Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 29°C Még több cikk.

Győrbe költözik Makra Zsolt

Győrbe költözik Makra Zsolt
A szegedi Makra Zsolt szűk két és fél év után Boér Gábor vezetőedzővel együtt elhagyja az NB II-es Békéscsabát, és Győrben folytatja pályaedzői karrierjét.
Szűk két és fél év után búcsúzott el Békéscsabától és az NB II-es labdarúgócsapattól Boér Gábor vezetőedző és szegedi segítője, Makra Zsolt (37). A klub ezen időszakban az ötödik, a harmadik, majd legutóbb a hatodik helyen zárta a másodosztályt – ez az eredménysor kelthette fel a Győr figyelmét, amely a duó vezetésével kezdi majd meg a felkészülést.

– A lehetőségeinket és a csapat életkorát figyelembe véve ez volt a maximum, amit kihozhattunk a Békéscsabából. Egy kicsivel bővebb kerettel és több szerencsével előrébb is végezhettünk volna, de ha a tavaly nyári kezdéskor felajánlják ezt a hatodik helyet, örültünk volna neki – mondta Makra Zsolt.

– Tíz forduló után elsők is voltunk, de a kulcsemberek megsérültek, és nem tudtuk őket pótolni, mert szűk volt a keret. A 8–12. helyes célkitűzést túlszárnyaltuk, a két és fél év alatt tíz feletti számban építettünk be helyi fiatalokat, a csapat átlagéletkora pedig nem volt több 23 évnél.
 
A duó pályafutásában egy újabb lépcsőfok a győri szerepvállalás.

– Ez valóban egy nagy mérföldkő lehet az életünkben. Győrből már tavaly is kerestek minket, de élő szerződéssel rendelkeztünk, most viszont a lejárt megegyezés után fogadtuk el a hívást. A játékoskeret kialakításában, a napi munkafeltételek megteremtésében, de összességében mindenben megkapjuk az összes segítséget. Nagy bizalommal és pozitívan fordulnak felénk, így nagyon várjuk az első edzést, június 17.-et – nyilatkozta Makra.

– Jövő héten költözünk, onnantól a pályán töltjük a napjainkat, a keret kialakítása viszont már régebb óta tart. Nekem amúgy sem idegen a környezet, hiszen korábban futballoztam Győrben, az utánpótlásban pedig több olyan szakember is dolgozik, akikkel együtt játszottam, vagy már akkor is tréner volt. Munkamániás emberekkel vagyok körülvéve, akiktől sokat lehet tanulni, így jól érzem magam pályaedzőként, ezért egyelőre még távoli az önálló edzősködés. Makra szülővárosába, Szegedre is ellátogat majd mint ellenfél.

– Érdekes lesz. Figyelemmel kísértem a két szegedi alakulat versenyfutását az NB III-ban, és örülök, hogy az NB II-ben lesz a városnak együttese. Viszont leköt a jelenlegi munka, így olyan sokat még nem filozofálgattam az új szegedi stadionról, az odaérkezésről, de biztos fura érzés lesz – mondta Makra.

– A következő NB II erősebb lesz az eddigieknél. Patinás csapatok játszanak a bajnokságban, lesz 7-8 kiemelkedő együttes, amely a feljutásért hajt, a többi viszont kiszámíthatatlan. Sok múlik majd a keret hosszúságán, és azon, ki tud a hullámvölgyekből hamarabb kilábalni. A Békéscsaba abban jó volt, hogy egymást követő három meccsből legalább egyet megnyertünk. Embert próbáló liga, éles lesz a küzdelem a feljutásért, de a bennmaradásért is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadságra ment a MOL-PICK

Szabadságra ment a MOL-PICK
Szerda délután hivatalosan is véget ért a 2018- 2019-es idény a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata számára. Az idei magyarkupa-győztes egy Balástya melletti tanyán családi délutánnal zárta a szezont. Tovább olvasom