Megverte az Újpestet a Kisvárda

A Mezőkövesd kikapott a Diósgyőrtől, a Paks pedig döntetlent játszott a MOL Fehérvárral szombaton.

A Kisvárda egygólos győzelmet aratott a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának kiesési rangadóján.

A lila-fehérek szombati vereségükkel sorozatban öt bajnoki találkozó óta nyeretlenek és akár kieső helyre is visszaeshetnek, ha a Paks az esti találkozón legyőzi a MOL Fehérvárt.

A kisvárdai klub tájékoztatása szerint valamennyi jegyet értékesítették, amit a jelenlegi járványügyi korlátozások közepette áruba bocsátottak.

A találkozó elején a két 16-os közötti mezőnyjátékkal telt az idő, helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Az ivószünet után viszont a Kisvárda magához ragadta a kezdeményezést, Banai több nagy védéssel akadályozta meg a hazai vezetést. A gólszerzéshez mégis az Újpest állt közelebb, a szünet előtti hajrában Novothny próbálkozását Dombó bravúrral hárította, majd a kipattanóból Rácz a kapufát találta el.

A folytatásban a Kisvárda volt aktívabb, mezőnyfölényét pedig csak fokozta, hogy a szünetben csereként beállt Calcant alig tíz perc után kiállította a játékvezető. Az emberelőnyt hamar gólra váltotta a hazai együttes. A vezetés ellenére a Kisvárda nem vett vissza a tempóból, továbbra is irányította a játékot, az Újpest erejéből nemhogy egyenlítésre, de még helyzetekre sem futotta. A lila-fehérek végül csak a hatperces hosszabbításban tudták beszorítani ellenfelüket, a ráadásban Dombónak kétszer is nagyot kellett védenie, hogy csapata megtartsa minimális előnyét a lefújásig.

Kikapott a Mezőkövesd a Diósgyőr vendégeként

A Diósgyőr a hajrában büntetőből szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a harmadik helyen álló, kupadöntős Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában, szombaton.

A DVTK sorozatban hatodik bajnoki meccsén maradt veretlen, hazai pályán pedig egymás után harmadik NB I-es összecsapását nyerte meg, és öt pontra megközelítette a kövesdi csapatot, amely a találkozót emberhátrányban fejezte be.

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, melynek túlnyomó részében a mezőnyben folyt a harc a labdáért. Igazán komoly gólszerzési lehetőség egyik kapu előtt sem alakult ki, a hivatalos statisztika szerint a hazaiak négyszer, a vendégek pedig kétszer próbálkoztak kapura lövéssel.

Fordulás után sem változott jelentősen a meccs és a játék képe, pedig Kuttor Attila vezetőedző a szünetben hármas cserével igyekezett frissíteni a kövesdi együttesen. A vendégek sorra gyűjtötték a sárga lapos figyelmeztetéseket, miközben a játék lassításával, tördelésével próbálkoztak. Ez a hajrában megbosszulta magát, a DVTK ugyanis tizenegyeshez jutott – bár a szabálytalanságot lesállás előzte meg -, a 30. születésnapját pénteken ünneplő Iszlai pedig értékesítette a büntetőt, és ezzel el is döntötte a három pont sorsát.

Csak egy pontot szerzett Pakson a Fehérvár

A második helyen álló Fehérvár meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott a Paks vendégeként szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában.

A hazaiak a bravúros pontszerzéssel együtt is kieső helyen állnak a tabellán.

A Paks kezdte aktívabban a találkozót, többször is eljutott a fehérvári kapu előterébe, igaz, veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A vendégek a gyors ellentámadásokra építettek, de ezek nem jártak sikerrel, Rácz kapust nem igazán tesztelték. Fiola sérülése és kényszerű kiválása, majd az ivószünet után sem változott a játék képe, s mivel a védelem mindkét oldalon jól működött, a szünetig nem született gólt.

A második félidő fehérvári helyzetekkel indult, majd a vendégek a folytatásban is többet birtokolták a labdát. Akaratukat azonban nem tudták ráerőltetni a házigazdákra, akik többször is kijöttek a térfelükről, bár a kaput nem veszélyeztették. A hajrára visszaesett az iram, gólszerzési lehetőség pedig már nem alakult ki egyik oldalon sem.

Forrás: MTI

Hozzászólások