Hallgassa élőben!

Szolnokkal kezdi meg a hajrát a szuperligában a Szegedi TE

A férfi tekecsapat szuperligában az 1-6. helyért rendezendő rájátszásban a hetedik forduló mérkőzései következnek: az éllovas Szegedi TE szombaton 14 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a Szolnok együttesét fogadja.

Szolnok kétszer (otthon és idegenben), Répcelak idegenben, FTC otthon, Zalaegerszeg idegenben. Jól látható, hogy a Szegedi TE férfi tekecsapatának hátralévő bajnoki programjában a székhelytől távol eső mérkőzések jelentik az igazi kihívásokat.

És ez még akkor is igaz, ha például a következő ellenfél, a Szolnok legutóbb megszorongatta a Zalaegerszeget (40 fával kaptak ki 7:1-re), illetve a Ferencvárosban az egykori szegedi, Kovács Gábor 706 fás egyéni pályacsúcsot ért el saját közönség előtt a Répcelak ellen.

Ez az öt mérkőzés van tehát hátra a tekecsapat szuperligából, amelynek első állomása szombaton 14 órától (az ifik 13 órakor kezdenek) hazai pályán a Szolnok lesz. A leendő vendégek négy ponttal érkeztek a rájátszásba, ahol a Salg-Ózdot legyőzték, azon kívül viszont négy vereségük van. A Szegedi TE ellenben hibátlanul vezeti az 1–6. helyért a sorozatot, és most is egyértelmű esélyese a mérkőzésnek.

Érdekesség, hogy ez az öt meccs elhúzódik április 27-ig, amikor vélhetően Zalaegerszegen dől el a bajnoki cím sorsa. Közben a Szegedi TE a BL négyes döntőjében szerepel (március 30–31.), április 6-án Debrecenben a válogatottak felkészülési mérkőzésen vesznek részt, és a húsvéti hétvégén (április 20–22.) sem lesz forduló.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Méteres sütemény, ahogy a nagyi készíti
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókusztekercs: ezentúl csak így készítem!