Délmagyar logó

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

Hetedik helyre rangsorolták Európában a MOL-Pick Szegedet

Véget ért a férfi kézilabdázók VELUX EHF Bajnokok Ligájának 2015-ös éve, amely után a csapatok aktuális formáját figyelembe véve az ehfcl.com hét munkatársa összeállította a sorozat erősorrendjét - Magyarországot Mártha Bence képviselte a szerzők között.
Ez alapján a MOL-Pick Szegedet a hetedik helyre tették, ami kiemelkedő eredmény a pokolian erős európai mezőnyben.

Az oldal méltatást is fűzött a szegediek teljesítményéhez. Kiemelik, hogy bár a csapat játéka nagyban függ a két sztárjátékos, Dean Bombac és Jonas Källman teljesítményétől, az egyszerűen csak géniusznak nevezett Juan Carlos Pastor vezetőedző egyre közelebb hozza a szűk európai elithez a gárdát.

Leírják, hogy tavaly a negyeddöntőig jutó együttes a 2015–2016-os szezonban is tartja remek formáját, mivel kizárólag a BL-címvédő Barcelona tudott győzelemmel távozni az újszegedi sportcsarnokból, emellett a lengyel Kielcét, a francia Montpellier-t és a német Löwent is legyőz- ték a szegediek, akik már biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben. Bombacot megállíthatatlannak nevezik, a szlovén irányító újabb kiváló szezonja pedig azt is eredményezi, hogy a második helyen áll a góllövőlistán Mikkel Hansen mögött.

Az ehfcl.com BL-rangsora: 1. PSG (francia), 2. Kielce (lengyel), 3. MVM Veszprém, 4. Flensburg (német), 5. Barcelona (spanyol), 6. Kiel (német), 7. MOL-Pick Szeged, 8. Löwen (német), 9. Vardar (macedón), 10. Zagreb (horvát).

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízilabda: örömpóló Szentesen

Pólós pótszilveszterrel kezdi az új évet a Szentesi Vízilabda Klub: 24 utánpótlás- és felnőttcsapat 20 mérkőzést játszik zsinórban január 2-án 13 órától másnap reggelig a szentesi fedett uszodában. Tovább olvasom