Délmagyar logó

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Helytállt a vb-n a szegedi vasember: Szilágyi Péter elégedett a 24. helyezéssel

Az idei triatlon-világbajnokságon egyetlen sportoló képviselte Magyarországot: a szegedi Szilágyi Péter. 24. helyen végzett, ami a körülményekhez képest jó eredménynek számít. Újra a vasember távra hajt, hiszen az Ironman barcelonai viadalán indulna.
Az új triatlonos generációnak köszönhetően már egy ideje nem csak az Ironman-győzelemmel rendelkező Csőke Balázsnak jár a „szegedi vasember" jelző. Szilágyi Péter is kiérdemelte ezt a címet, hiszen már teljesítette a sportág klasszikus hosszútávját: 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást, majd 42 kilométer futást. Ezúttal egy valamivel rövidebb versenyen kellett helytállnia, de egyben nívós viadalon, hiszen az idei triatlon-világbajnokságon szerepelt a spanyolországi Pontevedrán, méghozzá egyetlen magyar indulóként. A 24. helyen végzett, amelyet eredeti terve alapján csalódásként is megélhetne, de a változó körülmények miatt már elégedett a kiharcolt pozícióval.

– Nagyon erős volt a kezdés, ugyanis olyan alacsony lett a víz hőmérséklete, hogy a 12-13 fokosra hűlt tengerben az eredetileg tervezett 3000 méter felét engedték leúszni – kezdte élménybeszámolóját Szilágyi Péter. – Ez nem tett jót a taktikámnak, hiszen egy gyorsabb tempójú, tülekedős úszóverseny lett az első számból. Bele is kerültem egy darálóba, ami komoly energiákat vett el. Ennek azért sem örültem, mert tudtam, mi vár ránk utána: olyan hegyi szakaszokkal tarkított kerékpárverseny, amelyhez hasonlóban sem volt még részem – mondta a szegedi sportoló.

Jött tehát a harc az elemekkel, amit így is jól vett Szilágyi, hiszen a célul kitűzött helyezések környékén állt. Ekkor jött a triatlonosok rémálma: technikai gubanc a biciklivel.
Mindent beleadott. Fotó: ITU
Mindent beleadott. Fotó: ITU
– Ledobta a láncot a bringám, és ezzel értékes időt vesztettem. Mindent bele kellett adnom a futásnál, sikerült is tíz helyezéssel felzárkóznom a hajrára. A legjobb tizenöt közé vártam magam, de a váratlan fejlemények után elégedett vagyok a 24. hellyel is, főként, hogy tudom: mindent kiadtam magamból – jegyezte meg a korosztályos magyar bajnok triatlonos.

Júliusban az Európa-bajnokságon is indul Szilágyi, az X-Man Romania is tervben van, utóbbi viadalon harmadik győzelmére hajt. A nyári szezonra egy Ironman-versennyel tenné fel a koronát, ugyanis kinézte magának a világ legnépszerűbb sorozatának barcelonai állomását.

– Az Ironman-indulások nem csak rajtam múlnak. Az olyan alapokban, mint az étkezés vagy a sportruházat, már rendelkezem szponzorokkal, de ahhoz, hogy a világ legnagyobb versenyein rendszeresen induljak, még szükség van támogatókra. Keresem a lehetőségeket, hiszen az edzőtáborok és a versenyköltségek finanszírozása óriási pluszt jelent ebben a sportágban, főként, ha az Ironman a cél – árulta el Szilágyi Péter.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az országos döntőben folytathatja a küzdelmet az SZRSE röplabdásai, dobogón végeztek az ATSK versenyzői

Az országos döntőben folytathatja a küzdelmet az SZRSE röplabdásai, dobogón végeztek az ATSK versenyzői
Pályán az utánpótlás. Tovább olvasom