Sport

2013.10.14. 13:20

Magyarország-Andorra: török és román pontvesztés is kell a magyaroknak

Amennyiben mindkét rivális kikap, akkor a magyarok számára a győzelem már önmagában a visszaelőzést jelentené.

MTI

Csábinak "tiszta fejű" játékosokra van szüksége

Csábi József, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya szerint hiába a pénteken elszenvedett történelmi, hollandiai 8-1-es vereség, ezzel a keddi, andorraiak elleni, utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzést követően szabad csak foglalkozni.

A telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a szakember elmondta, az amszterdami összecsapás eredménye és a mutatott játék letaglózta a futballistákat, a kudarc szombaton meg is látszott a teljesítményükön, a vasárnapi tréningen azonban már egy kicsit oldódott a hangulat.

Az Amsterdam ArenA-ban elszenvedett vereséget követően Egervári Sándor lemondott posztjáról, Csábi József a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek kérésére vállalta el a feladatot.

"Tisztában vagyok azzal, hogy ez a megbízatás három napra szól, és utána távozom, valamint azzal is, hogy ebből az andorrai meccsből nem lehet jól kijönni" - mondta Csábi. "Mély sebeket ejtett ez a pénteki meccs, nemcsak a csapatban, hanem országos szinten is, ebből kellene most kijönnünk. Nekem most nem szabad foglalkoznom a péntekkel, tiszta fejű emberekre van szükségem".

A szakember hozzátette, matematikai esély még mindig van a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, a csapatnak pedig sportemberekhez méltóan mindent meg kell tennie, hogy megtörje a riválist és minél több gólt szerezzen. Megjegyezte, az andorraiak egyre stabilabbak, a románoknak például csak a 31. percben sikerült először eljutniuk a kapujukig.

Csábi elmondta, várhatóak változások a kezdőcsapatban az amszterdamihoz képest, Kádár Tamás például sérüléssel bajlódik, valamint sárga lapjai miatt Guzmics Richárd sem lehet ott a Puskás Ferenc Stadionban.

Ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a keddi utolsó fordulóban megszerezhesse a pótselejtezőt érő második helyet a 2014-es, brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának D csoportjában, Andorra legyőzése mellett szüksége van a román és a török csapat hibázására is. Ha a románok hazai pályán döntetlent érnek el Észtország ellen, miközben a törökök Isztambulban alulmaradnak a biztos csoportgyőztesként már vb-résztvevő hollandokkal szemben, akkor a magyar válogatottnak legalább hat góllal kellene nyernie a pireneusi miniállam együttese ellen. Ha a románok mellett a törökök is egy pontot szereznek kedden, akkor tízgólos magyar sikerre lenne szükség a második helyhez.

Török és román pontvesztés is kell a magyaroknak

Ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a keddi utolsó fordulóban megszerezhesse a pótselejtezőt érő második helyet a 2014-es, brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának D csoportjában, Andorra legyőzése mellett szüksége van a román és a török csapat hibázására is.

Szalai: 10-20 éve átverik a futballszerető embereke

Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint a futballszerető   embereket "itthon tíz-húsz éve átverik", ugyanis olyan célokat   fogalmaznak meg, amelyek nem reálisak. 

"Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakember egymás háta   mögött mutogat egymásra, egyetlen olyan ember nem volt még, aki   kiállt volna a kamera elé, és kijelentette volna, hogy mondjatok nekünk egy vagy két olyan játékost, aki topcsapatban hétről hétre teljesít" - fogalmazott Szalai a kedden sorra kerülő utolsó, Andorra elleni világbajnoki selejtező előtt a telki edzőközpontban tartott   sajtótájékoztatóján. 

A Schalke 04 támadója szerint csak akkor indulhat meg a magyar futball fejlődése, ha erre kellőképpen elszánt és szakmailag felkészült szakemberek irányítják majd a munkát. 

Amennyiben mindkét rivális kikap, akkor az [namelink name="Egervári Sándor"] szövetségi kapitány lemondása után ideiglenesen [namelink name="Csábi József"] által irányított magyarok számára a győzelem már önmagában a visszaelőzést jelentené. Mivel azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol, ha a románok hazai pályán döntetlent érnek el Észtország ellen, miközben a törökök Isztambulban alulmaradnak a legutóbb vb-ezüstérmes és biztos csoportgyőztesként már vb-résztvevő hollandokkal szemben, akkor a magyar válogatottnak legalább hat góllal kellene nyernie a pireneusi miniállam együttese ellen. Ha a románok mellett a törökök is egy pontot szereznek kedden, akkor tízgólos magyar sikerre lenne szükség a második helyhez. Viszont ha akár Románia, akár Törökország győz - s az eddigi eredmények, illetve az erőviszonyok alapján előbbinek erre minden esélye megvan -, akkor Magyarország ismét, mint 1986 óta mindig, távol marad a világbajnokságtól.

Az európai selejtezősorozat kiírása értelmében a második hely nem ér automatikusan pótselejtezőt, mivel a kilenc csoportból a leggyengébb második nem szerepelhet a novemberi pótkvalifikáción. Ez a veszély azonban nem igazán fenyegetné a magyarokat. Az már eldőlt, hogy a magyarok a második helyezettek különtabellájába 11 pontot "vinnének", mivel a csoport hatodik helyezettje elleni eredmények nem számítanak, azaz Andorrával szemben már nem gyarapíthatják e tekintetben a pontjaikat. A 11 pont viszont szinte biztosan elég lenne a pótselejtezőhöz, mivel a B csoportban az olaszok mögötti második helyért harcoló négy csapatból a bolgár és a dán legfeljebb tíz, míg a cseh kilenc pontot vihetne magával. A jelenleg negyedik örmények ugyan még elérhetik a 12 pontot, de ehhez egyrészt Olaszországban kellene nyerniük, másrészt még a győzelemmel is csak minimális esélyük lenne a második helyre, tekintve, hogy a dánok Máltát fogadják, s ha a papírforma szerint diadalmaskodnak, akkor az örmény vb-remények elszállnak.

Az európai vb-selejtezők D csoportjának keddi programja: Románia-Észtország, Bukarest 20.00 Törökország-Hollandia, Isztambul 20.00 Magyarország-Andorra, Budapest 20.00

A csoport állása:
1. Hollandia 9 8 1 - 32- 5 25 pont - már kijutott
2. Törökország 9 5 1 3 16- 7 16
3. Románia 9 5 1 3 17-12 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19-20 14
5. Észtország 9 2 1 6 6-18 7
6. Andorra 9 - - 8 0-28 0

Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!