Sport

2019.05.21. 08:10

Meghalt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok - galéria, videó a legendáról

A Forma-1, a Ferrari és a McLaren is gyászolja. A világbajnok pilóták is megemlékeztek az osztrák elődről.

mti

Lauda, aki februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfőn a családja körében "békésen távozott". Halálhírét orvosa is megerősítette, aki tavaly tüdőátültetést hajtott végre rajta.


A Forma-1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegű hitelt volt kénytelen felvenni. Első hegyi futamán, 1968. április 15-én egy Mini Cooperrel kategóriájában mindjárt második helyezést ért el, két héttel később pedig már győzelmet aratott. 

Niki Lauda osztrák háromszoros Forma-1-es világbajnok a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt a mogyoródi Hungaroringen 2014. július 27-én.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


A hegyi versenyek után a Forma-3-ban, a Forma-2-ben versenyzett, az autósport csúcsát jelentő Forma-1-ben 1971-ben mutatkozott be a March Ford csapatában. 1972-ben még megnyerte a Forma-2-es világbajnokságot, majd végleg a száguldó cirkuszhoz igazolva 1973-ban a BRM, 1974-től a Ferrari autóiban rótta a köröket. A maranellói istálló vörös színeiben rögtön a negyedik helyen végzett az összesítésben, a következő évben, 1975-ben világbajnok lett. 

Niki Lauda 1949-2019


Az 1976-os szezon közepén hatalmas fölénnyel vezetett a pontversenyben, amikor a Nürburgringen szörnyű balesetet szenvedett. A verseny előtt a biztonsági intézkedések hiánya miatt bojkottra szólította fel versenytársait, de mivel nem talált követőkre, beült autójába. A második körben kicsúszott, ketten nekiütköztek és ő a kigyulladt kocsiban rekedt. Az akkor még csak ajánlott tűzoltó automata nem volt beépítve a kocsijába, de be sem kapcsolt volna, mert az ütközéstől kiszakadt a Ferrari akkumulátora. Egy csőből égő benzin folyt a kocsiba, a bukósisakba vezető cső nem szállított friss levegőt, így megsérült Lauda légcsöve és tüdeje is. Három versenyzőtársának sikerült őt kihúznia, és szerencséjére a speciális mentőautó fél perc alatt odaért. 

Fotó: pixabay

Lauda elképesztő elszántságról tanúbizonyságot téve hat héttel és három futammal később visszatért, saját szavai szerint rettegve és fájdalmak közepette negyedik lett az Olasz Nagydíjon. Abban az évben egy ponttal maradt le az összetettben a világbajnoki címről, mert az utolsó futamon, a szakadó esőben megrendezett Japán Nagydíj második körében "az életem többet ér, mint egy cím" szavakkal leállította autóját. A pontversenyben akkor még második, McLarennel versenyző brit James Hunt hatalmas kockázatot vállalva, körhátránnyal a harmadik helyen futott be és megnyerte a világbajnokságot. 


Lauda 1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetőivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult. 1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következő év őszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását. 1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben. 1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben máig egyetlen osztrákként megnyerte hazája nagydíját is. Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal előzött meg - a monacói versenyt az időjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma 1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött. 


Visszavonulása után, 1992-től 1997-ig a Ferrari istállónál volt tanácsadó, közben megalapította a Lauda Air légitársaságot, amelyet 2000-ben bekebelezett az Austrian Airlines. 2001-2002-ben a Jaguar Forma-1-es csapatát irányította, 2003-ban Niki ("flyniki") néven diszkont légitársaságot alapított, amelyet 2011-ben adott el. 2016-ban megvásárolta az üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott Amira Air céget, amely azóta a Lauda Motion nevet viseli. Lauda pilótajogosítvánnyal is rendelkezett, és nem egyszer vezette légitársasága repülőgépeit. 


Lauda, aki 1997 után 2005-ben is új vesét kapott, nem szakadt el az autósporttól. 2008-ban megnyert egy bemutatóversenyt, és egy német televíziócsatorna szakkommentátora volt az F1-es futamokon. 2012-ben a Forma-1-es Mercedes csapat felügyelő bizottságának elnöke lett, a következő évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton ide igazolt. 2018 augusztusában sikeres tüdőátültetésen esett át, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták.


Lauda balesete óta mindig az égési sérüléseit leplező sapkát viselt, az ezen lévő hirdetésekért is komoly összeget kapott, és öt könyve jelent meg. Az 1976-os Forma-es szezonban James Hunttal folytatott rivalizálásáról, szörnyű balesetéről 2013-ban készült film Hajsza a győzelemért (Rush) címmel, ennek utolsó jelenetében maga Lauda is felbukkant. Nagy vetélytársáról azt mondta: azon kevesek egyike volt, akiket szeretett, azon még kevesebbeké, akiket tisztelt és az egyetlen, akit irigyelt. Hazájában bélyeg jelent meg arcképével, 2016-ban a sportolói Oscarnak nevezett Laureus-életműdíjat kapott. Fia, Mathias is autóversenyző lett, korábban a Forma-3000-ben versenyzett, jelenleg a Mercedes-csapat tagja a német túraautó-bajnokságban.

Frissítve:

A világbajnok pilóták is megemlékeztek az osztrák elődről


A Forma-1 világbajnokai is gyászolják a hétfőn 70 éves korában elhunyt elődöt, a háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudát.


Damon Hill, a britek 1996-os világbajnoka: "Viszlát Niki! Leckéket és emlékeket adtál nekünk az életről".

    

Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres (2005, 2006) világbajnoka: "Megdöbbentő és tragikus reggeli hír. R.I.P. Niki!".

    

Jenson Button, a britek 2009-es világbajnoka: "Egy legenda hagyott itt minket. Nyugodj békében, Niki".

    

Niki Lauda 2012-től a Mercedesnél látott el vezetői feladatokat, a német csapat színeiben Nico Rosberg 2016-ban lett világbajnok.

    

"Kedves Niki. Köszönet mindenért, amit tőled tanultam. A szenvedélyed, a harci szellemed, és a sofőrökkel szemben tanúsított türelmedet. Én és további százmillió nagy rajongód, akiknek az életed annyi bátorítást adott, nem csak a nehéz időkben, gondolunk rád és a családodra. Nyugodj békében" - írta a vb-cím megszerzése után azonnal visszavonult német pilóta.

    

"Mélyen érintett minket Niki Lauda halála. Gondolatainkkal és érzéseinkkel a családdal vagyunk. Örökké hálásak lehetünk Niki felbecsülhetetlen befolyására a motorsportra és csapatunkra" - emlékezett a német csapat mögött álló multinacionális járműgyártó vállalat, a Daimler AG.

    

Az elhunyt legenda felesége Birgit, volt felesége, Marlene, valamint gyermekei, Lukas, Matthias, Max és Mia kedden a Lauda család nevében újabb közleményt adtak ki, amelyben utaltak a volt versenyző tavaly nyári tüdőátültetésére:

Az elmúlt tíz hónapban minden percben mellette voltunk. Együtt nevettünk, sírtunk, reméltünk és szenvedtünk, de a végén Nikinek tegnapra már nem maradt ereje. Niki, egyedülálló harcos és rendkívüli ember voltál!".

    

Alexander Wurz, egy híres osztrák autóversenyző-család harmadik generációs, már visszavonult tagja: "R.I.P. Niki! Egy igazi hős hagyott itt minket! Köszönet Niki az inspirációért, a közvetlenségedért, a hihetetlen sebességedért és a küzdőszellemedért. Hiányzol majd nekünk, soha nem feledünk".

    

Christian Klien, az osztrákok korábbi Forma-1-es versenyzője: "Nyugodj békében, Niki! Mindig igazi legenda és példakép voltál, akit közvetlensége és fanyar humora soha nem hagyott el. Soha nem fogunk elfelejteni!".

    

Franz Tost, a Forma-1-es Toro Rosso csapatvezetője: "Bár régóta tudtuk, hogy Niki egészségi állapota kritikus, bíztunk abban, hogy visszatérhet közénk a versenypályákra. Nagyon szomorú tudomásul venni, hogy ez már nem így lesz. A Forma-1 az egyik legfontosabb sportági nagykövetét veszítette el".

    

Flavio Briatore, korábbi Forma-1-es csapatvezető: "Néhány héttel ezelőtt küldtem neki egy fényképet, amin mi ketten voltunk rajta, és arra akartam ösztönözi vele, hogy folytassa a harcot, ami mindig is jellemezte őt. Niki ezt már nem tudta megtenni, így nagyon szomorú nap lett ez a Forma-1-ben, amely elveszített egy nagyszerű személyiséget, én pedig elveszítettem egy nagyszerű barátot. Ciao Niki".


Korábban írtuk:

Mindörökre a szívünkben marad, történelmünk örök halhatatlanja - emlékezett a hétfőn elhunyt háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Laudára a technikai sportok legrangosabb sorozata.


A Forma-1 közösségi oldalán tett bejegyzésben kiemelték: "az autósportok szerelmesei egy igazi legendát gyászolnak, akinek távozása pótolhatatlan veszteséget jelent".

    

A Forma-1 egyik legnagyobb alakja februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfőn a családja körében "békésen távozott".

    

Lauda 1975-ben és 1977-ben a Ferrari, míg 1984-ben a McLaren színeiben lett világbajnok. Az osztrák pilótára a két csapat is mély fájdalommal emlékezett a közösségi médiában.   

A mai a Forma-1 szomorú napja. A Ferrari nagy családja mély szomorúsággal hallja Niki Lauda barátunk, háromszoros világbajnok, csapatunk kétszeres világbajnokának a halálhírét. Emléke örökké a rajongók szívében marad"

- írta az olasz csapat.

 


    

A McLarennél most mindenki nagyon szomorú, hogy azt a hírt hallja: barátunk, kollégánk, az 1984-es világbajnok Niki Lauda meghalt. Niki emléke örökre horgonyt vet a szívünkben és a történelmünkben"

- fogalmazott a brit csapat.

    

A Red Bull Racing csapata a következőket írta Lauda haláláról: "egy bajnok, egy legenda, egy barát. Pihenj békében, Niki".

    


 

Címkék#forma1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!