Sport

2014.02.07. 22:31

Hosszú Katinka: két arany két versenycsúccsal

A férfiaknál az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László második lett 400 méter vegyesen.

[namelink name="Hosszú Katinka"] két számban is úgy nyert a luxemburgi nemzetközi úszóverseny pénteki nyitónapján, hogy egyszersmind a viadal korábbi rekordjait is megjavította.

A Vasas vb- és Eb-győztese - a pénzdíjas esemény honlapjának tanúsága szerint - előbb 800 méteren ért célba messze a legjobb idővel, ráadásul a 8:29.42 perccel nagy egyéni csúcsot is úszott. A 400 méter vegyes döntőjében szintén hatalmas fölénnyel diadalmaskodott 4:37.93 alatt teljesítve a távot, minek köszönhetően immár az ő nevéhez kötődik az Euro-Meet nevű hagyományos - az idén 16. alkalommal kiírt - viadal abszolút rekordja ebben a számban.

Hosszú a délután négy és nyolc óra közötti idősávban egy harmadik roppant nehéz műfajban, a 200 méteres pillangóúszásban is rajthoz állt, 2:11.29 perces eredményének köszönhetően pedig a legjobb idővel került be a szombat esti fináléba.

A férfiaknál az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok [namelink name="Cseh László"] második lett 400 méter vegyesen (4:21.54 p), ugyanitt [namelink name="Földházi Dávid"] ötödikként ért célba (4:27.35).

Címkék#úszás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!