Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Héjja Antal: tehetségekre vadászik

A Délvilágnál egy fiatalember, az 56 éves Héjja Antal, a K'Art Hódiák SE vezetőedzője kapott életműdíjat.
Nem véletlenül: 41 éve vállal szerepet kedvenc sportágában az atlétikában. Sós Imre fedezte fel, gátfutásban és több próbában árult el tehetséget. Ifjúságiként országos bajnokságot nyert 200 méter gáton, válogatott is lett, karrierjét térdsérülés törte ketté. Nem szakadt el a sportágtól, 1979-től főállású edző lett a HVSE-ben. Tanítványai közül Kőrösi Zoltán lett először aranyjelvényes, az első bajnoki címet pedig Ördögh Beáta szerezte. A felnevelt „palánták" közül meg kell még említeni Vári Beáta, Szabó László, Gombos Sándor (ez a trió volt az aranygeneráció) és Zsótér Márta nevét. A legújabb ígéretek: Tóth Ibolya, Iványi Anna, Kovács Leila, Krucsai Zsanett és Losonczi Gábor. Eddigi eredményeik, sikereik alapján kijelenthető: ők lehetnek az újabb aranygeneráció meghatározó versenyzői.

Héjja Antal tehetségekre vadászik. Fotó: Frank Yvette
Héjja Antal tehetségekre vadászik.
Fotó: Frank Yvette

Idén a Csongrád Megyei Atlétikai Szövetség évzáró rendezvényén tanítványa, Kovács Leila lett a lányoknál a legjobb utánpótlás-sportoló (lapunktól is megkapta ezt a díjat), a második helyen Krucsai Zsanett és Losonczi Gábor (mindkettő K'Art-Hódiák SE) végzett, míg Iványi Anna (szintén K'Art-Hódiák SE) 3. lett a rangsorban. A megyei szövetségtől elismerésben részesült Héjja Antal is, aki szövetségi edzőként vesz részt a Héraklész-programban, a felmérésekben és az edzőtábori munkában. A Magyar Atlétikai Szövetségtől pedig eddigi kiváló, eredményes munkájáért a „A magyar atlétikáért" kitüntetés bronzfokozatát vehette át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsiga Máté: jó volt itthon lenni

– Végre egy kicsit itthon vagyok! 2010-ben rengeteget utaztam, bejártam a világot, játszottam… Tovább olvasom