Hallgassa élőben!
2020. 12. 03. 11:27 |

Egy éve ilyenkor már elküldtük a meghívókat – ahogy minden évben 1969 óta éppen öt évtizeden keresztül. Mérleget vontunk, majd Csongrád-Csanád megye legjobb sportolóit díjaztuk az esztendő eredményei alapján. Már szeptembertől szerveztük a decemberi díjátadót, amelynek otthona az előző négy évben a szegedi Hungi Vigadó volt.

Szerettük az eseményt, mert nemcsak a pályán, a sportvonalakon belül találkozhattunk a versenyzőkkel, hanem civilben is.

Egész más hangulata van így a beszélgetésnek. Idén meg? A versenyek minimálisra csökkenése, a meccsek, kupasorozatok elmaradása, halasztása miatt nem tudhattunk reálisan értékelni – se szervezés, se díjátadó. Köszi, Covid–19!

Egy éve ilyenkor kialakult a mezőny, lehetett a szombatokat és a vasárnapokat tervezni, elindult a Kék Mókus-kupa hagyományos kispályás labdarúgótorna.

Dörzsöltük a tenyerünket, vártuk a meccsnapokat, meg a december végi döntők, helyosztók napját.

Most meg? Zaklatottan fejeződtek be a megyei labdarúgó-bajnokságok, elmaradtak fordulók, meccsek, a Kék Mókus-kupának pedig nem lehettünk társszervezői: a Szegedi Sport és Fürdők Kft. alkalmazkodott a vírushelyzethez, és egyébként érthetően nem rendezte meg a tornát. Köszi, Covid–19!

Több autóval jártak át éveken keresztül játékosok Kistelekre futballozni, ahol hat osztályban rendre 50-60 csapat futballozta át november végétől február elejéig a telet. Most ez sincs. Köszi, Covid–19!

Ez csak néhány kiragadott példa abból a szomorú kínálatból, amely a pandémia miatt elmaradt. A család örül, otthon tölthetjük az estéket – három évtized után minden decemberi hétvége futball nélkül? –, és valójában nekünk is örülnünk kell. Magunkba nézhetünk, olvashatunk, tanulhatunk, játszhatunk a gyerekekkel.

Mádi József

Hozzászólások