Sport

2013.03.25. 07:51

Gyáva játékkal: Törökország-Magyarország 1-1

Burak Yilmaz fejelt a 63. percben a hálónkba, aztán Böde beállása után két perccel egyenlített.

kisalfold.hu

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion. Vezette: Milorad Mazsics (szerb)
TÖRÖKORSZÁG: Onur Kivrak – Gökhan Gönül, Semih Kaya, Bekir Irtegün, Hasan Ali Kaldirim – Nuri Sahin, Selcuk Inan – Arda Turan, Alper Potuk, Umut Bulut – Burak Yilmaz.
MAGYARORSZÁG: Király Gábor – Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Mészáros Norbert, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Varga József – Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
-A küzdelem dominált ezen a találkozón, és ebből jelesre vizsgázott a csapatom. Nagyon nagy nyomást helyeztek ránk a törökök, de védelmünk szervezettségével sikerült döntetlent elérnünk. Nagyon értékes pont ez, mert továbbra is a második helyen állunk, így reményteljes a helyzetünk, még akkor is, ha Amszterdamban és Bukarestben játszunk a folytatásban.

Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitánya:
-Minden volt a pályán, amit látni akartam. Küzdöttünk, támadtunk, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, agresszívek voltunk, gólt is szereztünk. Sajnos, a rivális egy lecsorgó labdából egyenlített, ennek ellenére büszke vagyok a játékosaimra, mert jól és a megbeszéltek szerint futballoztak. Kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, de bízunk benne, hogy ki tudjuk használni.

A törökök vébéálmai valószínűleg ezzel elszálltak. Hogy a mieink ne szálljanak el, ahhoz a románok elleni meccs idegenbeli meccs döntő lehet. Ha marad a holland előny a románok elleni összecsapás végéig, akkor a hollandok mögött továbbra is Magyarország marad a csoport második helyén.

Vb-selejtező: Törökország-Magyarország. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


94. perc: Vége a meccsnek. 93. perc: Királyt dobálják, de a pálya főszínészének (Mazsics) nem tetszik, hogy a magyar kapus leviszi a pályáról, amivel megdobták. Sárgát kap.

87. perc: Böde kiharcol egy szögletet, amit Onur Kivrak kiöklöz a bal szélre. Kádár megy a labdáért, Altintop rúg oda neki. Aztán Yilmaz kap sárgát szövegelésért. Ápolás után tud csak tovább játszani Kádár.

86. perc: Király véd egy távoli török bombát.

83. perc: Hatalmas török helyzet: a kavarodás után végül sikerül kivágni a labdát az ötösünkről.

78. perc: Szalai helyére jön Elek Ákos.

77. perc: Guzmics fejel alig kapu mellé.

76. perc: Arda Turan cselezi be magát az alapvonalig, beadását sikerül kipaskolnia Királynak. A túloldalon Böde Dániel kap remek passzt, Onur Kivrak nagyot véd.

74. perc: Nagyon szeret szerepelni Mazsics. Most Bödének ad sárgát, de olyan körítéssel, hogy az elmenne egy showműsorban is.

70. perc: Egyenlítünk! Kádár hatalmas bedobása után Böde lövése a kapuson megpattanva vágódik a léc alá. 1-1

69. perc: Hamit Altintop jön Alper Potuk helyére.

Vb-selejtező: Törökország-Magyarország. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


67. perc: Böde jön Hajnal helyére.

63. perc: Beívelés balról a hosszú ötösre, Burak Yilmaz pedig megelőzi Mészárost, és fejjel veszi be a magyar kaput. 1-0

61. perc: Nehéz pillanatok a törökök számára: ívelgetés után Hajnal adja be a labdát, amit Onur Kivrak szed le Szalai fejéről.

60. perc: Bekir Irtegün rántja vissza Szalait, ez is sárga lap.

57. perc: Kádár szabálytalan, Dzsudzsák beszél, utóbbi sárgát kap ezért. A szélről élesen a kapu elé érkező szabadrúgást Király biztosan fogka.

53. perc: Buruk Yilmaz lő fölé.

52. perc: Kijöttünk egy kicsit a szorításból, de török kapu elé nem jutunk el. Aztán igen, de Hajnal szabálytalan: szabadrúgás jöhet a törököknek.

48. perc: Varga ütközik a tizenhatos vonalán, az alapvonaltól 2-3 méterre, a játékvezető szerint ő volt szabálytalan, még sárgát is ad a magyar játékosnak. A szabadrúgást Nuri Sahin lőné kapura, ám az a hosszú oldalon hagyja el a pályát.

46. perc: Guzmics jön Korcsmár helyére.

Támadásban sokkal több kell, különben nemhogy a győzelem, de a döntetlen is csak álom marad. A félidő végén nagyon gyenge perceket produkált a magyar csapat.

45+1. perc: Mészáros veszít labdát, Burak lövését Király védi.

44. perc: Király bravúrja kellett, nagyon beszorultunk.

41. perc: Veszély a hazai szöglet után: végül Burak Yilmaz mellé lő. Megint egy felívelés okozott gondot.

36. perc: Szalai lövése gyengén sikerül.

33. perc: Selcuk lövését blokkolta a magyar védelem.

Vb-selejtező: Törökország-Magyarország. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


25. perc: Hajnal szabadrúgását követően Vanczák fejelt, és ez majdnem megint gólt ért. Előbb a kapus, majd az ismétlésnél a kapus és a kapufa közösen mentett.

18. perc: Bulit gurít kapu mellé. Király rosszul jött ki. Szalainak is volt egy helyzetecskéje a túloldalon, de koránt sem ekkora.

13. perc: Alper kapáslövése ment mellé.

11. perc: Burut elől kell menteni a magyar védőknek.

6. perc: Szalai lövését védi Onur Kivrak.

5. perc: Nyomnak a törökök. Helyzetük még nem volt, de látszik, hogy ők akarják irányítani a meccset.

1. perc: A fehér mezes magyar csapat kezdi a meccset.


Előzmények:

Mindkét ország szurkolói győzelmet várnak kedvenceiktől

Isztambul történelmi belvárosában nem sok minden utalt a kora délutáni órákban arra, hogy este - közép-európai idő szerint - 19.30-tól rendkívül fontos világbajnoki selejtezőmérkőzést vív egymással a török és a magyar labdarúgó-válogatott. Ezzel együtt mindkét ország szurkolói győzelmet várnak kedvenceiktől.

A Nagy Bazárban az eladók amint megtudták, hogy magyar érdeklődőik akadtak, nem mulasztották el megjegyezni, hogy 3-0-s vagy 3-1-es hazai sikert várnak. A világ egyik leghíresebb vásárában néhány kisebb, a meccsre érkezett magyar drukkercsoport is felfedezhető volt, s az MTI tudósítójának valamennyien azt mondták, győzelmet várnak Egervári Sándor szövetségi kapitány együttesétől.

Isztambul centrumának szokásos, örökké nyüzsgő életén nem látszott, hogy este válogatott mérkőzés lesz a városban, alig néhányan viselték valamelyik válogatott mezét, és nagyobb szurkolói csoportosulások sem alakultak ki. Ez annyiban nem meglepő, hogy a találkozót a központtól még a több mint 13 milliós lélekszámú metropolisz viszonylatában is messze, a város ázsiai részén, a Fenerbahce 51 ezer férőhelyes Sükrü Saracoglu Stadionjában rendezik.

Az összecsapásra a magyar válogatott kedd délelőtt átmozgató edzéssel készült, szabadon választott gyakorlatokat végeztek a játékosok. Volt, aki a pontrúgásait próbálta tökéletesíteni, mások nyújtással, kocogással "melegítettek" a mérkőzésre. A programjában szerepelt a taktikai értekezlet is. Egervári Sándor - szokásának megfelelően - csak 70 perccel a kezdés előtt hozza nyilvánosságra a kezdőcsapatát.

A hatalmas tét miatt nehéz mérkőzésre számít Egervári Sándor

A hatalmas tét miatt nehéz mérkőzésre számít Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni keddi világbajnoki selejtezőn.

"Hatpontos meccs lesz, mert a két csapat a románokkal kiegészülve egymással rivalizál a csoport második helyéért. A hazai pálya ellenére a törökök vannak nehezebb helyzetben, mert ők egyértelmű győzelmi kényszerrel lépnek pályára" - mondta a szakvezető a meccs helyszínén, a Fenerbahce stadionjában tartott sajtótájékoztatón.

A szakvezető úgy véli, csak bravúros szerepléssel tud pontot vagy pontokat szerezni az együttese, mert az ellenfél egyénileg nagyon jó képességű játékosokból áll.

Egervári a kezdőcsapatot csak közvetlenül a találkozó kezdete előtt hirdeti ki, s az MTI érdeklődésére azt mondta, arról sem szeretne beszélni, hogy ugyanúgy két csatárral áll-e fel a válogatott, mint pénteken Románia ellen.
"Néhány poszton változtathatunk, ez függ a mai edzéstől is, hogy ki milyen fizikális állapotban van" - mondta a szövetségi kapitány. Azt viszont kijelentette, hogy a válogatott közössége hamar túltette magát a románok ellen az utolsó pillanatokban elvesztett két ponton, így megfelelő mentális állapotban várja a találkozót, amely kedden - közép-európai idő szerint - 19.30-kor kezdődik.

Szabics Imre a sajtótájékoztatón elmondta, a Sturm Graz együttesével játszott már Törökországban Bajnokok Ligája-meccset, s az alapján fantasztikus hangulatra számít az arénában. Hozzátette, kellemes emlékeket őriz az összecsapásról, mert döntetlennel zárult, s így mindkét csapat továbbjutott a csoportjából.

"Nem játszottam több mint három hétig, ezért kértem cserét a románok ellen, de ha a kapitány is úgy gondolja, készen állok a következő meccsre" - mondta Szabics. Kiemelte: a játék képét nézve, majdnem tökéleteset nyújtottak a románok ellen, akik "egy helyzetből szereztek két gólt".
A török szövetség sajtófőnöke szerint nem lesz telt ház a csaknem 51 ezer férőhelyes, Isztambul ázsiai részén található Sükrü Saracoglu Stadionban, de már egy nappal a meccs előtt jegyüzérek próbáltak belépőt eladni az MTI tudósítójának.

A magyar válogatott öt meccsen szerzett tíz pontjával a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll a csoportjában úgy, hogy a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg. A törökök jelenleg négypontos hátrányban követik a magyar-román párost.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Király Gábor - Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Lipták Zoltán, Kádár Tamás - Varga József, Pintér Ádám - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

Király Gábor: a törököknek nincs vesztenivalójuk

Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, amely közép-európai idő szerint 19.30 órakor kezdődik Isztambulban.

A magyar kapus a repülőtéren az indulás előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a riválisnak ez az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a csoport második, pótselejtezőt érő helyéért, azaz szinte bizonyos, hogy rendkívül nagy lendülettel kezdi majd a számára sorsdöntő találkozót. Úgy vélte, a magyar csapatnak türelmesnek kell maradnia, s a kínálkozó lehetőségeket kíméletlenül értékesíteni kell ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a három pontot Törökországból.

Az 1860 Münchenben légióskodó hálóőr hangsúlyozta, bár kellemetlen, hogy a románok az utolsó pillanatban egyenlítettek pénteken, de a legfontosabb, hogy a nemzeti együttes a döntetlennel is megtartotta második pozícióját.

Hajnal Tamás arról beszélt, a románok ellen 2-2-re végződött meccs első nagy csalódása után, reálisan értékelve a találkozót, abból kell erőt merítenie a csapatnak, hogy a 90 perc során jobban játszott, mint ellenfele. Szerinte ebből a szempontból közelítve a helyzetet önbizalom-növelő volt a románok elleni találkozó, még ha fájdalmas is, hogy a vendégek a 92. percben egyenlítettek.

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a válogatott kiváló közössége átsegítette az "apatikusabb állapotba" került játékosokat, immár mindenki százszázalékosan a következő feladatra koncentrál, és nem a múlton rágódik.

A török válogatottról a szakvezető megjegyezte, hogy sok változás volt a keretében az őszi, budapesti találkozóhoz képest, amelyen csapata 3-1-re győzött.

A magyar válogatott megérkezését követően elfoglalja szállását, majd Egervári közép-európai idő szerint 18 órától tart edzést a játékosoknak a keddi találkozó helyszínén, azaz a Fenerbahce stadionjában.

A magyar labdarúgó-válogatott 29 éve győzte le idegenben Törökországot

A magyar labdarúgó-válogatott 29 éve, 1984 áprilisa óta nem győzte le idegenben következő ellenfelét, Törökország csapatát.

A két együttes 13. alkalommal találkozik egymással a kedden - magyar idő szerint - 19.30 órakor kezdődő isztambuli világbajnoki selejtező alkalmával. Az eddigi 12 meccsből egy döntetlen mellett hétszer győztek a magyarok, négyszer a törökök, a gólkülönbség magyar szempontból: 31-15.

Az 1984-ben 6-0-ra megnyert találkozó óta a magyarok két Eb-selejtezőn léptek pályára Törökországban: 1995-ben 2-0-ra, 2007-ben pedig 3-0-ra kaptak ki.

Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a két csapat, s bár a vendégek szereztek vezetést, Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese fordított és végül 3-1-re győzött.

Az eddigi magyar-török párharcok és a magyar gólszerzők:

1952.07.24., Helsinki: Magyarország-Törökország 7-1 (2-0), olimpiai negyeddöntő
gólok: Kocsis (2), Puskás (2), Palotás, Lantos, Bozsik

1956.02.19., Isztambul: Törökország-Magyarország 3-1 (2-0), barátságos
g: Puskás

1962.04.29., Budapest: Magyarország-Törökország 2-1 (1-1), barátságos
g: Solymosi, Göröcs

1982.09.22., Győr: Magyarország-Törökország 5-0 (3-0), barátságos
g: Garaba, Burcsa, Kiss S., Budavári, Póczik

1984.04.04., Isztambul: Törökország-Magyarország 0-6 (0-2), barátságos
g: Mészáros F. (2), Esterházy M. (2), Kardos, Bodonyi

1988.03.16., Budapest: Magyarország-Törökország 1-0 (0-0), barátságos
g: Kiprich

1990.09.05., Budapest: Magyarország-Törökország 4-1 (3-0), barátságos
g: Kiprich (2), Kovács K., Kozma

1994.09.07., Budapest: Magyarország-Törökország 2-2 (2-0), Eb-selejtező
g: Kiprich, Halmai

1995.09.06., Isztambul: Törökország-Magyarország 2-0 (2-0), Eb-selejtező

2006.10.07., Budapest: Magyarország-Törökország 0-1 (0-1), Eb-selejtező

2007.09.12., Isztambul: Törökország-Magyarország 3-0 (0-0), Eb-selejtező

2012.10.16., Budapest: Magyarország-Törökország 3-1 (1-1), vb-selejtező
g: Koman, Szalai, Gera

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!