Délmagyar logó

2018. 12. 10. hétfő - Judit 2°C | 8°C Még több cikk.

Ha harc, hát legyen ketrecharc!

Közel háromezren látták szombaton az újszegedi sportcsarnokban a Vendetta 2009 elnevezésű II. ketrecharcgálát, amelyen az öt szegedi közül kettő győztesen léphetett ki a küzdőtérből.
„Harcos esténk lesz" – az újszegedi sportcsarnok felé bandukoló középkorú férfi mondata vészjóslóan hatott. És e szavak után már a kíváncsiság is hajtotta az embert, vajon mire gondolt? Aztán amikor az aréna bejárata felé vette az irányt, megnyugodhattunk. Nem a felesége helyretételére, nem a gyermek házi feladatának számon kérésére, nem az anyós okosságainak meghallgatására, és nem is kocsmai verekedésre célzott, hanem a Vendetta 2009 elnevezésű ketrecharcgálára. Oda igyekezett. Rajta kívül még majd háromezren tettek így. Bárki találta ki, beletrafált: 2008 után immár másodszor is.

A létesítmény kapuit már 17 órakor megnyitották, de a nézők csak negyed hét környékén kezdtek igazán gyülekezni. Majd röpke háromnegyed óra alatt meg is töltötték, mindössze néhány szék maradt üresen. Aki pedig esetleg korábban érkezett, az sem unatkozott. Az egyik sarokban pólókat árultak, a másikban sört mértek, a harmadikban a versenyzők melegítettek, a ketrecben pedig Lehoczky Csaba vezérletével szegediek bemutatóztak.

Harminc kőkemény harcos

Hogyan lehet megfékezni harminc kőkemény harcost? Például azzal, ha összegyűjtjük őket egy ketrecben, és rájuk zárjuk az ajtót. Persze mindez csak percekig volt hasznosítható recept ezen a szombaton. Éppen addig, amíg az est házigazdái, a két Rádió 88-as, Tóth Géza és Patkós Attila egyenként beszólította őket a párharcok helyszínére, egy nyolcszög alakú küzdőtérre. A legnagyobb siker ekkor még nem az övék volt, hanem két playmate ringlányé. Mészáros Dóra és Márki Zsuzsa apró bikiniben való látványa sokak homlokán több izzadságcseppet csalt elő, mint egy végigdolgozott munkanap. Közös, provokatív táncuk után pedig egyesek forró szaunában érezhették magukat.

Az egyik szegedi, aki nyert, Jani István (balról), ő az amatőrök mezőnyében Székesvári Tamást múlta felül. Fotó: Segesvári Csaba
Az egyik szegedi, aki nyert, Jani István (balról), ő az amatőrök mezőnyében
Székesvári Tamást múlta felül. Fotó: Segesvári Csaba


Lányok a ketrecben

– Nini, két lány is ott van a fiúk között a ketrecben! – székszomszédunk felismerése nemcsak önmagát lepte meg, hanem még jó pár száz embert is. Pálmai Tímea és Antal Regina valóban úgy döntött, lesz, ami lesz, az est nyitányaként, az amatőr meccsek afféle felvezetéseként pépesre verik egymás arcát. Ám mielőtt olyan nagyon belelendültek volna, röpke másfél perc alatt vége is lett kettejük „leszámolásának". 19.23-kor csengettek be nekik, 19.25-kor pedig már fenn is volt a magasban a győztes keze. A szóbeszéd szerint egyébként nem csípik egymást, ennek a ketrecben adtak nyomatékot, majd mintha mi sem történt volna, a jászberényi Antal győzelmét követően átölelték egymást. Magyarországi sporttörténelem az övék most már, hiszen előttük nők még nem harcoltak ketrecben. Igazán férfias cselekedet volt – néztek össze többen is. Pedig ők még nem is sejtették: a valóban férfias dolgok ezután történnek.

Győztes szegediek

Villámgyorsan pörögtek az események, köszönhetően a már az első menetben véget érő meccseknek. Mire felocsúdtunk volna, véget ért az est első része. Nyolc mérkőzés pörgött le alig másfél óra alatt

A budapesti Nagy Mátyás nem úszta meg sérülés nélkül. Fotó: Segesvári Csaba
A budapesti Nagy Mátyás nem úszta meg sérülés nélkül.
Fotó: Segesvári Csaba

– Ránk fért a pihi! – és közben lehetett értékelni: eddig két szegedit figyelhettünk, és mind Bárdos András, mind Jani István győztesen lépett ki a ketrecből. Mentő még nem kellett, vért is alig-alig láttunk – pedig három kamera, valamint két kivetítő is segített a minél szélesebb tájékozódásban. Csak azt nem teljesen értettük, miért jó az tettre kész fiatalembereknek, ha fejük a ketrechez nyomódik, kezük abnormális pozícióban hátrafeszül, a lábuk pedig bármelyik pillanatban eltörhet? A válasz: ezért csinálják ők, és nem mi.

Egy darabot a szájából

Jöhettek a profik. Hogy ők miért azok? Mert az amatőrökkel – illetve ahogy talán helyesen is fogalmazott az egyik műsorvezető: az utánpótlással – ellentétben több minden, például a fej letalpalása, annak könyökkel, térddel való támadása engedett, de a legfontosabb, hogy nem 3×3, hanem 2×5 perc a játékidő. Egyik pár sem használta ki. A szegediek közül sajnos Görbics Gábor és Forró László sem. Mindketten jól mozogtak, ám ahogy ebben a sportágban megszokott, egy rossz pillanat elég volt ellenfelüknek a sikerhez. Sárközi Róbert sem nyert, igaz, nem is vesztett. Az osztrák Berger ujjal kitépett egy darabot a szájából, ez azonban tiltott technika – meg még orvosi ügyeletet is ért –, így a bírókra maradt a döntés, akiknek le kellett pontozniuk az addig látottakat. Kettő ikszet látott, egy pedig Sárközi-sikert, ám a többségi döntés végül döntetlenre hozta ki a meccset. A közönség fütyült, azt nem tudni, hogy Sárközit, vagy a bírókat fütyülték-e ki, ám az tény, vendégversenyző akkora tapsot még nem kapott, mint Berger.

Női harcosok (piros nadrágban Pálmai Tímea, valamint antal Regina) hazánkban először küzdöttek ketrecben. Fotó: Segesvári Csaba
Női harcosok (piros nadrágban Pálmai Tímea, valamint antal Regina)
hazánkban először küzdöttek ketrecben. Fotó: Segesvári Csaba

– Jó lenne, ha Robi eldöntené, edző vagy versenyző, mert a felkészülés alatt a többiek, így öccse, Bárdos munkájába is besegített, ez viszont ráment a teljesítményére – mondta Lehoczky Csaba, Sárközi edzője.

Este tíz óra után ásítások jelezték, hosszú volt a program, a zárómeccs 23 óra előtt néhány perccel fejeződött be. Az egész eseményt végigszurkoló, maguknak minden egyes párban kedvencet választó német vendégek pedig az est összegzéseként elégedetten „tolták" arcukba „ennedik" sörük utolsó kortyait, és mondhatták: – Jááá!

Ha harc, hát legyen ketrecharc! Jövőre is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második hely

Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott (képünkön fehér sapkában Hárai Balázs)… Tovább olvasom