Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson -3°C | 10°C Még több cikk.

Kurtes bonthatott pezsgőt

Hatalmas küzdelemben 32–30-as vereséget szenvedett a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, Buzauban a román bajnok Constanta csapatától. Az első félidőben hiába vezetett hat góllal Vladan Matics együttese, a végén az exszegedi tréner, Zoran Kurtes bonthatott pezsgőt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Buzauban a román bajnok Constanta elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Eladott előny. A magyar együttes saját magát verte meg, pedig olyan első húsz percet produkált, amely után a helyi közönség nagy része csak csendben ült a lelátón, nem akart hinni a szemének. De ez a húsz perc tíz minutum alatt eltűnt, fordult a kocka, Zoran Kurtes edző csapata a félidőben 13–16-ról fordított, és vezetett 17–16-ra.

Visszatérve Kurtes mesterre, a Szeged volt trénerében azért maradt tüske. Helyi lapoknak nyilatkozva elmondta, hogy a Picknél saját honfitársai, a szerb légiósok fúrták meg, ezért kellett távoznia a csapattól. A meccsen sem viselkedett szimpatikusan – el kell ismerni, hogy remekül forgatta csapatát, jól meccselt –, hiszen a második félidő közepén arra biztatta játékosát, Adzicsot – a kinézete alapján a francia légióban magas poszton dolgozhatna –, hogy üsse le Petar Nenadicsot. Végül nem a bombaformában játszó Nenadics kapott egy maflást tőle, hanem Igor Kos. A piros lap elmaradt.

Végre!Buzauban Petar Nenadics (labdával) megmutatta, milyen, amikor végre igazán jól játszik. Kár, hogy nem nyert a csapat. Fotó: Schmidt Andrea
Végre!Buzauban Petar Nenadics (labdával) megmutatta, milyen, amikor végre igazán jól játszik. Kár, hogy nem nyert a csapat.
Fotó: Schmidt Andrea

Megijedtek a bírók. A mérkőzés lefújása után a két szlovén játékvezetőtől megkérdeztük, hogy nem érezték-e az esetet olyan súlyosnak, hogy Adzics hamarabb menjen tusolni. A két sípmester elárulta, tényleg pirosat ért az eset, egyikük már nyúlt a lapért, valami megmagyarázhatatlan ok miatt azonban nem merte elővenni a piros kártyát. Megijedt a román közönségtől... Pedig nemcsak ez volt pirosat érő jelenet, hanem a 30. percben a Zubai ellen elkövetett szabálytalanság is. Ezek bizony döntő hibák voltak – a német ellenőr csak annyit mondott: nem ő vezeti a meccset –, ami nagyban befolyásolta az összecsapás kimenetelét.

 Osztályzatok

Lapunk a Pick Szeged nemzetközi meccsein értékeli a játékosok teljesítményét, 1-től 6-ig osztályozza őket.

Liszkai (3,5): 30 százalékos mutatóval védett, ezzel pedig meccset lehet nyerni.

Ghionea (2): Élete egyik legrosszabb meccse volt, a kimaradt ziccere után fordítottak a románok.

Kos (2,5): Lelkiismeret-furdalása volt a meccs után, tisztában volt vele, hogy gyengén teljesített.

Nenadics (5,5): Ez az igazi Petar Nenadics. Csak maradjon is ilyen.

Katzirz (6): Az idei BL-sorozat egyik legjobb játékosa. Remek formában van.

Zvizej (2,5): Egy fokkal volt jobb, mint Ghionea.

Krivokapics (2,5): Nagyon kellettek volna tőle a gólok. A kapitány fontos eleme a Picknek.

Oszmajics (3,5): Védekezésben harcolt, támadásban Katzirz remeklése miatt nem kapott szerepet.

Herbert (4): Döntő érdemeket szerzett védekezésével abban, hogy az első félidőben 6 góllal vezessünk. Vadkerti, Simon és Farkas csak kevés időt töltött a pályán.

Nyilvánvaló, a szurkolók nagy része már unja, hogy mindig a kifogásokat keressük egy-egy elveszített találkozó után, de tény, ha határozott a két bíró, akkor a Constanta nem tudja azt a brutális védekezést játszani, amit 60 percen keresztül csinálhatott.

Nenadicsot már említettük, Katzirz Dávidot azonban még nem. Nem tagadás, a válogatott átlövő az idei Bajnokok Ligája-sorozat egyik nagy felfedezettje. Ontja a gólokat, hihetetlen önbizalommal játszik, a csapat egyik vezéregyénisége. Jó lenne, ha több társára is átragadna ez a küzdés, mentalitás, hiszen a hajó négy kulcsjátékoson ment el. Ghionea, Zvizej, Krivokapics és Kos mélyen a tudása alatt játszott. Ezt a Pick nem bírja el. Őszintén, ha csak egyikük játszik jól – még nem is extrán, mert ezt Nenadics és Katzirz megtette –, akkor győztesen tér haza a Pick Szeged Buzauból. Nem az akarattal volt gond, mert mind a négyen mentek előre, de olyan hibákat vétettek, ami nemzetközi szinten nem engedhető meg.

A légiós dolga. Egy légióst – Krivokapics ebben kivétel, hiszen magyar válogatott lett – azért szerződtetnek a klubok, hogy csapatuk legjobbjai legyenek. Sőt nekik nem száz, hanem százhúsz százalékot kell nyújtaniuk. Erről sokat tudna mesélni a volt szegedi Ilyés Ferenc, aki Lemgóban megtapasztalta, milyen a légiós élet, mennyivel többet várnak tőle a német vezetők, mint egy helyi játékostól. De erről még a szegedi futballista, Szabics Imre is mesélhetne, aki a Stuttgart– Manchester United BL-meccs hőse volt, mégsem ő volt a sztár, hanem a német Kurányi. „Ez természetes, hogy így játsszak, ezt várják tőlem, ezért szerződtettek" – mondta 2003 őszén a 2–1-re megnyert (Szabics: gól+gólpassz) találkozó után.

A Pick az utolsó leheletéig ment előre. A sokat kritizáló „nincs erőnlétünk" tábor most szembesülhetett azzal, hogy még a 60. percben is futott, hajtott a csapat. Csakhogy ez kevés a Bajnokok Ligájában. A Constanta már a Montpellier legyőzésével megmutatta, számolni kell vele. Nincs veszve semmi, még hét meccs hátravan a csoportból. De javulni kell, főként fejben kell előrelépni, mert rengeteg bosszantó, gyermeteg hibát vétett a Szeged. Ha ezek megszűnnek, akkor a Pick igenis továbbjut a csoportból, bekerül a legjobb 16 gárda közé a BL-ben.

Vladan Matics: – Nagyon sajnálom a meccset, mert ha nyerünk, egy nagyon jó útra lépünk. Most vissza kell találnunk rá. Volt egy tizenöt perces rövidzárlat, ami miatt veszítettünk. Ekkor érthetetlen módon visszaestünk. Éppen ezért bosszant ez a vereség, mert 45 percen keresztül jól játszottunk. Nincs más lehetőségünk, javítanunk kell, mert a csoportból szeretnénk továbbjutni.

A csoport további eredményei: Csehovszki (orosz)–PAOK (görög) 37–25, Valladolid (spanyol)–Montpellier (francia).

HCM Constanta-Pick Szeged 32–30 (17–16)

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 3. forduló. Buzau, 1800 néző. Vezette: Krasna, Vodopivec (szlovénok).

HCM Constanta: Popescu – TOMA 9 (4), Sadoevac 3, CSEPREGI 4, Baiceanu 3, Pavlovics 2, Sabou 2. Csere: STANESCU (kapus), Schuch 2, NICOLEA 4, Adzics, DIMACHE 3, Prachar. Edző: Zoran Kurtes.

Pick Szeged: Liszkai – Ghionea 3 (1), Kos 2, HERBERT, KATZIRZ 10, Zubai 1, Zvizej 2 (1). Csere: Farkas (kapus), NENADICS 10, Krivokapics 2, Vadkerti, Oszmajics, Simon. Edző: Vladan Matics.

Kiállítások: 14, ill. 6 perc.

Hétméteres: 5/5, ill. 4/3.

Olvasóink írták

  • 19. lilongwe 2009. október 20. 08:44
    „Egy meccsen 60 percen keresztül kell hajtani, koncentrálni, pontosan passzolni, belőni a ziccereket/helyzeteket és legalább egy 40%-os kapusteljesítmény kell...na akkor bármilyen meccset meg lehet nyerni...
    Ha ez megtanulja a Pick is, akkor lesz mit keresniük európai porondon.

    Az pedig nagyon gáz, hogy egy-egy jó játék (győzelem) után mindenki isteníti a csapatot, egy vereség után meg jön a rimánkodás, szidás meg temetés...
    Amilyen a csapat, olyanok a "szurkolói"...vagy fordítva?”
  • 18. Pip 2009. október 19. 23:52
    „Játékos értékelés is nagyon furcs... Herbert 4... melyik meccsen? mert ezen nem! Hozzá jártak gólt lőni! Egy vicc, amit 1-1,5 éve csinál, és még őt hivjuk védekezóspecialistának? :D Akkor ne csodálkozzunk, h nincs védelem.
    Krivo 2,5 :O 11-16 nál beállt, és átvette a vezetést a Constanta... ez még csak nem is 1, de nem is 0 , hanem -2,5... az ellenfélnek játszott, nem nekünk.”
  • 17. Mustang 2009. október 19. 21:50
    „végre 1 ember aki a tényeket értékeli (toni) és nem okoskodik össze húlyeségeket
    a DM többet árt ezzel a seggnyalással, mint használ
    15 percig nem dobott gólt a szeged, erről is gondolom ezek az álnok bírók tehetnek :)”
  • 16. toni 2009. október 19. 21:42
    „Szerintem annak van igaza , aki öszintén bevallja , hogy ezzel a játékkal ennyire tellett ! Aki látta a meccset annak nem kell ez a sok félre magyarázó RIZSA ! Meg a félelemről mesélni , MESE-MESE !! " Kurtes azt mondta Adzicnak... ott voltál hallottad ? Meg a bírók féltek a közönségtől ?? Azt láthattuk a TV-ben, hogy annyi biztonsági ember volt a pálya körül , amennyi nálunk 3-4 meccsen összesen , na meg azt is hallani,hogy ott nem gondolkodnak a renitenseket azonnal kiszedik és az megnézheti magát .Milyen szánalmas mosakodás ez? . A valóság pedig az , hogy nem mindig a másikban kell keresni a hibát /bár ez nagyon magyar szokás /. Azt pedig mindenki tudja , hogy nem simogatás folyik a pályán a kéziben , na nehogy már ez legyen az oka a vereségnek ! A meccs 60 percig tart , ott ha egy csapat 10-15 percig leereszt akkor ez van !! A constantati csapatról annyit , hogy a végén ők is kicsit leresztettek és ezzel kockáztatták a meccs végét , de hamarabb észhez tértek. Lehet,hogy régebben ez a csapat gyengébb volt , meg a román bajnokság is , de ma ez van , ezzel kell szembe nézni . Schuck T .-t aki látta mostanában játszani azaz 1-2 éve az láthatja mennyire jó játékos lett belőle ,Veszprém akkor azért nem tartotta meg , mert Gál Gyula akkori 3-4 évvel ezelőtti formája mellett a nagyon fiatal játékosnak nem jutott elég lehetőség és a fejlődése érdekében került Győrbe a több játék leghetőség miatt Tóth Lacihoz . Onnan vette meg a Constanta , amúgy már nyáron is olvashattuk az EB szereplése kapcsán , hogy már a Valladolid is érdeklődik utána !”
  • 15. xene@freemail.hu 2009. október 19. 20:30
    „http://sporthirado.hu/jatekos-kezilabda_ferfiak-horvath_roland-9936
    27 éves...hol játszott a Füred előtt? Milyen tapasztalata van?

    A Dunaferr honlapját is végignézve, vagy nagyon öreg beállósaik vannak, vagy 20 évesek....

    Gál Gyulának még most is élő szerződése van a Veszprémmel (kb. 3 évre szól?). Fizetni kellene érte, nem is keveset....és az sem biztos, hogy eljönne ide vagy hogy komolyan venné a szerepét....másrészt meg sérült volt, megműtötték, ki tudja milyen állapotban van.....sőt, tét-meccsen játszott egyáltalán az idén? Azt, hogy kezeljük őt, mint Nenadicot és vigye a pénzt, fölösleges. 33 éves és nem véletlenül rakták ki a keretből. Elvileg még Mocsaival is összeveszett...

    Stochl....lehet, hogy őt könnyebben bírtuk volna megszerezni, de gondolom a német csapat, ahova ment, jobban fizetett....”
  • 14. Buksi 2009. október 19. 19:13
    „MA néztem meg a Dunaferr- B.füredet és nekem az a füredi beálós tetszett ! Azt hiszem Horváth-nak hivják !! Halóóóóóóó lele LELLE, ide vele !!!!”
  • 13. Buksi 2009. október 19. 19:13
    „MA néztem meg a Dunaferr- B.füredet és nekem az a füredi beálós tetszett ! Azt hiszem Horváth-nak hivják !! Halóóóóóóó lele LELLE, ide vele !!!!”
  • 12. Buksi 2009. október 19. 19:13
    „MA néztem meg a Dunaferr- B.füredet és nekem az a füredi beálós tetszett ! Azt hiszem Horváth-nak hivják !! Halóóóóóóó lele LELLE, ide vele !!!!”
  • 11. pinkfloyd60 2009. október 19. 18:58
    „Hello! Na megint előjött magyar-zsoldos kérdés. Magyar játékos ,kapusok: Fazekas, Mikler,Liszkai, jobb szélsők: Iváncsik T, Gulyás, jobb lövök: NAgy L.,Laluska,Mocsai, irányitok: Eklemovics,Császár, Nagy K, beállok: Timuzsuin, Zubai, Gál, Herbert, ballövők: Ilyés, Katzirz, Grebenár, ballszélsök: Iváncsik G, Törő, Halász, Aki nincs Veszprémbe,vagy nállunk,vagy nincs német, spanyol,vagy francia csapatba az Nagy Kornél, Timuzsuin, Halász. Ennek a három játékosnak van esélye Szegedre Kerülni,atöbbit ki kellene vásárolni,amihez nincs meg az anyagi fedezet. AKKOR KÉRDEM ÉN MELY MAGYAR JÁTÉKOSSAL JÁRNÁNK JOL? NEVEKET!!!!!!!!!”
  • 10. Gollam 2009. október 19. 17:46
    „Xene...
    Pl. Gál Gyula azért talán jobban megoldotta volna a beálló gondjainkat, mint a Zubai fiú... Stochl ingyen ment el Újvárosból... A havi 3 millákból talán inkább rájuk (is) kellett volna költeni! Nagyjából ezzel a kerettel egy esztendeje még Bl. 4, bajnoki, -kupa arany voltak a célok. Majd következett a "nagy tavaszi hadjárat" , s a lebőgés... Nem vakon sztárolni kellene a zsoldos csapatot, hanem tudomásul venni, ezek a srácok edzőstől, elnököstől bizony csak ENNYIT tudnak.”
  • 9. xene@freemail.hu 2009. október 19. 17:30
    „Kérlek tisztelt Kreatív, sorold azoknak a MAGYAR játékosoknak a nevét, akik beférnek a Pickbe....nem kell őket kivásárolni, bármikor beugorva minimum 5 gólt lőnek meccsenként.....(ja és nem árt, ha van egy kis tapasztalatuk nemzetközi téren is).....
    Shuch Tiumuzsuinról még annyit, hogy fel lehet őt magasztalni az egekbe, de vajon hányan követik a román bajnokságot? És az milyen erősségű lehet? Nem hiszem, hogy a magyarnál jobb....1-2 jó meccs (amit a tv-ben látunk) nem jelenti azt, hogy valami fenomenális tehetség.....a Veszprém nem hiszem, hogy elengedte volna őt....”
  • 8. kreatív 2009. október 19. 16:30
    „Az összeállítások alapján melyik a magyar csapat?”
  • 7. kreatív 2009. október 19. 16:27
    „, Mezőkövesd, Balatonfüred, Gyöngyös, Buzau !!!!!! Szép nagy városok, falvak !!!!
    Lassan- lassan ezekkel is meggyűlik a PICK-ICS gondja, (B)baja-ez tényleg nagyváros a többiekhez képest!!!!!!!

    No , ezért is mondom, mondogatom: -Ezt az eredményt CSAK MAGYAR JÁTÉKOSOKKAL is elérhetné a csapat! Addig, míg nincs így, addig míg a külföldi konjunktúra-lovagokra milliókat áldozunk- közpénzből-, addig míg az fentiek miatt drága a belépő NE IS REMÉLJÉK A TELTHÁZAS mérkőzést! Ébredjetek már fel!!!!!
    Hányszor kell elküldeni a vezető edzőt, míg egyszer valóban el is húzza a csíkot és vele együtt lelépnek agyon dédelgetett kedvencei!!!. A zsoldoskatonának ereje van, de szive nincs a küzdelemhez !!!
    FIATALOKRA ÉPÜLŐ, SZEGEDI JÁTÉKOSOKBÓL ÁLLÓ CSAPATOT SZERETNÉNK! Vegyetek példát a dunaújvárosiaktól! Vigyázó szemeteket már rájuk vessétek! INOG A DOBOGÓ MÁSODIK FOKA!”
  • 6. Mustang 2009. október 19. 16:06
    „a DM ismét megtalálta az okot a vereségre, ezek a fránya bírók :)
    a bevezetőben olvasott hatalmas csata pedig a Veszprém - Kielce meccsre valóban igaz, élmény volt nézni a gyors, modern játékukat, van hova fejlődni, nagyon jó csapat (profik)
    itthon nyerni kell a Montpelliere és Valladoid ellen, különben elszálltunk..., tehát elszálltunk :(”
  • 5. TUTI 2009. október 19. 13:48
    „1-4 megy tovább.
    DE sajnos a többi meccs sem lesz sokkal jobb. Ne reménykedjünk!
    Illetve reménykedjünk, mert csak azt tudunk!
    HAJRA PICK SZEGED!”
  • 4. theseus 2009. október 19. 12:44
    „Hány csapat jut tovább a csoportból? Így mennyi esély maradt?”
  • 3. pinkfloyd60 2009. október 19. 11:18
    „Nem kell megint a kifogásokat keresni,meg mellébeszélni,ezt a vereséget a csapat saját magának köszönheti! Egy BL-meccsen nem elég,hogy 2-3-játékos játszik jol,az a Totkomlos ellen elég itt nem!!! Lassan megérett ez a társaság is a frissitésre,mert ilyen felállásban nem sokra viszik ez látszik.”
  • 2. xene@freemail.hu 2009. október 19. 10:32
    „Ezt a meccset a Pick veszítette el....piros lap ide vagy oda, 6 gólos előnyt nem lehet csak úgy leadni....bár sajnos jó pár magyar példa volt rá a történelemben, hogy 7-10 gólos előny is kevésnek bizonyult....”
  • 1. csakmost5 2009. október 19. 10:15
    „Ez a Pick is megy mjad a süllyesztőbe mint Szeged LC!!! Szarok!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megye I: Nem alkudtak a csapatok

A labdarúgó megyei I. osztályban nem alkudtak egymással az együttesek, nem ismerték a döntetlent. Tovább olvasom