Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

Kajak-kenu vb-válogató: nézze meg a szombati eredményeket! - galéria

A vasárnapig tartó verseny a július 14-16-án sorra kerülő plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat.
Korisánszky Dávid és Mike Róbert nyerte a kenupárosok 500 méteres versenyét a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden, ezzel a délelőtti 1000 méteres döntő után második győzelmét aratta szombaton. A fél kilométeres finálé után ugyanaz a három duó állhatott fel a dobogóra, mint délelőtt, és ugyanolyan sorrendben: a győztesek mögött Sarudi Pál és Fekete Ádám lett a második, Vasbányai Henrik és Kiss Tamás pedig a harmadik.
 
Országos kajak-kenu válogató a Maty-éren. Fotó: Karnok Csaba

A férfi kajak kettesek 500 méteres döntőjét az újpesti Tótka Sándor és a szegedi Nádas Bence párosa nyerte rendkívül magabiztosan, míg a női kajakpárosoknál 200-on Hagymási Réka és Szabó Ágnes, 1000-en pedig Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika ért elsőként a célba. A vasárnapig tartó, Maty-éri verseny a július 14-16-án sorra kerülő plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat. A mostani verseny egyik érdekessége, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket, ez szombaton abszolút indokolt is volt, mivel nagyon erős szél fújt a pályán.
 
Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján)

Férfiak: -------- C-2 500 m: 1. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 1:42.725 p 2. Sarudi Pál, Fekete Ádám (Közgép SE, UTE) 1:42.856 3. Vasbányai Henrik, Kiss Tamás (KSI SE, Csepeli KKE) 1:42.879 K-2 500 m: 1. Tótka Sándor, Nádas Bence (UTE, Démász Szeged) 1:28.923 p 2. Bogár Gábor, Noé Zsombor (Közgép SE, Dunafüred) 1:30.254 3. Dombi Rudolf, Bán Kristóf (UTE, FTC Rekontir) 1:30.815 korábban: K-2 1000 m: 1. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (BHSE) 3:14.029 p 2. Kammerer Zoltán, Bárdfalvi Márk (Graboplast Győr, Vasas) 3:14.298 3. Kugler Attila, Pauman Dániel (Közgép SE, UTE) 3:14.898 C-2 1000 m: 1. Korisánszky, Mike 3:35.593 2. Sarudi, Fekete 3:36.809 3. Vasbányai, Kiss 3:38.147 nők: ---- K-2 200 m: 1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 37.852 mp 2. Malcsiner Eszter, Racskó Fruzsina (UTE, KSI SE) 38.067 3. Lucz Noémi, Szénási Zsófia (UTE) 38.167 K-2 1000 m: 1. Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika (BHSE, Démász Szeged) 3:36.481 p 2. Bodonyi Dóra, Mihalik Sára Anna (Közgép SE, MULTI) 3:44.950 3. Lucz N., Szénási 3:52.481 korábban: K-2 500 m: 1. Takács Tamara, Vad Ninetta (Vasas) 1:41.080 2. Farkasdi, Medveczky 1:41.349 3. Hagymási, Bodonyi 1:43.841 C-2 500 m: 1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 1:57.791 2. Lakatos Zsanett, Molnár Csenge (UTE, Démász Szeged) 2:02.891 3. Nagy Bianka, Bragato Giada (Démász Szeged, Tiszaújvárosi KKSE) 2:04.576

A további program: vasárnap: elő- és középfutamok 8.30, döntők 13.40.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városi bajnok a GLB

Városi bajnok a GLB
Tizennégy csapat részvételével rendezték meg a Szeged városi amatőr tekecsapat-bajnokságot. Tovább olvasom