Délmagyar logó

2019. 04. 18. csütörtök - Andrea, Ilma Még több cikk.

Még csak epizódszerepben

Az élvonalban érdekelt Csongrád megyei együtteseknél légiósok és más klubtól igazolt kész játékosok, sztárok szép számban lépnek pályára. Az eredményesség miatt. Arra voltunk kíváncsiak a szubjektíven kiválasztott kluboknál, milyen szerephez jutnak a felnőtt keretben a fiatalok.
Utánpótláskörképünket kezdjük a hölgyekkel. A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női csapatánál a légiósok (Zserzserunova, Ciglar, Sipaviciute) mellett olyan, évek óta a klubnál játszó rutinos kosarasok alkotják a keret gerincét, mint Russai, Fürész, Németh, Laczi, Vincze és Kmézics. A saját nevelésűek közül Lengyel, Tóth és Kováts (utóbbi mindössze 17 éves) rendre ott van a 12-es keretben, vagyis a jegyzőkönyvben, ez érvényes az Euroligára is – tudtuk meg Domokos Mihály ügyvezetőtől, aki még elmondta: az ifjaknak ezen a szinten már nehéz odakerülniük a kezdő közelébe.

A Hungerit MetalCom-Szentesnél (női vízilabda) könnyebb azokat felsorolni, akik valahonnan érkeztek – közölte Zantleitner Krisztina vezetőedző. Nem saját nevelésű Tóth A., Takács, Jankovics, a két szegedi, Tiszai és Árkosy, valamint a légiós Kotova. A többiek a szentesi „palántaneveldéből" kerültek ki, és rendszeresen vízbe szállnak. Az ASA-Consolis-HNKC (női kézilabda) együttesénél is nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás képzésére – mondta el Mucsi Tamás ügyvezető. Arra azért még várni kell, hogy a fiatalok – pillanatnyilag Antal, Busi, Varga, Draxler O. és Márton tagja a felnőtt keretnek – kulcsszerepet játszanak. Még epizodisták. A pont, pontok sorsa, vagyis az eredményesség a légiósok (Abramovics, Ghionea) és a más kluboktól igazolt tapasztalt játékosok (például: Kudor, Sopronyi, Király) kezében van.

Simon Bence egyelőre a kisebb bajnokikon kap szerepet a Pickben. Fotó: Schmidt Andrea
Simon Bence egyelőre a kisebb bajnokikon kap szerepet a Pickben.
Fotó: Schmidt Andrea

A Veszprémmel évtizedek óta küzdő Pick Szeged (férfi kézilabda) utánpótlás-nevelés eredményes, volt olyan bajnoki év, amikor a 9 korcsoportban 5 aranyat és 1 ezüstöt szereztek. Mégis légiósok és máshonnan igazolt magyar sztárok alkotják a gerincet. De a felnőtt keret tagja Farkas, Vancsics, Gyuris, Lele, Simon, Kupcsik és Tóth (utóbbi kettő még kevesebbet edz az idősebbekkel) és az öregebbek közül szegedi okítású Vadkerti és Herbert – mondta el Kővári Árpád, a Tisza Volán ügyvezető elnöke. A Pickre is igaz, ami a Szeviépre: ezen a szinten már tehetség és idő kell az állandó tagság, a kezdőben szereplés kivívásához.

A LEN-kupa-győztes Szeged Beton VE-nél (férfi vízilabda) is magasan a léc, két-három évente kerülhet ki olyan fiatal a műhelyből, aki befér egy ilyen szintű együttesbe – mondta el Juhász György technikai igazgató. Ezt most Varga P., Szabó, Török – utóbbi kettő tini – képviseli, és a munka színvonalára jellemző: a visszatért háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás is Szegeden sajátította el az alapokat.

Egy légiós, nyolc fiatal

A Makó FC NB II-es labdarúgócsapatában egy légiós (Ngalle) és nyolc saját nevelésű fiatal szerepel: Nagy Norbert, Fazekas Bálint, Rakonczai Zoltán, Tóth Imre, Győri András, Bakos Tamás, Nagy Andor és Csák Zoltán. Közülük Tóth, Rakonczai és Bakos általában kezdő volt ősszel, de a többiek többször is szóhoz jutottak csereként – tudtuk meg Kolozsvári János vezetőedzőtől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem játszottak jól, de nagyot küzdöttek női kéziseink

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtök este 24-20-ra verte Csehországot Európa-bajnoki selejtezőn. Tovább olvasom