teker.


Távollétében csapattársa, a kolumbiai Egan Bernal sikerét hozta az idei Tour, mögötte az ugyancsak az Ineosban tekerő, tavaly győztes walesi Geraint Thomas lett a második. Bernal sikerével az Ineos - korábban Sky - istálló valamely versenyzője az elmúlt nyolc Tour de France-ból hetedszer ünnepelhetett végső diadalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!