Sport

2013.05.19. 15:53

Kelemen Balázs megszerezte a WBO-övet

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhették.

A Ferobox Event friss igazolása, a mindössze 21 éves [namelink name="Baranyi Richárd"] még a televíziós közvetítés előtt lépett ringbe, de ha így folytatja, gyorsan kivívhatja magának a jogot, hogy főmérkőzéseken szerepelhessen. A kecskeméti ökölvívó, aki természetesen közönségkedvenc volt a csarnokban, nagyon látványos és ráadásul eredményes bokszot mutatott első profi meccsén.

Már az első menettől ő irányított, balegyenesei többször is tisztán eltalálták [namelink name="Dankó Tamás"] fejét és testét, aki gyakorlatilag a védekezésen kívül semmit nem tudott csinálni. A harmadik menetig húzta Dankó, amikor is megrogyott, ráadásul annyira vérzett, hogy már nem tudta folytatni a meccset. Baranyi tehát T.K.O.-s győzelemmel kezdte meg félnehézsúlyban profi karrierjét, nagyon szép jövő előtt áll a fiatal tehetség.

Az első tv-s meccsen [namelink name="Bedák Zsolt"] következett, aki még márciusban tért vissza egy győzelemmel a profik világába. Ismét egy fehéroroszt sodort útjába a sors Andrei Staliarchuk személyében. Már az első három menetben is a magyar pehelysúlyú ökölvívó volt fölényben, látszott, hogy képzettebb és gyorsabb bokszoló is. Az ötödikben sikerült elkapnia igazán először egy balegyenessel, majd egy felütéssel is alaposan eltalálta Staliarchukot. A hatodik menetben elsült a méltán híres balhorog is és az utolsó pillanatokban csak a gongszó mentette meg ellenfelét a kiütéstől. A vége így nem is lehetet más, mint Bedák egyértelmű pontozásos győzelme.

Kelemen Balázs elnyerte WBO interkontinentális övét. Fotó: Felix Promotion

Kelemen Balázs elnyerte WBO interkontinentális övét.
Fotó: Felix Promotion

[namelink name="Nagy Lajos Márk"] következett ezután középsúlyban, aki márciusban megszerezte a GBC junior övét. Ezúttal egy hatmenetes meccs várt rá a szerb Misa Nikolic ellen. Már-már úgy tűnt, hogy végig mehet a meccs, amikor a hatodik menetben Márk a sarokba szorította ellenfelét és addig ütötte a kombinációkat, amíg padlót nem fogott a szerb. Folytatta, de aztán még kétszer a földre került, így T.K.O.-val győzött a fiatal ökölvívó.

Kovács "Vipera" Attila meccse volt a következő a sorban, szintén egy szerb ökölvívó ellen nagyváltósúlyban. A magyar bokszoló becenevéhez híven már az elején "megmarta" Zoran Didanovicsot, aki azonban össze tudta szedni magát és a harmadik menetben volt is két tiszta ütése. Ettől függetlenül Kovács irányított, mozgékonyabb és pontosabb is volt, a negyedik menetben pedig egy jobb horoggal küldte padlóra ellenfelét. A számolás után testre sorozta, majd balhorgába nézett bele nagyon csúnyán a szerb, aki hatalmasat esett. Szerencsére nem történt komolyabb baja, Kovács pedig kiütéses győzelemnek örülhetett.

A főmérkőzésen [namelink name="Kelemen Balázs"] a tanzániai Said Mbelwával találkozott a nagyközépsúly WBO interkontinentális övéért. A kiegyenlített első menet után Balázs a másodikban már többször is tisztán eltalálta ellenfelét, jobbhorog, jobb- és balegyenes, valamint kombináció is szerepelt a repertoárban. Az ötödik és hatodik menetben sikerült a kötélhez szorítania ellenfelét és rendesen megsoroznia.

Ezután picit fáradni látszott Balázs, ellenfele viszont felpörgött és többször közelebb jutott a magyar öklözőhöz, eltalálnia is sikerült. A hetedik menet végén aztán állj után ütött – már nem először – így pontlevonással sújtották a bírók. Az utolsó felvonást aztán megint nagyon meghúzta Kelemen, sokszor megütötte ellenfelét, de végigment a meccs. Az viszont nem volt kérdés, hogy az ő kezét emelik a magasba, egyhangú pontozással győzött, így megszerezte a WBO interkontinentális övét a kecskeméti közönség hatalmas örömére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!