Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Harmadik helyen zárt a gyermekcsapat, döntőt játszanak a serdülők

Újabb sikeres szezonon van túl a Szentesi Vízilabda Klub leány gyermekcsapata, miután tavalyi aranyérme után idén a harmadik helyen végzett az UVSE és a BVSC mögött. Ezen a hétvégén a Kurca-partiak serdülő korosztálya is biztosan éremmel gazdagodik.
A BENU Leány Gyermek Bajnokság utolsó fordulójában Budapesten, a Nyéki István Sportuszodában aratott 8–4- es győzelmet az OSC ellen a Yordo Szentes. Az már korábban eldőlt, hogy Győri Eszter vezetőedző tanítványai a tabella harmadik helyén végeznek. Az utolsó mérkőzés után a lányok megkapták a bronzérmeket, valamint egy serleget.

– Szépen csillog ez a bronzérem – kezdte értékelni a 2018–19-es idényt a szentesi lányok trénere, Győri Eszter –, évről évre megmutatjuk, hogy egy kisvárosból is fel tudjuk venni a versenyt a pesti csapatokkal. Az előző két évben aranyérmet akasztottak a nyakunkba, most bronzot, de semmiképpen sem lehetünk csalódottak. Nagyon sokat fejlődtünk az esztendő során. Sok tehetséges játékosunk van, akiknek a nagy része idén tapasztalta meg először az országos bajnokság légkörét. Talán csak amiatt maradt bennem hiányérzet, hogy az előttünk végző BVSC és UVSE ellen egyszer sem tudtunk kiállni teljes létszámban sérülések és betegségek miatt. Köszönöm az egész éves alázatos és szorgalmas munkát a gyerekeknek, és a sok segítséget, támogatást a szülőknek – jegyezte meg.
Sorrendben harmadszor érmes a szentesi gyermekcsapat. Fotó: Szentesi VK facebook-oldala
Sorrendben harmadszor érmes a szentesi gyermekcsapat. Fotó: Szentesi VK facebook-oldala
Ezen a hétvégén ennél biztosan fényesebb érem kerül a Szentesi VK kollekciójába, mivel a szintén Győri irányította serdülőcsapat a bajnoki döntőben az UVSE-vel találkozik. Szombaton 18 órától a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában rendezik az első meccset, míg a visszavágót vasárnap 18.30-tól játsszák a Hajós Alfréd Sportuszodában. Minden bizonnyal a bajnokság gólkirálya és legértékesebb játékosa is Kurca-parti lesz, mivel mindkét rangsorban tetemes előnnyel vezet a felnőttcsapatban is pallérozódó Dömsödi Dalma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taroltak az NKM evezősei és a szegedi vívók, korosztályos magyar kupa-győztes 2 szegedi falmászó

Taroltak az NKM evezősei és a szegedi vívók, korosztályos magyar kupa-győztes 2 szegedi falmászó
Pályán az utánpótlás. Tovább olvasom